A PSZ új vezetősége már bemutatkozott az Oktatási Hivatalnál, a Klebelsberg Központnál. Mik a tapasztalatok?
A júniusi tisztújító kongresszus után valamennyi, oktatásban érdekelt minisztériumot és kormányhivatalt megkerestünk, a leggyorsabban az Oktatási Hivatal reagált. A Klebelsberg Központban Hajnal Gabriellával találkoztunk, akit a napokban neveztek ki a Központ új elnökének. Vele korábban is szoros volt az együttműködés, többször dolgoztunk együtt, amikor még az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke volt. Az első tapasztalatok biztatóak. Augusztus elején találkozunk Kásler Miklós miniszterrel, illetve Maruzsa Zoltán helyettes államtitkárral, majd Palkovics László innovációs miniszterrel és Pölöskei Gáborné helyettes államtitkárral, utóbbiak a szakképzésben érdekeltek.
Eddigi tapasztalatai alapján hogy érzi, mennyire veszi komolyan a kormány a PSZ-t, és úgy általában a szakszervezeteket?
Nincsenek jó tapasztalataim. A kormány nem igazán szeret egyeztetni. Gyakran beszélnek ugyan széles körű társadalmi egyeztetésről, ami nagyon jól hangzik, de a valóságban a jogszabályban rögzített érdekegyeztetési fórumok lényegében nem működnek, csak kipipálandó feladatként tekintenek rájuk. Az új oktatási államtitkár, Bódis József nemrég azt nyilatkozta, minden érintettel, így a szakszervezettel is egyeztetni akar. Én ezt egyelőre pozitív üzenetnek tekintem, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. Ami biztos, hogy mi folytatjuk a munkánkat ugyanazon elvek mentén, amelyeket a szakszervezetünk eddig is képviselt.
Hogyan érnék el, hogy ezentúl ne csak egy „kipipálandó feladatként” tekintsenek Önökre?
Új alapokra kell helyeznünk az együttműködést. A Klebelsberg Központtal és az Oktatási Hivatallal abban állapodtunk meg, hogy a jövőben nem túlzottan hivatalos és merev szabályok szerint fogunk együttműködni. A cél az, hogy ha bármilyen probléma jelentkezik, minél gyorsabban elkezdhessünk a megoldáson dolgozni. A legfontosabb: a gyerekek minden körülmények között kapják meg azt a minőségi oktatást, amelynek biztosítása az állam feladata. Emellett tudatosítani akarjuk a döntéshozókban is, hogy a szakszervezeteket nem lehet mellőzni! Majdnem minden településen és oktatási intézményben ott vagyunk, így olyan információkhoz juthatunk, amelyeket például egy tankerületi vezetőtől nem biztos, hogy megkapnának. Az egész országot lefedő hálózatunk van, amely hatékony jelzőrendszerként működik. Ha mi valamilyen problémát jelzünk, az nem csak néhány embert érint. Az oktatás az egész társadalom ügye, így nem túlzok, ha azt mondom, a társadalom kolompjai vagyunk, ezért oda kell ránk figyelni. A minisztériumok mellett a társszakszervezetek, a civilszervezetek ajtaján is kopogtatunk.
És a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal ajtaján?
A PSZ nemrég határozatot hozott arról, hogy minden fórumon jelen kell lennünk, ahol képviselni tudjuk a véleményünket. Ennek a megvalósítása zajlik most. Igen, a kerekasztallal kapcsolatban is. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy ez inkább csak egy szakmai konzultációs testület, az ott született döntéseknek jogi értelemben nincs súlya, semmire nem kötelezik a minisztert. De úgy gondolom, senkinek nem ártunk, ha jelen vagyunk, sőt, kifejezetten hasznos lehet, ha első kézből kaphatunk információkat ahelyett, hogy a sajtóból értesülnénk a fejleményekről. Így gyorsabban tudunk szakmai véleményeket, kifogásokat megfogalmazni. Ha egy-egy ügyben olyan döntés születik, amellyel nem értünk egyet, annak a nyilvánosságban is hangot adunk.
