MTA;Nemzeti Innovációs és Technológiai Minisztérium;

2018-07-25 18:55:29

Még tárgyal Palkovics minisztériumával az MTA

Az Akadémia elnöksége szerdai határozatában felkérte vezetőjét, hogy a kutatóhálózat irányítási rendszerének módosításáról egyeztessen a szaktárcával.

Folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közöt. Az Akadémia MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a határozatban "az elnökség - az alaptörvényben foglalt kötelességének tudatában és hangsúlyozva az MTA azon törekvését, hogy intézethálózata láthatóan járuljon hozzá a tudománypolitikai célok megvalósításához és nemzetközileg mért eredmények eléréséhez - felkéri az akadémia elnökét, hogy az intézethálózat irányítási rendszerének továbbfejlesztése érdekében folytasson tárgyalásokat a kormány képviselőivel".

Az elnökség a tárgyalások során a következő szempontok érvényesítését tartja szükségesnek:

Hangsúlyozzák továbbá, hogy az MTA intézethálózatának irányítási rendszerét és működését szilárd jogi garanciákkal kell biztosítani. Az elnökség az irányítási rendszerre vonatkozó javaslatot - a tudományos osztályok és az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa véleményének megismerése után - döntésre a jövő évi májusi közgyűlés elé terjeszti.

Az elmúlt hetekben az akadémia minden lehetőséget kihasznált annak érdekében, hogy elérje a 2019-es költségvetés tervezetének módosítását - írták a közleményben, hozzátéve, hogy az Országgyűlés döntése után hívta össze az MTA elnöke a szerdai rendkívüli elnökségi ülést.