Gyárfás Tamás;óvadék;nyomkövető;

2018-07-19 13:51:00

A Törvényszék dönti el, hogy lecsatolható-e a nyomkövető Gyárfásról

A médiavállalkozó a Nap TV székházának eladásából kapott összegből fedezheti a rekordösszegű, 100 milliós óvadékot.

A Fővárosi Törvényszék határozatától függ, hogy jogerőssé válik-e a döntés, miszerint Magyarországon példátlanul magas, 100 millió forintos óvadék fejében lekerülhet Gyárfás Tamás médiavállalkozóról a nyomkövető, illetve elhagyhatja lakhelyét. Úgy tudni, a Törvényszék egyelőre nem tűzött ki az ügyben tárgyalást.

Mint ismeret korábbi magyar úszószövetségi elnökkel, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagjával, médiavállalkozóval szemben áprilisban rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat a Budai Központi Kerületi Bíróság. Hogy Gyárfás valóban otthon marad-e, azt nyomkövető eszközzel ellenőrizték. (A kényszerintézkedés oka: a médiavállalkozót 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölésben való részességgel vádolja az ügyészség. Gyárfás Tamás kezdetektől tagadja, hogy bármi köze lett volna Fenyő János meggyilkolásához.)

A jogszabályok módot adnak rá, hogy a kényszerintézkedést enyhítsék. Az óvadékot Gyárfás Tamás ügyvédje, Bánáti János kezdeményezte a bíróságnál, ám úgy tudni: az említett 100 milliónál kisebb összeget ajánlottak fel. Az óvadék nagyságát a hatóság határozza meg, ezt a summát első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság szabta ki.

Gyárfás Tamás a 24.-hu-nak azt nyilatkozta: a NapTV székház eladásából jelentős bevételhez jutott, ki tudja fizetni az óvadékot. Mint ismeretes, tavaly adta el Mészáros Lőrincnek a székházat és piaci hírek szerint milliárdos nagyságrendű lehetett a vételár.

A Fővárosi Főügyészség a bíróság végzésével szemben fellebbezett. Az ügyészségen elmondták: a kényszerintézkedés korábbi elrendelésekor már figyelembe vett körülmények az azóta eltelt időben sem változtak, így a magatartási szabályok enyhítése még óvadék megállapítása mellett sem indokolt. Mint az ügyészségen elmondták: a fellebbezés halasztó hatályú, azaz Gyárfás Tamás akkor tud élni a lehetőséggel, ha a Fővárosi Törvényszékítéletében helyben hagyja a Budai Központi kerületi bíróság döntését.

Gyárfás Tamásnak igen fontos lett volna így is, hogy elhagyhassa a lakhelyét: mint az index.hu-nak elmondta: azért adták be július 6.-án az óvadéki kérelmet, hogy eleget tehessen a tehessen a Nemzetközi (FINA)- és az Európai Úszó Szövetségben (LEN) betöltött tisztségeivel járó kötelezettségeinek. A FINA szabályai szerint, ha egy elnökségi tag két alkalommal nem tud részt venni az ülésen úgy elveszítheti a tagságát. Esetében, a július 17-én Lausanne-ban zajló FINA végreható bizottsági ülés sorozatban a negyedik volt. Ugyanakkor úgy tudni, hog a FINA és a LEN az ártatlanság vélelme alapján, még mindig bizalmat szavaz neki.