Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ új vezetője

Publikálás dátuma
2018.07.26 17:42

Fotó: Népszava/ Vajda József
Egy hónapot kellett várni az új elnökre.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kinevezésről beszámoló, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ (KK) elnökeként augusztus 6-tól lép hivatalba.
Mint írtuk, lassan egy hónapja nem volt elnöke az állami iskolafenntartónak, miután a korábbi vezető, Solti Péter megbízatása június végén lejárt.
Hajnal több mint 30 éven át volt matematika-fizika szakos általános és középiskolai tanár, illetve 17 éven át középfokú intézmény vezetője. Tavaly év elejétől tevékenykedik a KK szakmai elnökhelyetteseként, előtte egy budapesti középiskola igazgatója, valamint az Oktatási Vezetők Szakszervezetének (OVSZ) elnöke volt. Érdekvédőként többször bírálta a kormány oktatáspolitikáját, az OVSZ a Pedagógusok Sztrájkbizottságának is tagja volt. Kinevezése után lapunknak adott interjújában Hajnal már úgy vélekedett: a jelenlegi tankerületi központokból és a Klebelsberg Központból álló fenntartói rendszerrel jó az irány.

Jövő vasárnaptól változik a repülőtéri buszok menetrendje

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:55
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vasárnapi forgalom kiugróan magas, így a járatok sűrítéséről döntöttek.
Az eddiginél sűrűbben, tízpercenként jár március 31-től vasárnap napközben a repülőtéri 100E járat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Mint írják, a járat kihasználtságáról szóló adatok szerint az utasok száma továbbra is dinamikusan növekszik, a vasárnapi forgalom pedig kiugróan magas a hét többi napjához képest is. „A BKK 2019. március 31-től vasárnap napközben sűríti a 100E repülőtéri autóbusz menetrendjét, így a legforgalmasabb utazási időszakokban, 7 és 19 óra között tízpercenként indulva biztosít közvetlen eljutást a belváros és a repülőtér között. A BKK továbbra is figyelemmel kíséri az autóbusz kihasználtságának alakulását és szükség esetén mentesítő autóbuszokat állít forgalomba” – olvasható a közleményben.

Megint éheztettek egy családot a tranzitzónában a magyar hatóságok, közbelépett Strasbourg

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:25
A tompai tranzitzóna a 2017-es átadáskor - illusztráció
Fotó: AFP/ ATTILA KISBENEDEK
A Helsinki Bizottság közölte, hogy a házaspár – akiket hat gyermekükkel tartanak fogva a tranzitban – március 19. óta nem kapott enni.
Fél órája kaptuk meg a strasbourgi bíróság legújabb azonnali intézkedését, amiben utasítják a magyar hatóságokat, hogy adjanak enni a tranzitzónában fogvatartott iraki ügyfeleinknek” – közölte a Magyar Helsinki Bizottság a Facebook-oldalán. Mint írják, a házaspár, akiket hat gyermekükkel tartanak fogva a tranzitban, március 19. óta nem kapott enni. „Reméljük, hogy most, péntek este, már kapnak végre vacsorát” – teszik hozzá. A jogvédő szervezet kiemeli, hogy 2018 augusztusa óta ez a kilencedik eset, amikor azért kell Strasbourgig menniük, hogy fogvatartottak enni kapjanak.