öttusa;öttusa EB;

2018-07-23 18:55:45

Öttusa Eb - Bronzérmes a Kovács, Demeter páros

Kovács Sarolta és Demeter Bence vegyesváltóban jutott a harmadik helyre a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság zárónapján.

Tíz kettős küzdött az érmekért hétfőn, köztük a világkupában ebben a számban már többször is győztes magyar duó - írja az MTI. A székesfehérváriként ténylegesen hazai környezetben versenyző magyarok jól kezdtek, a 2x100 méteres úszást a második legjobb idővel, 1:57.21 perccel teljesítették. Minimális, egy pontnyi különbséggel szorultak az oroszok mögé - igaz, a litvánok és a franciák is ugyanannyit szereztek, mint ők.

Vívásban 21 győzelmet arattak és 15 vereséget szenvedtek, ezzel az oroszokkal holtversenyben harmadikként zárták ezt a számot, és összetettben is ezen a helyen álltak. A 27/9-cel élen végző franciák - az egyéni győztes Marie Oteiza és Valentin Prades - ugyanakkor 35 ponttal többet hoztak össze, ami nagy előny: a verseny végén, a kombinált számban az adott pontelőny ugyanannyi másodperc különbségnek felel meg a rajtnál.

Lovaglásban Kovács hibátlanul ment végig a pályán, Demeter lova viszont az 1-es, a 2-es és a 4-es akadályt lehúzta és ehhez jött még időtúllépés is. Így a magyar kettős a maximális 300-ból 268 pontot szerzett, amivel hetedik lett ebben a szakaszban.

A kombinált számot - melyben mindkét váltótag 2x800 métert futott és kétszer lőtt - negyedikként kezdte meg a franciák, az olaszok és az oroszok mögött. Az élen állók a több mint 40 másodperces előnyük miatt befoghatatlannak tűntek, a másik két párossal azonban éles versenyre volt kilátás. Közülük azonban csak az oroszokkal alakult ki küzdelem, mert a pontosabban célzó olaszok messze elfutottak. Kovács menet közben leelőzte Ljudmila Tyebekinát, a váltásnál viszont már megint az orosz volt előrébb, majd Demeter is Kirill Beljakov elé tudott kerülni, de ő a hajrát is jól bírta, így meglett a bronzérem. A számot 11:08.28 perccel és 632 ponttal zárták.

Nu Skin öttusa Eb, eredmények:

vegyesváltó, Európa-bajnok: