Legendák a szőnyeg szélén

Publikálás dátuma
2018.07.29 13:00
STÚDIÓ ‘82 Megy az adás, középen áll Érdi
Fotó: FORTEPAN/RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG/ Varga Zoltán
„Ez az, ami ma hiányzik a Magyar Televízióból és különösen az M5-ből. Az elhivatottság és az egyéniségek. Az, hogy a nézők legyenek a fontosak és adott esetben meg a hatalommal is szembe tudjanak menni. Csakhogy ez napjainkban nem lehetséges.”
Új programokat ígér az M5 új igazgatója, amiket nemsokára be is mutatnak majd. Ha valaki nem tudná, az M5 az egykor közszolgálati, ma már annak legfeljebb csúfolható televízió legfiatalabb kezdeményezése. Mint Siklós Beatrixot bemutató közleményükben (is) olvasható, magyar és nemzetközi edukációs, ismeretterjesztő, tudományos, kulturális kínálata van. Igaz, ehhez azt is hozzáteszik, hogy ez a médiapiacon egyedülálló, ami azért a Spektrumot, a National Geographicot, a Viasat tematikus csatornáit, meg a többi hasonlót nézve túlzásnak hat, de ne legyünk kicsinyesek. Inkább az a kérdés, hogy miért van szükség az M5-re, amelynek nézettsége feltehetően eltörpül az M4 (a sportcsatorna), de még az M1 (hírprogram), vagy az M2 (gyerek- és ifjúsági részleg) mellett is. Persze magyarázat az van rá. A már említett közlemény a legfontosabb feladatnak azt jelöli meg, hogy „az M5 nemcsak értékes felülete, hanem meghatározója is legyen a magyar kulturális életnek”. Ja, az természetesen mindjárt más. De nem árt felidézni, volt már olyan programja a köztévének, amely maradéktalanul betöltötte ezt a funkciót. Igaz, nem kellett hozzá napi 24 órás sugárzás, elég volt heti egy óra. Amikor elkezdődött, úgy hívták Stúdió 80. Aztán a szám változott, egészen 97-ig, amikor is a Magyar Televízió akkori elnöke, Peták István eleget tett a jobboldal követelésének és megszüntette a műsort. Csak emlékeztetőül: akkor már túl voltunk az első médiaháborún és vele az MDF-kormányon, abban az időben az egyedül többséget szerzett szocialisták és velük koalícióban a szabad demokraták kormányoztak. Orbán Viktor még csak készült a hatalomra. De eredményesen. A Stúdió ma már legenda. Pedig nagyon is hétköznapi emberek készítették, olyanok, akik a hetvenes évek végén úgy érezték, hogy legalább a kultúrában szélesebbre lehetne tárni a kapukat, olyasmikről is lehetne beszélni, amiről addig tilos volt. A különböző művészetek és a – mai szóhasználattal – liberális kultúrpolitika mellett elkötelezett újságírók, tévések fogtak össze és olyan műsort csináltak, ami korábban elképzelhetetlen volt. Nagyot is szólt. Már csak azért is, mert a kezdeti adások létrehozásához neves színházi- és filmrendezőket kértek fel, ők pedig nem voltak hajlandók tartani magukat a konvenciókhoz. Az első műsort Valló Péter rendezte, ott csak a témákon háborodtak fel az illetékesek, de a második már végképp kiverte a biztosítékot. Az ugyanis Jancsó Miklós és Hernádi Gyula műve volt és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy akkor tévéműsor. A főszerkesztő, Érdi Sándor, valamint két közvetlen munkatársa, Szegvári Katalin és Kepes András azonban nem engedett. Kellett hozzá persze „hátország” is, mindenekelőtt a tévé kulturális műsorainak akkori irányítója, Szinetár Miklós, de lényegében mellettük állt a tévé akkori elnöke, Nagy Richárd is. A Stúdió említett három műsorvezető-szerkesztőjét szinte minden héten rapportra rendelték a pártközpontba, leggyakrabban Aczél Györgynél álltak a szőnyeg szélén. De a műsor ment. Utóbb az alkotók úgy emlékeztek vissza azokra az évekre, hogy folyamatosan csatáztak, de megérte. Hiszen a politika – mint azelőtt és azóta is mindig – felhasználta a tévét. A 80-as években – és különösen annak második felében – azonban már sokat enyhült a szigor, a politikusok pedig maguk is rájöttek, mennyire hasznos nekik egy-egy program. Néha még egymás ellen is igyekeztek kihasználni például a Stúdiót is. Amiből viszont a műsor készítői kétségkívül profitáltak, hiszen remek adásokat állíthattak össze. A kezdeti botrányokon túl jutva a Stúdió nézettsége hosszú éveken át két millió felett volt. S bár tény, akkor egyetlen tévé két csatornája közül választhattak a nézők, de azért ennyi embernek nem lehetett volna kötelezővé tenni, hogy nézze a Stúdiót. Ehhez élvezetes, változatos, problémaérzékeny és jól megcsinált műsor kellett.  A Stúdió készítői missziót teljesítettek. Érdi, Szegvári és Kepes mellett már kezdettől ott volt a rádiós Győrffy Miklós, aki az ugyancsak legendás 168 Óra és a Gondolatjel adásaiban már megmutatta, mire képes. Utóbb műsort szerkesztett és vezetett a Stúdióban – többek között – az ugyancsak rádiós, gyönyörű hangú és remekül kérdező Petrányi Judit, valamint a TV Híradóban felnőtt két – akkor – fiatal, Bayer Ilona és Bánó András. Érdi – némi szerénytelenséggel, de kétségkívül reálisan – egyik nagy érdemének nevezte utólag, hogy különböző érdeklődésű műsorvezetőkkel dolgozott, s így „lefedték” szinte az egész magyar kulturális- és művészeti életet. Még úgy is, hogy a hazai kulturális élet viszont sosem állt ki mellettük, amikor hivatalos helyekről, nem is ritkán – ilyen, vagy olyan okok miatt – támadták az adást. És pontosan ez az, ami ma hiányzik a Magyar Televízióból és különösen az M5-ből. Az elhivatottság és az egyéniségek. Az, hogy a nézők legyenek a fontosak és adott esetben meg a hatalommal is szembe tudjanak menni. Csakhogy ez napjainkban nem lehetséges. Nincs ugyan már Aczél György, nincs pártközponti agit-prop. osztály, viszont a kórusból nem is lehet kilógni. A nemzeti együttműködés keretei között a már csak nevében köztévé minden csatornáját a rendszer üzenőfüzetének tekintik. Azt kell sugározniuk, amit a felsőbbség kitalál és kötelezővé tesz. Ezt nevezik a 21. századi (magyar) közszolgálati televíziózásnak. És meg vannak lepve, ha a nézők nem kérnek ebből az etetésből. 
Frissítve: 2018.07.29 13:00

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20