Oroszország;USA;

2018-07-20 07:30:00

Felajánlkozott a fegyverlobbi fejesének a kémnő

Tartani lehet a szökéstől, ezért a  vizsgálóbíró döntése alapján előzetes letartóztatásban marad Marija Butina, akit a Kreml javára végzett titkos tevékenység miatt vasárnap vettek őrizetbe az amerikai hatóságok. Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel, amerikai tisztségviselőkről szóló titkos adatgyűjtéssel, valamint azzal vádolják, hogy elmulasztotta regisztráltatni magát "külföldi ügynökként". A bírói meghallgatáson ártatlannak vallotta magát.

A 29 éves orosz nő 2016-ban diákvízummal érkezett az Egyesült Államokba, ahol a washingtoni Amerikai Egyetemen mesterképzésre iratkozott be a nemzetközi kapcsolatok szakon. Korábban is járt már Amerikában, így például 2015-ben Dél-Dakota államban három rendezvényen is tartott előadást, a vállalkozói szabadság témakörében, egyebek közt a szabad fegyvertartás joga mellett érvelve. Abban, hogy előadóként meghívják az említett rendezvényekre a vádiratról szóló médiatudósítások szerint segítségére volt egy most 56 éves amerikai férfi, akit a hivatalos papírok nyilvános változata csak "U.S. Person 1" -ként említ, de nagy valószínűséggel Paul Erickson konzervatív politikai aktivistáról van szó. Ericksonról a The New York Times tavaly azt írta, hogy 2016 májusában emailban ajánlotta fel Donald Trump akkori republikánus elnökjelölt egyik kampánytanácsadójának, hogy közreműködik Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmas találkozójának megszervezésében. Egyes információk szerint Erickson és Butina élettársi kapcsolatban is volt egymással, de a fiatal orosz nő ezt a kapcsolatot annyira azért nem vette komolyan, hogy ne ajánlja fel szexuális viszony létesítését egy másik férfinak, aki komoly pozíciót töltött be a Fegyvertartók Nemzeti Szövetségénél (NRA). Ez egy befolyásos konzervatív szervezet, amely az amerikai polgár önvédelemhez fűződő alapvető jogára hivatkozva meg akarja őrizni a minél szabadabb fegyvertartási jogot.   

Mindez a hétfői amerikai-orosz csúcstalálkozó után különösen érdekes. Már csak azért is, mert Trump a jelek szerint nem tudja eldönteni, miképpen értékelje az eseményt. Twitter bejegyzésében azt írta, "nagy eredményekre" számít a jövőben, s azt is jelezte, sok kérdésben egyetértettek Vlagyimir Putyinnal. Újságíróknak viszont azzal dicsekedett, hogy soha még elnök nem volt olyan kemény az oroszokkal, mint ő. Közben pedig már kirobbant a Butina-ügy is.