Döntetlent játszott a Vidi Bulgáriában

Publikálás dátuma
2018.07.25. 21:21

Egyik csapat sem talált a kapuba a razgradi stadionban, így a jövő héten 0-0-s állásról folytatódik a Ludogorets Razgrad–MOL Vidi FC párharc a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
Ötvenmillió euró tizennéggyel szemben, egészen pontosan 50,55 ellen 13,9. Az átigazolási ügyekben mértékadó hivatkozási alapként szolgáló Transfermarkt adatai szerint így is leírható volna a Ludogorets–Vidi párharc, amelynek első felvonását szerda este a keretek összértékét tekintve jóval esélyesebb együttes otthonában, Bulgáriában játszották. 
A több honosított brazil futballistával rohamozó Ludogorets az első 45 perc során közelebb állt a gólszerzéshez: volt, hogy Fiola Attila a gólvonalról mentve akadályozta meg a hazai vezetést, egy ízben pedig Marcelino ügyetlensége (a játékos ziccerben lépett a labdára) is kellett a veszélyhelyzet feloldásához. 
A térfélcserét követően eleinte volt lehetősége a magyar bajnokcsapatnak is, ám a folytatásban is inkább a Ludogorets volt aktív. A mezőnyfölény ugyanakkor meddőnek bizonyult, végül pedig nem láthatott gólt az arénába kilátogató 5-7 ezer néző – köztük értelemszerűen a páholyban helyet foglaló Orbán Viktor sem.
A párharc a visszavágóval augusztus 1-én, Felcsúton folytatódik.
Szerző

Drámai csatában szenvedett vereséget a női pólóválogatott

Publikálás dátuma
2018.07.25. 18:41

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Hollandia 8-7-re nyert a címvédő magyar női vízilabda-válogatott ellen a barcelonai Európa-bajnokság elődöntőjében.
Két évvel ezelőtt az Eb-fináléban 9-7-re a magyarok győztek, a hollandok 1993 óta nem nyertek Eb-t.
A két válogatott egymás elleni elmúlt három meccsén a hollandok bizonyultak jobbnak, az Eb előtti rotterdami felkészülési tornán 10-6-ra nyert az ellenfél, Bíró Attila szövetségi kapitány két oldalt írt tele az elkövetett hibákkal. A szakember ezúttal a lelátón foglalt helyet, mert az olaszok elleni negyeddöntő hajrájában elküldték a kispadtól, helyét segítője, Tóth László vette át a mérkőzésen.
Mindkét csapat nagyon jó védekezéssel nyitott, az első három percben egyik oldalon sem sikerült helyzetet kialakítani. Illés Anna remek távoli lövéssel megszerezte a vezetést a hatodik percben (1-0). Nyolc méteres bombával egyenlítettek a hollandok (1-1). Illés szabálytalankodott visszaúszás közben, kiállították, időt kértek a hollandok, majd megszerezték a vezetést (1-2). A második negyed elején nem tudták a magyarok, kit állítottak ki, ketten hagyták el a pályát, a hollandok pedig éltek a kettős emberelőny kínálta lehetőséggel (1-3). Szívós munkával 4-4-nél utolérte ellenfelét a magyar csapat, ám hét másodperccel a dudaszó előtt ismét a hollandok szereztek vezetést (4-5).
A holland kapuban a dunaújvárosiakat erősítő Laura Aarts parádés formában védett, egy percen belül kétszer betalált a rivális, és először vezetett hárommal (4-7). Tizennégy másodperccel a játékrész befejezését megelőzően Gurisatti Gréta csökkentette a különbséget (5-7).
Szűcs Gabriella gyors góljára érkezett a holland válasz (6-8) a záró szakaszban. Négy perccel a vége előtt előnyből az újonc Leimeter Dóra talált be (7-8). Az utolsó támadásnál Gurisatti a felső kapufát találta el, az eredmény nem változott. A magyar válogatott a harmadik helyért játszhat.
Szerző
Témák
Vízilabda Eb

