Nehéz az iskolatáska

Tetszettek már megemelni egy tizenhárom éves gyerkőc iskolatáskáját? A minap egy nagymamával találkoztam, aki iskolaidőben rendszeresen segít az unokájának cipelni a tankönyveit, munkafüzeteit. Egyedül nem bírná. Pedig ha egy kicsit körülnéznének a környező országokban az oktatási tárca illetékes vezetői, alighanem elcsodálkoznának: könyvek, füzetek már csak elvétve vannak. A többi? Csinos kis tokban, egy tableten.
Innen nézve ez szinte elképzelhetetlen, pedig így van. Augusztus első napjaira ígérte az oktatási tárca új vezetése, hogy kirukkol végre az átdolgozott Nemzeti Alaptantervvel (NAT), amiből megtudjuk majd, milyen új világ kezdődik a hazai általános- és középiskolákban. A korábbi miniszter egy évvel ezelőtt még úgy fogalmazott, „az első három évben annyira leterheljük a gyermekeinket közismereti tárgyakkal, hogy igazából nincs idejük tisztességesen megtanulni írni, olvasni, számolni”. Még az éneklést is hozzátette, de ezt alighanem az akkori énektanár helyettese súghatta a fülébe.
Az akkori oktatási államtitkárból mára egy másik tárca minisztere lett, a helyére egy szülész-nőgyógyász professzort helyezett a Nemzeti Együttműködés Kormányának feje. Bódis professzorral, a nőgyógyászati endoszkópia, a reprodukciós endokrinológia és az urogynecologia tudósával alighanem jól járt a közoktatás, hiszen ki értene jobban a NAT megszüléséhez, mint egy virtigli szülész? Mégis kissé görcsbe rándult a gyomrom, amikor az egyetemisták vizsgáztatásához szokott tudós ember a minap azt nyilatkozta a jól értesült kormányszócsőnek, hogy szerinte a kisiskolások túlterheltsége csak lárifári.
Az államtitkár szerint a „túlterheltség” meglehetősen szubjektív, és a valós adatokkal nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható sztereotípia. Neki ne mondjon mást Csépe Valéria, az új nemzeti alaptanterv kidolgozásának irányításával korábban megbízott kormánybiztos se. Bódis tanár úr állítja, hogy a hazai általános iskolákban régiós szinten az egyik legalacsonyabb a kötelező tanítási órák száma, a tananyag radikális csökkentése pedig oda vezetne, hogy a gyerekek később képtelenek lennének az összefüggések felismerésére. Ezért nem csökkenteni, hanem „súlyozni” kell az ismeretanyagot.
Ha nem volnának pedagógusok és a közoktatás tárgyaként agyonterhelt egyedek a családunkban is, talán megvonnám a vállam, és azt mondanám: annak van igaza, akinek az isten hivatalt adott. Ha a frissen megbízott államtitkár úgy gondolja, hogy semmi szükség a tananyag megrostálására, hát ne tegye. Ne legyen igaza a visszavonult elődjének, a rengeteg lexikális tudás mellett - amit szinte tölcsérrel akarnak a gyerekek fejébe tölteni -, szegények legyenek képesek az általános iskola első három évében megtanulni írni-olvasni-számolni is. Ha így lesz, áldásom az új NAT-ra. 
Szóval nagyon várom, hogy esetleg már közelről is megnézhessem a Bódis-szülte NAT-bébit. Aztán majd szeptemberben szívesen elküldöm az államtitkárnak az unokám órarendjét. Mondja meg ő, sok vagy kevés, amit egy kisiskolástól elvárnak.
2018.07.26 09:00
Frissítve: 2018.07.26 09:25

