Selyemzsinór

Darák Péterrel baj van. Hogy egész pontosan mi a baj a Kúria elnökével, azt nehéz elmagyarázni, legyen elég annyi itt, hogy a főbíró egyre kevésbé NER-kompatibilis. Mindez kiderül a kormány lapjában vele közölt interjúból.
Már az első kérdésből megtudjuk, hogy a Kúria "nem nőtt fel a feladatához" (Orbán), és elvett egy parlamenti mandátumot a Fidesz-KDNP-től, amikor csaknem négyezer levélszavazatot nem fogadott el érvényesnek. Majd kiderül az is, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) kapcsán Darák "meglehetősen rugalmasan" kezelte a törvényt: úgy foglalt állást, hogy a 15 tagú testület több tag és póttag lemondása ellenére határozatképes. A Kúria ügyelosztási rendje sem megfelelő - legalábbis a kérdező szerint. Hiszen "többnyire olyan balliberális irányultságú bírókhoz kerülnek kényes ügyek", akiket a kormánylap néven is nevez. Itt már annak is kinyílt a zsebében a bicska, aki eddig nem háborodott fel. Darák ugyanis többször elmondja: a Kúria elnöke a törvények szerint nem szólhat bele az egyes ügyekbe. Sőt nyíltan kijelenti: "a bíró esetleges világnézeti irányultsága nem ügyelosztási szempont". 
Ez az interjú kulcsmondata, minden irónia nélkül állítom. Ugyan a lap megpróbálja még a devizahitelesek ügyében hozott ellentmondásos és a Marian Cozma-ügyben hozott "túl enyhe" ítéleteteket is a nyakába varrni, továbbá szó esik a főbíró "egzotikus" külföldi útjairól is, a lényeg itt van. Bár 2012-es megválasztásakor - elődjét, Baka Andrást ciklusa közben váltották le a főbírói posztról - úgy tűnt, méltó párja lesz az OBH-elnök Handó Tündének, Darák az elmúlt hét évben ennek az ellenkezőjét bizonyította. Nem engedett sem az esetleges politikai, sem személyes elfogultságainak - szemben Handóval. Épp ezért kell új Közigazgatási Felsőbíróságot kreálnia a kormánynak, Patyi Andrással az élén, hogy legyen végre egy NER-házibíróság, mert a Kúria nem alkalmas e szerepre.
Az interjúval Orbánék elküldték a selyemzsinórt Daráknak. Eddigi fellépése alapján azonban az lenne a kívánatos, ha a Kúria elnöke kitöltené 2021. január 1-ig tartó mandátumát.
Szerző
Simon Zoltán

