Befűtenek az NBII-es pályáknak, és ezzel Orbán barátja is jól jár

Publikálás dátuma
2018.07.24 05:50

Fotó: Kállai Márton
A másodosztályban is fűthetővé kell tenni a futballklubok pályáit a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése nyomán. A fejlesztésekre jó ütemérzékkel mozdul rá Orbán Viktor egyik szurkolótársa.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tavaly döntött arról, hogy az NB II-es kluboknál is kötelezővé teszi a fűthető pályát a 2020-2021-es bajnoki évadtól. Noha önmagában figyelemre méltó, hogy a másodosztályban is fényűző extrákat írnak elő, feltűnő az is: már most vannak arra utaló jelek, hogy a fejlesztések jól jövedelmeznek majd azoknak, akik rá tudnak mozdulni az új piacra – kormányközeli jelentkező pedig akadt rögtön. Az egyik NB II-es klub, a fővárosi Budafoki Munkás Testedző Egyesület eredetileg csak rendbe akarta hozatni a nagypályáját, és két új, műfüves kispálya építését tervezte, aminek költségét 72 millió forintra becsülték. Ehhez képest a már a pályafűtést is tartalmazó végső ár 192 millió forint lett – derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. Ez már csak azért is érdekes, mert – bár egy szakértő lapunk érdeklődésére reálisnak találta a 120 milliós többletet – az MLSZ szerint jóval olcsóbban is meg lehet oldani egy NBII-es pálya fűtésfejlesztését. A szövetség kérdésünkre 30-40 millió forintra becsülte a pályafűtés kiépítésének költségét, eddigi tapasztalaik alapján. Az árazás mellett maga a pályázat is különös. A tendert a Pharos 95 Kft. nyerte meg. A cég tulajdonosa és ügyvezetője, Végh Gábor, aki igazi nagyhalnak számít a stadion- és pályaépítésben. Legutóbb konzorciumban hasított ki egy 2,8 milliárdos szeletet az MLSZ fővárosi pályaépítő tenderéből, és ők építik a 2 milliárdos, elvileg jövő februárra elkészülő paksi stadiont is. A Pharos 95 füvesítette a felcsúti Pancho Arénát is. Érdemes megemlíteni azt is: Végh Gábor – aki egyúttal a másodosztályú ZTE futball-klub tulajdonosa – egész alakos Puskás Ferenc szobrot adományozott a felcsúti akadémiának, és korábbi sajtóhírek szerint a VIP-páholyban szurkolt együtt Orbán Viktorral a Pancho Arénában.
Mindezek – és a hazai viszonyok – ismeretében meglepő lehet, hogy a budafoki tenderen a Pharos 95 ellen öt cég indult. Csakhogy a versenytársak többsége valamiképp kötődik Végh Gáborhoz, családjához, vagy érdekeltségéhez. Az egyik konkurens Kft.-ben például éppen Végh gyerekei a tulajdonosok. Egy másik rivális vezetője pedig korábban ügyvezetőként váltotta idősebb Végh Gábort és feleségét egy olyan vállalkozásban, amely egy időben a Pharos 95 jelenlegi telephelyére volt bejelentve. A budafoki tender egy másik vesztes cége havi 205 ezer forintért kötött irodabérleti szerződést Tiba István, balmazújvárosi fideszes képviselővel, aki korábban a balmazújvárosi futballcsapat elöljárója volt. Balmazújvárosban a Pharos 95 építette a stadion fűtését.

Jól befűtöttek

Noha sorra korszerűsítik a pályákat, kérdéses, van-e egyáltalán értelme a fűtés beépítésének. Balmazújvárosban például – ahol a Pharos 95 építette a fűtést – azért maradt el egy meccs a múlt év elején, mert a fagyos pályát nem tudták időben felfűteni. A rendszer termálvízzel működik, és ha időben bekapcsolják, akkor lehűlt volna a közeli fürdő vize, az önkormányzat pedig saját keretből nem tudta állni a több milliós fűtésszámlát. Tiba István, fideszes képviselő, a balmazújvárosi klub akkori elnöke legalábbis ezzel magyarázta a kudarcot.

Frissítve: 2018.07.24 11:27

Ellenzéki demonstráció volt Kiskunhalason

Publikálás dátuma
2019.02.22 21:45
Képünk illusztráció
Fotó: Szabad Pécs
A tüntetők nem egy konkrét intézkedés miatt zárták le a városhoz közeli főút egyik sávját, hanem úgy általában az Orbán-kormány ténykedése miatt tiltakoztak.
Ellenzéki pártok és civilek demonstráltak Kiskunhalas közelében lezárva a félpályát a város melletti főút egy szakaszán - írja az atv.hu. A Kiskunmajsára vezető úton 200-250 méter hosszan állták el az autók délután. A tüntetők az akció okaként külön megemlítették rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály, de hozzátették, ezúttal általában véve bírálták az Orbán-kormányt.

"Vidéken is hajlamosak az emberek arra, hogy kifejezzék az ellenvéleményüket a kormány azon politikájával szemben, amellyel azt bizonyítja napi mint nap, hogy egyáltalán nem érdekli az ellenzék véleménye." - mondta az ATV-nek Marton Imre, az MSZP elnökségi tagja. A tudósítás megjegyzi, a tüntetés miatt komoly torlódás nem alakult ki, atrocitás nem történt.

Orbán Viktor felmentette a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökét

Publikálás dátuma
2019.02.22 19:22

Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala
Luszcz Viktor Stanislaw megbízatása március 14-ei hatállyal szűnik meg.
Felmentették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökét, az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg - írja az MTI. Orbán Viktor rendelete szerint Luszcz Viktor Stanislaw megbízatása március 14-ei hatállyal szűnik meg.