Rendszer

Pálinkás József, az innovációs hivatal leváltott vezetője a Hír TV-ben beszélgetett Kálmán Olgával. Azt mondta: három évig irányította a hivatalt, ez alatt sem Orbán Viktortól, sem az őt felügyelő Lázár Jánostól nem kapott "megrendelést". Viszont vagy két tucat ember (politikus, közéleti szereplő) kereste meg projektekkel. Hozták a pályázati sorszámot, „szeretnék, ha ez a pályázat nyerne”, ő pedig hárított. Olyan kétnilliárd forintról volt szó összesen. „Nem fenyegették meg?” „Nem, de azt mondták, hogy akkor majd szólnak ennek-annak a kormánytagnak. De szerintem nem szóltak.”

Pálinkás szerint őt nem is ezért váltották le, hanem mert teljesen eltérő szakmai véleményen vannak a kutatás finanszírozásáról Palkovics Lászlóval, aki miniszterként megkapta az innovációt (és – tegyük hozzá - vele az Akadémia pénzét).

Tiszteljük Pálinkás Józsefet, és nem gondoljuk, hogy Palkovics korruptabb volna nála. Viszont azt gondoljuk, hogy Pálinkás úr a rendszer lényegével ütközött össze, és azt is, hogy ez a sors vár az utódjára is egy olyan világban, amelyben a kormányfő a lassú demokrácia intézményesített érdekérvényesítése helyett a fű alatti, lehetőleg láthatatlan lobbizást, kijárást gondolja államigazgatásnak. Értsd: az övéi mérhetetlen bendőjének a kitömését. Ha az etetés e módszereit valaki a gerince miatt nem vállalja, hát kilóg a rendszerből, és a suskus előbb-utóbb kitolja a pikszisből. Mert a kormányfőt alighanem idegesíti, ha az ő szerkezete a sok csacsogás miatt nem működik olajozottan.

A kérdés inkább az: miért várta meg Pálinkás, amíg megkapja a selyemzsinórt, miért nem mentette a gerincét? Ezt persze több ezer más embertől is megkérdezhetnénk, pedig tudjuk a választ: a pénz az a satu, amivel a rendszer az urak heréjét szorongatja. Pokolba hát a gerinccel, ha megúszhatónak tűnik a fájdalom.