Nem mintha a szakszervezetek „huhogása” eddig érdekelte volna a kormányt.
Én azt az irányt képviselem, amelyik nem nyugszik bele a nemleges válaszokba. Szívósnak kell lenni, addig kell zörgetni az ajtót, amíg nem érünk el valamilyen eredményt. Ütőképes szakszervezetre van szükség! Persze egy szakszervezet ereje jórészt attól függ, mennyien állnak mögötte. A PSZ ebben a tekintetben nem teljesít rosszul, emlékezzen csak a 2016-os, több tízezres esernyős tüntetésünkre, majd az azt követő országos sztrájkra. Több mint húszezres taglétszámunkkal az egyetlen reprezentatív szakszervezet vagyunk az ágazatban. Már megkezdtük a további építkezést, új tagokat szeretnénk toborozni, megszólítva a fiatalabb korosztályt is.
Ezt milyen eszközökkel érnék el?
Bárki bármit mond, a pedagógusok presztízse, szabadsága ma a béka feneke alatt van. A kollégák túlhajszoltak, a rájuk rótt bürokratikus feladatok leterhelik őket. Ezáltal a lelkesedésük is csökken, ami nélkül nincs hozzáadott érték. Egy pedagógusnak nem az a dolga, hogy hivatalnoki szerepkörben adatokat szolgáltasson a fenntartónak, hanem az, hogy minden idejét a gyerekeknek szentelje. Ezen is szeretnénk segíteni, tudatosítani akarjuk a kollégákban: nem kell egyedül megküzdeniük a bürokratikus problémákkal. Továbbá, ha egy szakszervezeti tagunk valamilyen munkajogi vitába keveredik, a PSZ-től ingyenes jogi segítséget kap, ha kell, bíróságon is képviseljük. Az ingyenes jogsegélyszolgálat mellett más kedvezményes szolgáltatásokat is kínálunk például banki, biztosítási, telefonos vagy nyaralási lehetőségeket. De a legfontosabb: minél többen vagyunk, annál erőteljesebben tudunk fellépni követeléseinkkel. Sikereinket pedig minden pedagógus élvezi.
Milyen eredményeket tud felmutatni a PSZ?
Az elmúlt években többletjuttatásokat, munkaidő-kedvezményeket harcoltunk ki a kollégáknak. Amikor a kormány megkezdte az iskolák államosítását, nagy feszültségeket generált a várható pedagógus-elbocsátás, ugyanis több helyen heti 22 óra helyett 26 óra alapján számították volna ki a pedagógus álláshelyeket, ami értelemszerűen kevesebb pedagógust igényelt volna. A kormánnyal folytatott sztrájkbizottsági tárgyalásokon elértük, hogy 22 óra legyen a számítási alap. Emellett a mi sikerünk az is, hogy a délután négyig történő kötelező benntartózkodás kikerült a jogszabályból.
Melyik az a három legfontosabb ügy, amelyekért az elkövetkezőkben küzdeni fognak?
Az első a pedagógusok munkaidejének igazságtalan elosztása. Vannak kollégák, akik heti 22 órát dolgoznak, mások 26-ot, de ugyanazért a pénzért. Ez rendkívül méltánytalan, semmi mást nem szolgál, csak a tanárok kihasználását. Követelni fogjuk, hogy a nevelő-oktató munkát segítőknek mielőbb emeljék a bérét! Noha egy részüknek járt a 7+3 százalékos béremelés, ezt nem mindenki kapta meg. Szeretnénk elérni, hogy az iskolákban egyáltalán ne alkalmazzanak közmunkásokat, csak olyanok dolgozhassanak gyerekek közelében, akik szigorított erkölcsi bizonyítvánnyal, egészségügyi könyvvel rendelkeznek. Természetesen nem a személyekkel van bajunk, de egy köznevelési intézménybe ne kerülhessen olyan, akinek nem ismerjük az „előéletét”.