Eszmék nélkül nem megy

Az elmúlt hónapok tüntetéssorozata, a sikeres Audi-sztrájk, a fővárosi előválasztás és a hasonló akciók új esélyt teremtettek a baloldali ellenzéknek. A rabszolgatörvény – azaz a dolgozók még keményebb kizsákmányolása a hazai és külföldi tőke által – a baloldali politizálás alapkérdéséről, a munka és a tőke viszonyáról szól. Ezért a törvény elleni tiltakozó mozgalom szükségszerűen baloldali jellegű. Még akkor is, ha a liberális tiltakozók általában a fideszes kormány bűneire, a jobbikosok a külföldi nagytőke mohóságára igyekeztek koncentrálni. A szakszervezetek pedig, miközben a legklasszikusabb baloldali elveket hangoztatták, szavakban igyekeztek elhatárolódni mindenféle párttól, így a politikai baloldaltól is. 
De a jég olvadása is apró repedésekkel kezdődik. A baloldali ellenzék eddig alapvetően a kormány politikáját támadta, a hazai nagytőke csak a fideszes oligarchák kapcsán került említésre, a külföldi befektetők pedig szent tehénnek számítottak. Így aki a túlóratörvény ellen és az autógyári sztrájk mellett kötelezte el magát, az átlépett egy politikai Rubicont. Amikor a mai baloldal vezetőiként Tóth Bertalan a bankok elfogadhatatlan extraprofitjáról, Karácsony Gergely pedig a „nagytőke hatalmának” megtöréséról beszél, akkor olyan területre lépnek, ahova eddig csak a baloldal partizánjai merészkedtek. Nem véletlen, hogy az ellenzéki erők egy része igyekszik visszarángatni őket abba a kényelmi zónába, amelyből csak a Fidesz korruptságát és a jogállam leépítését lehet támadni. 
A baloldalnak azt kell megértenie, hogy a Fidesz-kormány antidemokratikus döntései alapvetően nem Orbán Viktor hatalmi mániájából, hanem a rezsim lényegéből következnek. A Fidesz célja egy új hazai nagytőkés osztály kiépítése, amely a német nagytőke partnereként, annak védettségét élvezve zsákmányolja ki a magyar társadalmat. Amelyet amúgy csak megvezethető tömegnek és nem társadalomnak tekint, a gyakorlatban valósítva meg a neoliberalizmus hírhedt jelszavát, mely szerint „nincs olyan, hogy társadalom”. A mondat szerzőjének, Margaret Thatchernek ez a demokratikus hagyományok miatt csak részben sikerült Nagy-Britanniában. Sajnos Orbán Viktor esélyei kétségkívül jobbak erre. A baloldalnak csak akkor sikerül megállítania, ha megérti és megérteti minél többekkel, hogy a Fidesz célja a társadalom atomizálása és gazdasági eszközökkel történő kizsákmányolása. Amelynek tudatos eszköze az oktatás és az egészségügy privatizálása, a szegényebb milliók előtti lezárása.
A harminc évvel ezelőtti rendszerváltozás egyik tantétele az volt, hogy „megszűntek az ideológiák”, és nincs már értelme jobboldalról és baloldalról beszélni. Ezt az ostobaságot a baloldalon kívül természetesen senki sem hitte el, a liberális, az újkonzervatív és a nacionalista ideológia azóta is virágkorát éli. A magyar baloldal viszont feladta ideológiáját, szellemi karakterét és intézményeit, s a múltját is megtagadta. A saját eszméi feladása után lényegében átvette a liberalizmus ideológiáját, némi szociálpolitikai baloskodással. Ezzel egyébként nemcsak saját magának ártott, hanem a magyar liberalizmust is meggyengítette. Kétségkívül jobban kormányzott, mint ahogy azt a választók megítélték, de saját ideológia, egységes világszemlélet, szellemi és kulturális háttér nélkül hosszabb távon nem lehet egy országot vezetni.
A magyar társadalom többsége egyértelműen vesztese az elmúlt évtizedeknek. Egymillióval csökkent az ország népessége, idegen kézbe került a nemzeti kincs java, nőnek a társadalmi különbségek, leépülőben van a népegészségügy és a közoktatás. A bérek a kelet-európai átlag alá kerültek, és megjelent egy agresszívan pöffeszkedő, újgazdag réteg. Ezen a tendencián kormányzati reformokkal a mai ellenzék sem tudna érdemben változtatni. Valódi felemelkedést csak egy merőben másfajta gazdasági és társadalmi rendszer hozhat. El lehet vitatkozni azon, hogy elsősorban az újraelosztást kell radikálisan megváltoztatni, vagy hozzá kell nyúlni a tulajdonviszonyokhoz is. A szocialista baloldal mindenesetre csak akkor tudja hitelesen képviselni ezt a fordulatot, ha az alapkérdésben visszatér ideológiája lényegéhez, a tőke és a munka érdekellentétéhez. Amely ellentétre ma ráépülnek olyan problémák, mint a környezetszennyezés (amely a szegényebb osztályokat és országokat sújtja), a robotizáció és az adataink, egész személyiségünk kiszolgáltatottsága idegen erőknek és szervezeteknek. Az államszocialista rendszer dogmáihoz persze nem szabad visszatérni. De a harminc évvel ezelőtti, az ideológiák megszűnéséről és a liberális rendszer örök győzelméről szóló dogmától is ideje megszabadulni.
A szocialista baloldal ideológiája két alapra épülhet: a meglevő társadalmi-gazdasági kritikájára, s egy igazságosabb, egyenlőbb és környezetileg fenntartható jövő bemutatására.
2019.02.20 09:45
Frissítve: 2019.02.20 09:48

