Ki kit zaklat?

Kérem, engem zaklatnak. Ezt most tudtam meg, miután tanulmányoztam a kormány törvényjavaslatait. Persze nem szexuálisan zaklatnak, ez nagymamákkal viszonylag ritkán fordul elő, de jogilag és politikailag nagyon is. Ebben az értelemben „me too”. A Btk szerint a zaklatás tényállása forog fenn, ha valaki „abból a célból, hogy mást megfélemlítsen vagy más magánéletébe ill. mindennapi életvitelébe önkényesen beleavatkozzon, őt rendszeresen/tartósan háborgatja”. Minősített eset, ha az illető ezt „hatalmi vagy befolyási helyzetével visszaélve követi el”. Engem speciel az állam zaklat. Önkényesen bele akar avatkozni a magánéletembe, háborgat, gyakran megfélemlíteni is szeretne. Mindezt hatalmi helyzetével visszaélve. Már éppen elég zaklatott vagyok, de nem hagyja abba.
A helyzet tényleg tűrhetetlen, érthető, hogy nagy sürgősséggel hajtják végig a parlamenten a Btk „zaklatás” fejezetének kiegészítéséről és „a magánélet védelméről” szóló indítványokat. Persze nem lehet mindenkit egyszerre zaklatásmentesíteni, én majd valószínűleg később jövök, a képviselőkkel, kormánytagokkal, Nemzeti Bankkal, ügyészséggel és más hivatalos személyekkel kezdik.
Azt már felfogtuk, hogy a házuk előtt nem lehet tüntetni. De kiderült, hogy a magánéletük további védelemre is szorul, elvégre nem vagyunk az erdőben. A politikust, bankelnököt, főügyészt „hivatalos tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben” ne zaklassák. Sajnos elég kevés összeegyeztethető hely van, hiszen az Országház nagyobb részéből kitiltották az újságírókat. Ha viszont a képviselő onnan kiteszi a lábát, feltehetőleg átlép a nem hivatalos zónába, ott meg pláne tilos kérdéssel, véleménnyel abajgatni. Az ilyesmi akár két év elzárással járhat. Külön kiemelik, hogy szabadságuk alatt sem szabad ilyen csúnya dolgot tenni, ami magyarázza a nagy sietséget. Itt a nyár, nehogy már lesifotósok lekapják nagyjainkat luxusjachton vagy helikopteres vadászaton, esetleg gyanús alakokkal ebédelgetve.
A családjuk pláne érinthetetlen. Nemcsak (helyesen) a kiskorú gyerekek, hanem mindenki. Mostantól vége annak, hogy feleségeken, vőkön, vállalkozásba kezdő anyukákon köszörülje nyelvét az ország. „Lehet bírálni a politikusokat, de a családtagjaikat, ismerőseiket békén kell hagyni”- így a hitvesi és fiúi ragaszkodásáról elhíresült Kósa. Helyre is igazítja interjújában a népnyelvet, amely „lex Kósának”, „lex Semjénnek” hívja az új jogszabályokat. Ha már, akkor a helyes elnevezés szerinte a „lex józan ész” avagy a „lex tisztesség”. Most nem tudom, hogy a „józan ész” Kósa szinonímája, a „tisztesség” pedig Semjéné, vagy fordítva. Csak hogy össze ne keverjem.
Mindegy, az már világos, hogy ha én zaklatom ilyen módon őket, kérdezgetek, gyülekezem, szájamra veszem családtagjaikat, kaphatok két évet. Ebből arra következtetek, hogy ha ők zaklatnak engem, az is két év. Mert a törvény ebben szigorú, bele is írták: „az állam tiszteletben tartja és védi az egyén magán- és családi életét, otthonát és kapcsolattartását”. Nagyon helyes. Akkor tessék szíves végre távozni az otthonomból, ne dumáljanak bele a magánéletembe, abba, hogy milyen családot akarok, kikkel és hogyan töltöm a szabadidőmet! El a kezekkel a könyvespolcomtól, nehogy már legközelebb Hollik és ifjú kereszténydemokratái újabb kedvtelésüknek hódolva felmatricázzák kedvenc szerzőim műveit, ki közülük a „szexi konzervatív”, ki az „ásatag liberális”, ahogy náluk nevezik. Ha mégis, akkor könyvenként két év.
Nincs keresnivalójuk senki hálószobájában (különben két év!), hogy demográfiai kötelezettségeire figyelmeztessék. A tévékészülékemből meg pláne kimászhatnának. Ha éppen mást néznék, zaklatásnak veszem a közbeiktatott bárgyú villámhíradóikat és hirdetéseiket. Két év, két év, két év! Kifelé a fejemből is, ne randalírozzanak ott, nem kérek több agymosást. A szabadidőm az enyém és a családomé, hagyják tehát békén a kedvenc színházaimat és múzeumaimat, élükön a már általuk kinevezett igazgatókkal. Igenis el akarok járni a Petőfi Irodalmi Múzeumba, és a Frida Kahlo kiállítást is megnézem, ne tessék hülyeségeket beszélni arról, hogy az trockista propaganda. És ha még egyszer megmondják, jó magyarként kinek kell drukkolnom egy meccsen, az is két év, előre szólok! Ahhoz sincs semmi közük, hogy szeretem-e a focit, ne jellemezzék hát a lapjukban a „szipogó, szemüveges, beesett vállú liberális kukac minősített eseteként”, az „egyre szűkülő és öregedő haladó szekta” tagjaként, aki nem futballrajongó.
Az meg végképp a magánéletembe való illetéktelen behatolás, személyes zaklatás, méghozzá hatalmi eszközökkel (minősített eset!), amikor másodrendűnek nyilvánítanak, ha nem vagyok hívő. Ha nemcsak a keresztény kultúrát védelmezem, vagy amit ők annak neveznek, hanem általában a kultúrát, a felvilágosodásét,a szabadgondolkodókét, ne adj isten még a 68-asokét is. Ha olvastam Marxot és Lukácsot, ahogy az „öregedő haladó szektában” már csak szokás. Nem is tudom, ez már együtt hány év a magánszférámat sértő zaklatóknak.
És nehogy félreértsék: nem arról beszélek, hogy hány évig kell kormányon maradniuk.
A Frida Kahlo kiállítást is megnézem, ne tessék hülyeségeket beszélni arról, hogy az trockista propaganda

Szégyen, zászló

Mit emelgeted a zászlót, mit harcolsz a Fidesz ellen, amikor pontosan látod, hogy teljesen értelmetlen, mondja a barátom, majd hozzáteszi: ez az ellenzék meg sem érdemli, hogy mellé állj. Nem emelgetek én zászlókat, nem is küzdök a Fidesz ellen, és eszem ágába sincs az ellenzék mellé állni, de azért a hazudozást, az emberek megvezetését, a gyűlöletkeltést, a humán gondolatok teljes kiirtását mégsem lehet szó nélkül hagyni, válaszolom, de ő csak legyint. Aztán másra tereli a szót; a politika immár csak ennyire érdekli, szél ellen úgysem lehet, vallja. 
És akkor pontosan ott vagyunk, ahova Orbán juttatni akart bennünket: ne érdekeljen, hogy mit mondanak, ha nem értesz velük egyet, éld a saját életed, a politikát meg hagyd rájuk. Ők tudják, mit kell tenni, mit kell mondani. És igen: ők tudják, hogy mit kell mondani, mikor kell hazudni, mikor kell tudatlanságban tartani az embereket, és ha rátalálnak egy olyan témára, amellyel ráadásul a társadalom többsége egyetért, akkor azt egy pillanatra sem engedik el, kihozzák belőle a maximumot, miközben azt sem tudjuk, hol található ez a maximum. 
A migránsellenességben, miközben az ellenkezőjét hittük, úgy tűnik, még bőven van tartalék. Most például az ENSZ globális migrációs csomagjának tárgyalását hagytuk ott, beállítva ezt a lépést is a három éve tartó akciósorozatba. A Fidesz tudja: egy ilyen lépésnek nincs szankciója, nyugodtan megtehető, nem lesz következménye, pont úgy, mint a pártállam lebontása idején: akkor is bátran szembe ment azokkal a törvényekkel, amelyek megszegése nem járt büntetéssel. Ezt a leckét ez a párt alaposan megtanulta, és menet közben arra is rájött, hogy nemzetközi szinten is remekül működik. Nyugodtan lehet hazudni, mint esetünkben Szijjártó Péter tette, állítani azt, hogy ez a csomag ellentétes a józan ésszel és Magyarország érdekeivel. Nyugodtan lehet állítani, hogy az ENSZ a migrációt alapvető emberi jogként határozza meg, miközben ez a szöveg semmi ilyet nem tartalmaz. Nyugodtan lehet azt lódítani, hogy kötelezettségeket ír elő a tervezett határozat, miközben csak ajánlásokat. A magyar minisztert az igazság nem érdekli, neki az orbáni politikának kell megfelelnie, és meg is felel neki. Teheti, hisz a többséghez csak az ő szavai jutnak el, a többség csak arról értesül, hogy az ENSZ – csakúgy, mint az Európai Unió – migránspárti, tönkre akarja tenni, bevándorló országgá tenni a nemzetállamokat, a büszke Magyarországot is.  És az én barátom azt mondja, ne emelgessem a zászlót. Itt ezek a mondatok működnek, ezek hatnak, a bencsikek, hollikok nyugodtan dobálózhatnak rasszista kijelentéseket, még jutalmat is kapnak érte. Én meg továbbra is azt mondom: nincs itt zászló, csak néhány csendes, meglehet erőtlen szó. Abban a reményben, hogy egyszer ezeknek az embereknek is szembe kell nézniük a hazugságaikkal, az embertelenségükkel. Most még nem. Lehet, hogy évekig, sőt évtizedekig nem. De egyszer fizetni kell, igaz, ha élünk, nekünk is. Egész Magyarországnak. Ez az írás sem zászlóról szól, sokkal inkább a szégyenről.
A migránsellenességben, úgy tűnik, még bőven van tartalék

