öttusa;

2018-07-24 17:12:59

Sikeres volt a magyar szereplés az öttusa Eb-n

Egyértelműen sikeres volt a magyarok szereplése a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon. Míg négy évvel ezelőtt ugyanitt egyetlen dobogós helyezéssel kellett beérni, ezúttal öt számban is érmet szereztek a házigazdák. 

Az első helyen végzett a női csapatversenyben a Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia összeállítású trió. Másodikként zárt Marosi Ádám, illetve a Marosi, Demeter Bence, Regős Gergely hármas. Bronzérmes lett egyéniben Kovács, illetve vegyes váltóban a Kovács, Demeter páros. 

"„Eredményesség szempontjából a lányok megvalósították az előzetes tervet, sőt, volt, aki túl is teljesítette” – értékelte a kontinensbajnokságot Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya, majd ki is tért rá, hogy a „túlteljesítő” Alekszejev Tamara volt. Mint mondta, az utolsó hetek edzéseredményei nem jelezték, hogy ilyen produkcióra lesz képes, inkább a szíve vitte őt, illetve azt hozta ki magából, amit az idény elején edzésből tudott. „Buta hiba miatt vesztette el a bronzérmet, ám ebből az esetből azt is le kell vonnia, hogy képes az éremért versenyezni” – utalt a kapitány arra, hogy Alekszejev a célegyenesbe fordulva már ünnepelni kezdett, és nem vette észre a mögötte érkező Kovácsot, aki lehajrázta és centikkel megelőzte őt. 

Martinek Jánosnak, a férfiak szövetségi kapitánynak nem sokkal a rajt előtt változtatnia kellett, a rutinos, de combhajlítóizmával sérült Kasza Róbert helyett Regős Gergely személyében Eb-újoncot avatott.

„Regős számára a tapasztalatszerzés volt a cél, és ha a vívásban is beleerősödik a felnőtt mezőnybe, számolhatunk vele. A selejtező vívásban ő volt a legeredményesebb magyar, de a döntő mezőnye jóval erősebb ennél” – mondta, majd az olimpiai bronzérmes Marosira rátérve úgy folytatta: „felkészülése jobb, sérülésmentesebb volt, mint tavaly és mivel rutinos versenyző, nem tartottam attól, hogy az Eb előtti kevesebb versenyzés hátráltatja majd”.