Juncker;Trump;importvámok;

- Trump és a történelem

Donald Trump nemcsak ingatlanmágnásként, hanem amerikai elnökként is be akar kerülni a történelembe. Alighanem úgy képzeli el, hogy a történelemkönyvek a róla szóló fejezetben még évszázadok múltán is azt írják: „csodálatos” személyiség volt, aki elnökként is remek „üzleteket” kötött, móresre tanította az ország „ellenségeit” és a Twitter segítségével forradalmat vezetett be a Fehér Ház kommunikációjában.

Trump azonban már most történelmi személyiséggé vált, mert amerikai elnök úgy még nem fogadott uniós vezetőket Washingtonban, hogy az Európai Uniót – illetve annak elődeit – nem sokkal korábban ellenségnek minősítette volna. Trump az Uniót élősködők klubjának tartja, amelyik folyamatosan bosszantani akarja Amerikát azzal, hogy jóval többet exportál oda, mint amennyit importál, nem is szólva arról, hogy tagországai - kivált Németország - a kelleténél jóval kevesebbet fizetnek a NATO kasszájába.

Trump importvámokkal sújtotta az Európából érkező vas és acéltermékeket, ez azonban csak az első lépés volt, később az autóimportra róna ki 25 százalékos vámot. A Trumppal szembeni stratégiát illetően nem beszélhettünk Berlin-Párizs-tengelyről, Franciaországból sokkal harciasabb hangokat lehetett hallani elsősorban azért, mert az óceánon túli utakon jóval kevesebb Peugeot vagy Citroen bukkan fel, mint mondjuk Mercedes vagy BMW. Németország gazdasága az exportra épül, minden negyedik munkahely a kiviteltől függ. Ugyanakkor az amerikai gazdák is kezdték megérezni azokat az intézkedéseket, amelyeket az Európai Unió vezetett be az amerikai importvámokra adott válaszként. Vagyis a Trump által előidézett helyzet mindenkinek csak rossz volt.

Juncker szerdán inkább a németek stratégiáját követte a Fehér Házban: harciasságnak nyoma sem volt, Trump hiúságára játszott. Noha eredetileg kifejezetten reménytelennek látszott bármiféle előrelépés, az udvariassági formulákon túl ( „Új szakasz kezdődik Washington és az EU kapcsolatában”, „Nagyon nagy nap ez a szabad és korrekt kereskedelem számára”, stb.) megállapodtak abban, hogy együttműködnek az ipari termékek vámmentességének kidolgozásában és a nem autóipari termékeket érintő szubvenciók eltörlésében. Mindemellett megkezdik a tárgyalásokat az európai acélárukra és az alumíniumtermékekre kivetett amerikai vámok ügyében.

Az EU illetékesei lelkesen ünnepelték a megbeszélések eredményét. Ha nem Donald Trump, egy öntörvényű, a tények által cseppet sem befolyásolható személyiség lenne az amerikai elnök, akkor biztosak lehetnénk abban, hogy a megegyezés nemcsak ígéretek halmaza, hanem konkrétumokkal is megtöltik majd. Csakhogy Trump esetében semmi garancia sincs arra, hogy néhány nap (óra?) múltán ne kezdje el ismét ellenségnek minősíteni az EU-t, s ne fenyegesse különféle ijesztően hangzó intézkedésekkel az európai közösséget.

Trump valóban történelmi személyiséggé vált. Olyan vezetője ugyanis még nem volt az Egyesült Államoknak, akinek halvány fogalma sem volt arról, mit engedhet meg magának egy amerikai elnök, s mit nem.