Győri ETO;futsal;

2018-07-17 21:52:33

Megszűnik a győri Rába ETO futsalcsapat

Biztossá vált, hogy a címvédő és nyolcszoros magyar bajnok Rába ETO nem indul az élvonalbeli futsalbajnokság következő idényében. A kisalfold.hu információ szerint a Rába-parti együttes – mely a hétfő déli határidőig nem adta le nevezését az NB I-re –  400 millió forintos adósságot halmozott fel az elmúlt években. A győriek spanyol trénere, Javi Rodríguez a csapattól már korábban, a stábtól múlt pénteken búcsúzott el.

Az ETO az elmúlt kilenc évben nyolcszor hódította el a magyar bajnoki címet, s hétszer lett itthon kupagyőztes. A nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában idén érte el legnagyobb sikerét, ugyanis első magyar együttesként szerepelhetett a sorozat négyes döntőjében.

A futsalcsapat utánpótláskorú játékosainak sorsa – a klubban az U7-estől kezdve az U20-as korosztályig bezárólag mintegy 130 gyerek teremfutballozott – egyelőre nem dőlt el, elképzelhető, hogy ők az ETO színeiben szerepelhetnek tovább – írja a honlap. A felnőtt együttes játékosai közül többeknek már van új klubja, de több volt győri futsalos jövője még kérdéses. A a győriek NB I-ben megüresedő helyét a másodosztályból fel nem jutottak közül a legjobb helyen végzett Szigetszentmiklós veheti át.