Szepesi 49 olimpiai aranya

Publikálás dátuma
2018.07.25. 14:04

Fotó: Népszava archivum
A legendás rádióriporter szerdán hajnalban, 96 éves korában hunyt el. A Magyar Labdarúgó-szövetség korábbi elnöke a Népszavába írta pályafutása első cikkét. A lapnak 2007-ben adott utoljára interjút, 85. születésnapja alkalmából. Ezzel a beszélgetéssel emlékezünk Szepesi Györgyre.
Annyi rekordról számolt be, hogy közben maga is világcsúcs lett: Szepesi György 15 olimpiáról, 49 magyar olimpiai aranyéremről tudósított, emellett megjárt 13 futball világbajnokságot is, így bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Ha ehhez hozzávesszük, hogy most töltötte be a 85-öt, hogy majdnem napra pontosan 65 éve jelent meg az első cikke a Népszavában, akkor ez máris elég jó felütés egy interjúhoz.
– Miért pont a Népszava? – Szociáldemokrata voltam, 1940-től a párt tagja is, úgyhogy természetes volt, hogy ide írok.
– Emlékszik még, hogy mi jelent meg 1942. január 18-án a neve alatt? – Persze, meg is van a lap másolata, de nem sportcikk, hanem társadalmi problémákat feszegető írás volt: Ifjúság és a magyar jövő volt a címe.
– Vállalja most is? – Persze, minden sorát. 
– Ha kezdőként a politikai újságírással kokettált, miért lett végül sportriporter? – Ezután azért írtam én a futballról is, de kétségtelen, hogy szerencse is kellett hozzá. Meg Tabi László, a későbbi remek humorista, aki korábban a sportlap tudósítójaként is dolgozott. Ezért felkérték, hogy a rádióban közvetítse le a magyar válogatott egyik meccsét. Bevállalta, de csak Zsengellért ismerte, úgyhogy kilencven percig beszélt az időjárásról, az irodalomról, a nőkről, meg minden másról. Jóval később egy humoreszkben fel is dolgozta a témát, ő röhögött a legjobban saját magán. Első és utolsó meccse volt, ezután pedig engem kértek fel. Így lett 1945. augusztus 20-a fordulópont az életemben: a magyar–osztrákkal kezdtem. Ja, és Puskás Öcsi is akkor mutatkozott be a nemzeti csapatban.
– Mennyit kapott érte? – Öcsi? Azt nem tudom. Én harminc pengőt. A villamos 27 pengőért vitt ki az Üllői útra, a rádiótól pedig fizetségként egy kiló babot, egy kiló krumplit, meg egy liter olajat.
– Félelmetes a memóriája. Mit csinál, hogy a fél évszázados dolgokat is így vágja? – Állandóan járatom az agyam.
– Legutóbb például min? – Sehogy sem hagyott békén, hogy amikor 1942-ben a Vasas 7:0-ra verte a Testvériséget, akkor vajon az angyalföldieknél Golács vagy Dormos volt-e a balhátvéd.
– És melyikük? – Hát a Dormos.
– Ne mondja! – De! Utánanéztem. 
– Fontos volt? – Nem, de jobb, ha az ember precíz. Például mondjam fejből az 1935-ös Hungária kezdőt?
– Inkább ne! Úgysem tudom ellenőrizni. – Akkor a százszázalékos Fradit?
– Azt sokan tudják. – Ez igaz. Szóval van, aki keresztrejtvényt fejt, és ezzel tartja karban az agyát, én meg az archívumomban kotorászok. Kell is, mert a Petőfi Rádió Sportreggel műsorában van egy sorozatom, na meg a Sport1 Tv-ben is fut egy, amelynek épp most van a 130. adása. Büszke is vagyok mind a kettőre.
– Az hogy lehet, hogy Önnek csak kellemes emlékei vannak? – Annyi gyönyörű győzelemről tudósíthattam, hogy nem volt miért összeveszni: negyvenkilenc magyar olimpiai aranyéremről közvetíthettem. Tényleg aranykor volt, a magyar sport aranykora. Sajnos visszahozhatatlan, annyira megváltozott a világ.
– Hiányzik a régi? – Nem erről van szó, hanem az irányról, ami szerintem hibás. Megőrülök attól, amit néhány éve a Chelsea vezetett be, aztán mára teljesen elfogadott lett: nevezetesen az idegesít, hogy már egyáltalán nem ritka, hogy vannak olyan angol csapatok, amelyekben sem a kezdőben, de még a kispadon sincs egyetlen angol sem. Eltűnt a klubhűség, de ne higgyük már, hogy ez normális. Albert, Bene, Szusza de még Lipcsei is megtestesít egy ideát, ami veszendőben van: a fiatalok példaképei lehettek, hiszen saját közösségükért éltek-haltak. Kint meg mi van? A húszéves srácok már meccs közben is azt lesik, hogy melyik menedzser ül a lelátón, és hová tudják eladni magukat.