Tüntető törvénykönyv

A rabszolgatörvény botrányos elfogadását követő ellenzéki tüntetéssorozat, de különösen az MTVA-székházban megejtett rendhagyó képviselői „fogadóórák” nyomán a Fidesz sem tagadhatja: a gyülekezési jog tüske a hatalom körme alatt.
Odáig a rendszerváltás utáni egyik kormányunk sem ment el, hogy - a két legerősebben védendő szabadságjog, a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozásával párhuzamosan - törvényi úton büntesse a magyar törvényhozás, a parlament teljes ellenzékét. Márpedig ma a Fidesz efféle „Tüntető törvénykönyv” gondolatát dédelgeti. Közpénzt, paripát fegyvert nem kímélve, ehhez épp legitim érveket, jogpolitikai indokot keres. Kistafírozott háttérintézménye, a Századvég sietett a segítségére. „Törvénymódosítási javaslatok: az országgyűlési törvény és az EP-képviselők jogállásáról szóló törvény kiegészítése magatartási kódexszel” fenyegető cím alatt közölt tanulmányuk politikai pamfletnek is megjárja. Hangütésére jellemző, hogy már elöljáróban „nem rendeltetésszerű képviselői joggyakorlást” emleget, hanem azt állítja, „nemzetbiztonsági védelem alá eső közintézményekbe hatoltak be országgyűlési képviselők”. Ugyanakkor meg sem említik, hogy épp az általuk górcső alá vett törvény mondja ki: „A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez és közintézményekhez belépésre jogosít”!
A pártos jogvélemény a főügyészség (független bíró által még nem látott!) álláspontjának keskeny nyomtávú szellemi vágányán halad. Felveti: a képviselők nemcsak rendzavarást vagy garázdaságot követnek el, de - alkalmasint - „kvázi külföldi ügynökként viselkednek”. Erre alapozva követelik a törvény kiegészítését: „A képviselői tevékenység soha nem irányulhat az állam egységének és rendjének megbontására”- szögezik le. Csakhogy az állam monolit egységének „megbontása”, a hagyományos államhatalmi ágak (a törvényhozó, a végrehajtó és bírói hatalom) elválasztása egyenesen jogállami követelmény. 
Önmagát tagadná meg a kormányzópárt, ha az EP-választás küszöbén nem verné el a port az ellenzék uniós képviselőin is. „Mint ismeretes (?) az úgynevezett Sargentini jelentést több magyar ellenzéki képviselő is megszavazta, amely aktussal a magyar emberek markáns többsége szerint elárulták hazájukat”– inszinuál a Századvég. Ám könnyedén átsiklik afölött, hogy az ominózus 7-es cikkelyt rögzítő Alapszerződést Magyarország az elsők közt ratifikálta.
Mindezek alapján egyértelmű, hogy a jogi formalizmust túlbecsülő, a törvényesség fontosságát viszont messze alábecsülő Orbán-kormány megcsappant társadalmi támogatása ellenére sem fog lemondani a kilátásba helyezett retorziókról. Ellenkezőleg! A Századvég a pártállami idők politikai elhárításának nyelvezetét és hangnemét idéző politikai verdiktje jelzi, merre is tart a kormány: „A 2018. december 12-e óta – kisebb megszakításokkal - fennálló demonstrációsorozatban számos ellenzéki és kormányellenes politikai csoportosulás vett részt, baloldali pártpoltikusoktól kezdve jobbikos huligánokon át egészen liberális anarchistákig és külföldi szélsőbaloldali aktivistákig.”
Ne legyen tehát illúziója senkinek: a jogállamtipró „Tüntető törvénykönyv” is annak rendje és módja szerint meg fog születni.
2019.02.20 09:44
Frissítve: 2019.02.20 09:47