A pokoli játszma

Önmagában több mint üdvözlendő volna, hogy egy évvel Benjamin Netanjahu budapesti látogatása után Izraelbe látogatott a magyar kormányfő. Anélkül azonban, hogy jajveszékelni kezdenénk, az izraeli Haaretz-cel együtt kérdezzük: mégis minek tudható be, hogy a Netanjahu–Orbán szövetségbe „beleborzonganak” a magyarországi zsidók (is)? Miért van, hogy amikor Orbán a „lelki társához, ideológiai partneréhez” látogat, a magyar zsidóság úgy érezheti: egy pokoli játszma mellékszereplője? A borzongás okára a francia Liberation is emlékeztet: Netanjahu tavaly Budapesten feloldozta Orbánt az antiszemitizmus vádja alól, miközben az csodálja Horthyt, aki félmillió zsidó deportálásához járult hozzá, s miközben Budapesten mindenütt Soros György képét lehetett látni a bevándorlás-ellenes hadjárat részeként. Netanjahu azonban szelektív alapon viszonyul a zsidóellenességhez – jegyzi meg a lap. Fel van háborodva, amikor a palesztinok gyakorolják, Orbán esetében azonban elhanyagolhatónak tekinti. 
Ugyanakkor másfél évszázaddal a zsidók egyenjogúsítása után, az Európai Unió közepén anakronisztikus azt olvasni, hogy Yossi Amrani budapesti izraeli nagykövet „hatalmas eredménynek” tudja be, hogy Magyarországon a zsidók biztonságban érezhetik magukat, s hogy lenyűgözte őt a Ferencváros-Maccabi Tel-Aviv meccsen a Fradi szurkolóinak sportszerű buzdítása (nem zsidóztak!), vagy hogy Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija szerint „alig van hatékonyabb eszköz az antiszemitizmus csökkentésére, mint hogy a magyar kormányfő nyíltan dicséri a zsidó állam eredményeit a nemzetközi porondon”.
Mindez az antiszemitizmus elleni magyar zéró tolerancia fecsegő felszínének magasztalása, amely elfedi a lényeget: miként bontja le Orbán a menekültválságra hivatkozva a demokráciát, amit Netanjahu is támogat azzal, hogy illiberális vezetők barátjává teszi Izraelt. Mielőtt elmerülnénk abban, hogy egy zsidó kiplakátolása a nemzet ellenségeként „antiszemita felhang”-e vagy antiszemitizmus, a gyökerekről idézzük a kabinet volt kulturális államtitkárának, Szőcs Gézának szavait a 24.hu-ról: „A félhold világhódító becsvágya nem ért véget 1686-ban, Buda elvesztésével. Újrakezdték...” Szerinte az iszlám gyors és agresszív terjeszkedésének „első számú kárvallottja a zsidóság, és ezen a ponton találkozik a magyar és zsidó érdek. Fel kell ismerni zsidók és magyarok sorsközösségét, vagy legalább érdekközösségét, de helyzetének hasonlóságát mindenképp, és azt, hogy szövetségre van szükség kettőnk közt”.
Talán itt van az orbáni politika lényege: a zéró toleranciára addig van szüksége, amíg a zsidósággal el lehet hitetni, hogy az iszlámtól való félelmét nem a demokrácia (a nyílt társadalom), hanem csak egy autoriter vezér oszlathatja el. Miközben pedig ezt a szekeret tolja lelkesen, a magyar zsidóság (is) elfelejti feltenni magának a kérdést: lehet-e helye egy iszlám ellen megszervezett autoriter, fundamentalista keresztény Európában? Mondtuk: pokoli játszmát játszik itt a két lelki társ.
Szerző
Friss Róbert

