Napokkal később viszi csak a magyar utasok után a poggyászokat a légitársaság

Publikálás dátuma
2018.07.16. 08:29
Illusztráció
Fotó: JOSEP LAGO / AFP
Az összes feladott csomag Budapesten maradt, ugyanis a pilóta egy óránál tovább nem várt tovább arra, hogy a földi kiszolgáló személyzet végre befusson a bőröndökkel.
"Először azt hittük, viccelnek velünk, mikor azt mondták, hogy minden csomag Pesten maradt"

- nyilatkozta a Blikknek egy utas, aki vasárnap egy szál pénztárcával, a transzferjét is lekésve álldogált tanácstalanul a Gran Canaria reptéren.

A problémák még a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kezdődtek - írja a lap -, a csomagfeladással: a csomagokat szállító futószalag meghibásodott. Órákat álltak sorban az utasok; pedig hetekkel korábban már volt hasonló meghibásodás, így a reptéren tudhattak a hibáról. A szóban forgó Ryanair járat végül egy órás késéssel szállt fel.
Aztán az utasokkal a célállomásra érve közölték: az összes feladott csomag Budapesten maradt, ugyanis a pilóta egy óránál már nem várt tovább azokra. Ekkor újabb több órás sorban állás várt az utasokra. Ennek végén egy ügyintéző adataik és panaszuk felvétele után azt mondta,
leghamarabb szerdán, azaz összesen három nap késéssel kaphatják meg csomagjaikat.

Szerző