A terror színe

Egyre egyértelműbb, hogy Nagy Imre szobrát valóban el fogják távolítani a Kossuth tér közeléből. Még az sem kizárt, hogy éppen száz évvel a Tanácsköztársaság leverése után újra a vörös terror áldozataira emlékeztető kőpillér és a bolsevizmus szörnyével küzdő izmos férfialak lesz a jövő évi centenárium egyik jelentős attrakciója. Jobb, ha tudomásul vesszük.

Ám 2019 nyarán nemcsak a baloldali (vörös) terror áldozatairól kell megemlékezni, hanem például arról a 18 fiatal vöröskatonáról, vörösőrről is, aki a Ludovika Akadémia falainál 1919. június 24-én áldozták életüket. Az ellenforradalom egyszerre több helységben zendült fel: a főváros közelében Pécelen, Aszódon, Dunapataj mellett. Délután négykor a Róbert Károly körúti laktanya nyitott ágyútüzet, három monitor a Dunáról lőtte a szovjetházat. Elfoglalták a József telefonközpontot. A Ludovika katonai akadémia hallgatói fegyverrel fogadták, majd akadályozták meg a vörösök fellépését. A budapesti ellenforradalmat később még leverték ugyan, de az Akadémia falainál elesetteknek semmi emlékezete nem maradt. Az emlékművet, amely a bolsevizmus rémével fenyegetett, csak 15 évvel később állította a kormányzat, és ennek egy hangja se szólt a vörös áldozatokról.

Az 1919. június 26-iki Népszava ezt írta: „Este 7 órakor még száguldoztak a villamosok az Üllői úton, gyanútlanul sétálgattak asszonyok és gyerekek a Ludovika előtti kertben és a proletárok számára megnyitott Orczy kertben (...), amikor a Ludovika Akadémia épülete előtt négyes sorokban csoportosulva, fegyverrel megjelentek a fehér ruhába öltözött növendékek. A járókelők gyanútlanul nézték a fölsorakozást, hirtelen azonban az akadémikusok fegyverükhöz kaptak és sortüzet adtak le. A lövöldözés percekig tartott, azután a fölsorakozott akadémikusok az épület felé vezető valamennyi úthoz őrséget állítottak, az Orczy kertben levő asszonyokat és gyerekeket az épületbe terelték és ott tartották reggelig."

Másnap a harminckettesek harminc embert küldtek a Ludovika Akadémiára, hogy kobozzák el a fegyvereket a kadettektől. A politikai megbízott vezetésével tízen bementek, kérték, hogy adják át a gépfegyvereket. „Amikor Lőwy elvtárs a tíz vörös katonával, akikkel bejött az épületbe, az épület hátsó részében felállított gépfegyverért akart menni, észrevette, hogy a ludovikások valamennyien fegyvereikkel és gépfegyverekkel tüzelésre készen állnak. Az óriási túlerőben levő árulók elől valamennyien a kapuk felé futottak. Ebben a pillanatban azonban a Ludovika hadapród-banditái kétszer egymás után sortüzet adtak menekülő elvtársainkra [...] A kapun kimenekülő Lővyt fejlövés érte, súlyosan megsebesülve terült el a földön. A ludovikások odarohantak a sebében vergődő emberhez, többször rálőttek, majd kézigránátokkal teljesen összeroncsolták a halott fejét."

Ha a vörösök áldozatairól megemlékezünk, akkor a tisztesség azt kívánja, hogy a fehérek lázadása ellen fellépő mártírok emlékezetét is megőrizzük. Csak így lesz tisztességes a XXI. századi magyarság önképe.