MSZP;főpolgármester;Demokratikus Koalíció;

2018-07-29 09:43:25

Orbánnak mindjárt meg kell mondania, le akarja-e ütni a főpolgármestert

Feleslegesen gyűjtöget aláírásokat a DK az MSZP szerint, sőt.

Papírforma szerint persze szó sincs róla, de mégis úgy tűnik: az önkormányzati választásokig semlegesíteni kívánja Budapestet a kormány. Legalábbis egy, a kabinetnek többször dolgozó közvélemény-kutató azt szondázta: mit szólnának hozzá a budapestiek, ha a főpolgármestert a kormány nevezné ki – mégpedig kétéves mandátummal. (Megjegyzendő: jelenleg 5 évente választanak vezetőt és képviselőket a települések.) Önmagában az, hogy egy kormányközeli „mérő-cég” mit kutat, nem jelenti azt, hogy a kormány valóban hozzányúl az önkormányzati rendszerhez. Csakhogy a kabinet nem méret véletlenül: azután épített kampányt a „hajléktalanok eltakarítására”, miután úgy találta, az ügy kedves a többség szívének”.

A főpolgármester közvetlen választása viszont több, az ellenzék által rendelt mérés alapján nem lehet alku tárgya: a budapestiek zöme ragaszkodik hozzá, hogy saját maga „nevezze ki” a főváros vezetőjét. Épp ezért borítékolható, milyen eredményre jut a kormánypárti kutatás. És éppen ezért fölösleges a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtése: hisz, egyértelmű, mit akarnak a budapestiek, magyarázta Molnár Zsolt. Ráadásul a fővárosi MSZP elnöke szerint a DK akciója némi veszélyt is rejt magában: ha az ellenzéki pártnak nem sikerül mozgósítani a budapestieket, és nem sikerül elsöprő mennyiségű szignót összeszedni, akkor ezt a Fidesz úgy is értelmezheti: a budapestiek nem állnak ki „önkormányzati választó jogukért”. Ha pedig ezt érzékeli, megeshet, hogy akcióba lendül a kormány.

Holott amikor Molnár a miniszterelnökhöz intézett írásbeli kérdésben július elején, azt firtatta, át kívánja-e alakítani az önkormányzati rendszert a kabinet. Orbán Viktornak harminc napja van, hogy színt valljon. Mindenesetre, figyelmeztetett az MSZP budapesti elnöke, jogi nonszensz lenne, ha a kormányzat diszkriminálná Budapestet, és „saját hatáskörébe” vonná a főpolgármestert, míg a többi város szabadon választhatná meg első emberét.