Szerző
Németh Péter

Rendszer

Pálinkás József, az innovációs hivatal leváltott vezetője a Hír TV-ben beszélgetett Kálmán Olgával. Azt mondta: három évig irányította a hivatalt, ez alatt sem Orbán Viktortól, sem az őt felügyelő Lázár Jánostól nem kapott "megrendelést". Viszont vagy két tucat ember (politikus, közéleti szereplő) kereste meg projektekkel. Hozták a pályázati sorszámot, „szeretnék, ha ez a pályázat nyerne”, ő pedig hárított. Olyan kétnilliárd forintról volt szó összesen. „Nem fenyegették meg?” „Nem, de azt mondták, hogy akkor majd szólnak ennek-annak a kormánytagnak. De szerintem nem szóltak.” 
Pálinkás szerint őt nem is ezért váltották le, hanem mert teljesen eltérő szakmai véleményen vannak a kutatás finanszírozásáról Palkovics Lászlóval, aki miniszterként megkapta az innovációt (és – tegyük hozzá - vele az Akadémia pénzét).
Tiszteljük Pálinkás Józsefet, és nem gondoljuk, hogy Palkovics korruptabb volna nála. Viszont azt gondoljuk, hogy Pálinkás úr a rendszer lényegével ütközött össze, és azt is, hogy ez a sors vár az utódjára is egy olyan világban, amelyben a kormányfő a lassú demokrácia intézményesített érdekérvényesítése helyett a fű alatti, lehetőleg láthatatlan lobbizást, kijárást gondolja államigazgatásnak. Értsd: az övéi mérhetetlen bendőjének a kitömését. Ha az etetés e módszereit valaki a gerince miatt nem vállalja, hát kilóg a rendszerből, és a suskus előbb-utóbb kitolja a pikszisből. Mert a kormányfőt alighanem idegesíti, ha az ő szerkezete a sok csacsogás miatt nem működik olajozottan.
A kérdés inkább az: miért várta meg Pálinkás, amíg megkapja a selyemzsinórt, miért nem mentette a gerincét? Ezt persze több ezer más embertől is megkérdezhetnénk, pedig tudjuk a választ: a pénz az a satu, amivel a rendszer az urak heréjét szorongatja. Pokolba hát a gerinccel, ha megúszhatónak tűnik a fájdalom.
Szerző
Friss Róbert