Oktatás és innováció

Az a közhelyszámba menő megállapítás, hogy a ma iskolája határozza meg a holnapot, igaz. Mielőtt elkezdünk tehát gondolkozni az oktatás tartalmán, el kell döntenünk, milyen Magyarországot szeretnénk a jövőben Ebben a kérdésben az állampolgárok túlnyomó többségének akarata egyértelmű: olyan jólétben kíván élni - belátható időn belül -, mint szerencsésebb embertársai a legfejlettebb nyugati országokban. (Ezért váltott rendszert, ezért cserélgeti - hiábavalóan - a kormányokat.) Olyan oktatást kell teremteni, amely biztosítja a kívánt ütemű felzárkózáshoz szükséges fenntartható fejlődést.
A rendszerváltás óta - amikor megszűnt a KGST - Magyarország más kelet-közép-európai, dél-európai országokhoz hasonlóan passzív fejlődési stratégiát követ, amely az olcsó munkaerő kínálatával, az infrastruktúra fejlesztésével, adó- és más kedvezményekkel becsábított külföldi működő tőkétől remél előrelépést. Az így elérhető lassú és ellentmondásos fejlődés nem képes lépést tartani a társadalom ellenállhatatlanul feltörő igényeivel a jobb életre. Kedvező változást csak egy aktív fejlődési stratégiára való áttérés hozhat, amely az innovációra épül. 
A mai magyar oktatás deklaráltan munkaerőt képez, másra nem is alkalmas. A munkaerő a legrosszabb feltételekkel eladható áru, amelynek értékesítési lehetőségei az automatizáció, robotizáció térhódításával rohamosan csökkennek. Csak a fiatalok vállalkozói, innovációs potenciáljának fejlesztése és mozgásba hozása biztosíthatja az ország állampolgárai által elvárt ütemű fenntartható fejlődését. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy képesek legyünk piacképes termékek, ezáltal fenntartható munkahelyek létrehozására. Ennek megfelelően az oktatás középpontjába a gondolkozás, a kreativitás, a vállalkozószellem fejlesztését kell állítani. Ha valaki számára nem lenne világos az összefüggés ezen képességek, s az innováció között, gondolja át Oláh György szavait: - "Ha nincs ötlet, a sok pénz sem segít". 
Ehhez képest az Unió által fejlesztendőként megjelölt - s Magyarország által is elfogadott - nyolc kulcskompetencia között nem szerepel a kreativitás, nem szerepel a gondolkozás, és bár a vállalkozói kompetencia igen, fejlesztésével nemigen törődnek. (Ez az oka a közösség gyengélkedésének, rossz innovációs teljesítményének.) Az idáig érvényben lévő Nemzeti Alaptantervek nálunk sem tartották külön figyelmet érdemlőnek a kreativitás, avagy a gondolkozás fejlesztését, hanem azt az egyes tantárgyak keretében vélték megvalósulni. Ez fatális tévedés! A meglévő tantárgyak alapvetően másra, különböző ismeretek átadására szolgálnak. Azt állítani, hogy ezek oktatása közben egyúttal megtörténhet például az alkotóképesség megfelelő fejlesztése, ugyanolyan képtelenség, mint kijelenteni, hogy nincs szükség testnevelésre, mert a gyerekek cipelik a táskáikat, emelgetik a kezüket, és néha még a tábláig is elsétálnak. Az alkotóképesség magától értetődően az alkotó tevékenység gyakorlásával fejleszthető, amelynek a mostani oktatás nem biztosítja sem a kereteit, sem a személyi feltételeit.
A vállalkozói kompetencia viszont egyike a nyolc kulcskompetenciának, mégse tettek egy lépést sem fejlesztése érdekében az ezidáig kormányon lévők. A jelenlegi a pénzügyi képzés beindításától várja a vállalkozói aktivitás növekedését. Eredetileg ezt a pénzügyi tudatosság erősítésére szánták - s főleg a hitelproblémákkal indokolták -, de hazai és összehasonlító nemzetközi kutatások szerint a lakosság pénzügyi alapismeretei nem maradnak el a nemzetközi átlagtól. A kutatási eredmények viszont azt is mutatják, hogy még a pénzügyekben jártasabb magyar fiatalok is alig mernek, akarnak vállalkozni. A pénzügyi képzés tehát a vállalkozói aktivitás erősítésére is alkalmatlan. Egy 2011-es adat szerint a Budapesti Gazdasági Főiskola végzett hallgatónak mindössze 1 százaléka indított saját vállalkozást. Abszurd az a feltételezés, hogy egy lényegesen felületesebb képzés jobb eredménnyel járna. A fiatalok vállalkozói aktivitásának növekedését a gyakorlati vállalkozói képzésben való részvételükkel lehet biztosítani (ezt uniós felmérés bizonyítja, mely szerint a résztvevők egyötöde tanulmányai befejezése után saját céget alapít).
Az új követelmények teljesüléséhez meg kell teremteni a tevékenység alapú oktatást. Az iskolákban helyet kell kapniuk mindazoknak a fontos tevékenységi formáknak - kicsiben és leegyszerűsítve -, amelyek az életben várják a fiatalokat, s ezekhez kell kapcsolódnia minél több ismeret elsajátításának. A művészeti oktatás fejlesztésével, bővítésével, egy új tantárgy, a "forma és konstrukció" bevezetésével biztosítható lenne a kreativitás fejlesztése, a gyakorlati vállalkozói képzés általánossá tételével a vállalkozói kompetenciáké. A különböző tevékenységek gyakorlása során adódó problémák megoldása fejlesztené a diákok gondolkozását, rászoktatná őket a fejük használatára. Ezek a változtatások alapvető feltételei az innováció erősítésének, egy széles, rátermett, produktív vállalkozói réteg létrehozásának, amely biztosítani tudja az állampolgárok által elvárt fejlődést.