– Mégis náluk van foci és nem nálunk. – Hát ez az én nagy szívfájdalmam. Hihetetlen, ami a magyar futballal történt. Na, látja, ha fájdalmas emlékeket kérdez, akkor egyből mondok két eredményt: 2-3 és 0-6.
– Más nem nyomja a lelkét? – De. 1973-ban a pólósok Belgrádban világbajnoki döntőt játszottak. Gyarmati és Kárpáti meghívta az uszodába Puskás Öcsit, aki akkor a Panathiaikosz edzője volt. Mondtam nekik, hogy a meccs után hozzák fel az uszoda tetejére, ott volt a riporterállás. Öcsi fel is jött, de Kárpáti kivette a mikrofont a kezemből, és azzal fogadta Öcsit: „Azért hoztalak ide, hogy végre egy világbajnoki csapatot ünnepelhess!” Átfutott az agyamon, hogy ha Öcsi erre a saját stílusában válaszol élő adásban, akkor abból óriási botrány lesz, úgyhogy kikaptam a mikrofont Kárpáti kezéből és én vittem tovább a szót, amíg Öcsi túltette magát a cinkelésen. Egyébként ’56-os távozása óta akkor szólalt meg először a Magyar Rádióban. Ma már sajnálom, hogy nem hagytam Öcsit egyből reagálni…
– Mi volt a legmeghatóbb élmény? – A győzelmek kitörölhetetlenül belém ivódtak, de érdekes módon van két nagyon kedves harmadik hely is, ráadásul negyven év különbséggel: az egyik Rózsavölgyi Pista bronzérme ezerötszázon, káprázatos futás volt, a másik Igaly Diána 2000-es harmadik helye Sydneyben. Akkor mondtam neki, hogy ebből négy év múlva arany lesz, hát Athénban nem aranyat nyert? A születésnapomra egyébként ő írta a legszebb levelet. 
– Azért a rádió vezetése is kitett magáért… – Óriási volt, mert igazi meglepetés partit szerveztek. Semmiről sem tudtam. Gondoltam, lesz egy kis koccintás, ahogy a hetvenötödik meg a nyolcvanadik születésnapomon volt. Ahogy megyek a rádióba, látom, hogy egy taxiból Sándor Csikar száll ki. Kérdem tőle, öreg cimbora, hát te mit keresel itt, mire ő: mit, mit, hát te hívtál meg! Én ugyan nem, mondtam neki, de aztán bementünk. Odabent meg „ezer” olimpiai bajnok, legendás labdarúgó, kolléga és barát felállva ünnepelt. Komolyan mondom, majdnem elájultam a meglepetéstől!
– Szép dolog a vezetéstől, pláne, hogy hírlik: megszűnik a körkapcsolás, amit még ön talált ki anno. – Elismerem, hogy manapság már nincs milliós hallgatótábora, de ezt akkor sem tehetik meg. A kórházban lévők, a gyengén látók, az úton lévők érdekeit már senki sem nézi? A közszolgálatba szerintem ez is beletartozik. 
Szepesi György a 85. születésnapján
Fotó: Népszava archivum
– Összegezzünk: 85 éves, az első cikke 65 éve jelent meg, 60 évig naponta bejelentkezett a rádió sportműsorában. Érheti még meglepetés? – Hogyne, nemrég kettő is: a Franfurter Algemeine Zeitungban megjelent egy hosszú cikk rólam, Rudi Michel írta. 
– Mit kell róla tudni? – Hát hogy mellettem ült Londonban a 6:3 alatt. De ő csak negyvenöt percet kapott a német rádiótól a meccs tudósítására. Azóta barátok vagyunk, épp tegnap hívott. A másik, hogy másfél éve a rádió igazgatója elküldte a Guinness Rekordok Könyvébe az adataimat, miszerint én vagyok a világ leghosszabb ideig aktív sportriportere. Tény, 15 olimpián és 13 világbajnokságon voltam ott. Nemrég kaptam meg a papírt: hitelesítették a csúcsot, benne leszek a Rekordok Könyvében. 
– A Népszavába nem írna már? – De, gondoltam is rá, mert volna egy jó témám. 65 évenként csak beférek. 
                                                                                                                                                                     Vincze Attila
Szerző
Frissítve: 2018.07.25. 17:33