bűncselekmény;csalás;

2018-07-30 09:52:50

Tizenegy embert vert át, egymilliót szerzett a netes csaló

Előre utalással kérte a pénzt, majd eltűnt. Vádat emelt az ügyészség.

Egy 39 éves mezőszentgyörgyi férfi 2016 augusztusa és 2017 márciusa között különböző elektronikai cikkeket árult internetes hirdetési oldalakon. A vevőkkel egy más nevére regisztrált mobiltelefonon tartotta a kapcsolatot, és minden esetben úgy egyezett meg velük, hogy a vételárat előre utalással kéri. Ezt követően azonban a vevők hiába hívták a férfit, a megrendelt áruk nem érkeztek meg és a pénzüket sem kapták vissza. A férfi a bűncselekmények elkövetésével 11 sértettnek összesen 918 ezer forintos kárt okozott – derül ki az ügyészség közleményéből.

A különös és többszörös visszaeső vádlott, aki jelenleg hasonló bűncselekmény miatt jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, a nyomozás során tagadta a bűnösségét, ezért az ügyészség az új büntetőeljárási törvény alapján konkrét indítványt tett a fegyházbüntetés mértékére arra az esetre vonatkozóan, ha a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A kiszabni indítványozott büntetés mértéke azonban – a halmazati és a visszaesőkre vonatkozó szabályok miatt – így is meghaladja a büntetési tételkeret irányadó középmértékét.