Zimbabwében hétfőn rendezték meg az elnök- és a parlamenti választást. Két olyan személy neve hiányzik a jelöltek listájáról, akik meghatározták az elmúlt évtizedek belpolitikáját: Robert Mugabéé, akit tavaly novemberben leváltott a hatalomból a hadsereg, illetve egykori riválisálé, Morgan Tsvangiraié, aki februárban halt meg rákban. Bár a hazáját diktátorként irányító Mugabe leváltása óta számos a nyitást szolgáló intézkedés történt, a demokratizálódás folyamata meglehetősen lassan halad, hiszen régi, már-már törzsi viszonyokat kellene felszámolni.
Az elnökválasztás favoritja Emmerson Mnangagwa. A politikus egykor Mugabe helyettese volt, ám később kegyvesztetté vált. A despota politikus megbuktatása után azonban ő vált a legbefolyásosabb személyiséggé az országot a függetlenség óta irányító kormánypártban, a ZANU-PF-ben. Ezt elsődlegesen a hadsereg támogatásának köszönhette, így ő vált az ország új, ideiglenes vezetőjévé.
Legesélyesebb ellenfele Nelson Chamisa, aki a legnagyobb ellenzéki párt, az MDC jelöltje. E politikai erőben szintén ádáz hatalmi harc dúlt Tsvangirai halála után, Chamisának azonban sikerült háttérbe szorítani riválisait. Bírálói szerint azonban ezt nemtelen eszközökkel tette, ráadásul a szemére vetik, hogy felettébb megosztó politikus. Nem riad vissza ugyanis a populizmustól, az üres ígéretektől. Egy ízben például azt közölte, hogy a súlyos gazdasági válságot egyetlen nap alatt megoldja a kínai befektetők révén.
Jóllehet Peking valóban rendkívül fontos szereplő az afrikai színtéren, Hszi Csin-ping elnök múlt héten több napos körúton vett részt a kontinensen, azzal azért mindenki tisztában van, hogy Kína nem a saját pénzének az ellensége, s számolatlanul azért nem ontja a pénzt Zimbabwébe. Kétségtelen ugyanakkor, hogy Kína politikai szempontból is komoly hatást gyakorol az országra.
Feltételezések szerint amikor Mugabe tavaly leváltotta alelnökét, Mnangagwát, a politikus Kínát kérte arra, hogy a hadsereg közbenjárásával megbuktassa a diktátort. Bizonyíték persze nincs erre, de tény, hogy Kína nélkül végképp összeomlana Zimbabwe gazdasága, hiszen Peking a helyi dohánytermékek legnagyobb felvásárolója. Az ázsiai partner segítette modernizálni az afrikai állam hadseregét. Sőt, a kínai turisták számára kedvelt célponttá vált Zimbabwe. 2015-ös adatok szerint messze Kína a legjelentősebb külföldi befektető az országban. Az összes beruházások 74 százalékát mondhatja magáénak. Az utóbbi évtizedben a kulturális kapcsolatok is erősödtek, mind több zimbabwei diákot küldenek tanulni kínai egyetemekre. Mugabe kormányzásának utolsó másfél évében feszültebbé vált a két ország viszonya, mivel némiképp megnehezítették a kínaiak számára, hogy vállaltokat hozzanak létre Zimbabwében. Talán ez is magyarázza azt, Peking miért nem tiltakozott Mugabe elmozdításakor.
Teljesen valószínűtlen ugyanakkor, hogy Kína az ellenzéki vezető Chamisa győzelméért szorít, valószínűsíthetjük, hogy a hivatalban lévő Mnangagwa az ázsiai ország favoritja. Chamisának más sajátos kijelentései is voltak, amelyekről lerí, hogy komoly fenntartásokkal kell kezelni őket. Ezek közé tartozik az az állítása is, amely szerint Donald Trump amerikai elnök azt ígérte neki, ha ő nyeri meg az elnökválasztást, 15 milliárd dollárral segíti az afrikai országot. Ha tett volna Trump is ilyen ígéretet, jól tudjuk, nem kell komolyan venni az amerikai elnök minden kijelentését. Washington azonban elébe ment a találgatásoknak, ám a nyilvánvaló hazugság ellenére sem csökkent jelentősebben Chamisa népszerűsége. Mindössze 40 éves, ezért sokan benne látják a reménységet, sokan tőle remélik az ezer sebből vérző Zimbabwe teljes megújítását. Sokan szívesen elhiszik azokat a meséket, amelyek szerint szinte egyik napról a másikra orvosolni lehet az ország gondjait. A 15 milliárd emlegetése azért volt feltűnő, Zimbabwe éppen ennyi bevételre tett szert a gyémántkereskedelemből 2015-2017 között, az összeg azonban nyomtalanul eltűnt az államkasszából.
Chamisa népszerűsége azonban nem csak populizmusára vezethető vissza. Arra is, hogy az eltelt évtizedekben a ZANU-PF eljátszotta minden hitelét. A párt rendre beállt Mugabe önkényes intézkedései mögé, s csak akkor engedte el a kezét, amikor már óriási volt a baj. A lakosság egyes rétegeinél akkora ellenszenv övezi a még uralkodó kormánypártot, hogy teljesen mindegy, kit indít az ellenzék, úgyis rá voksolnának.
Chamisa fiatalos fellépésétől függetlenül Mnangagwa a nagy esélyes, aki valóban államférfi benyomását kelti. Ugyanakkor sokan nem felejtik el neki azt, hogy 37 éven át Mugabe hű kiszolgálója volt, számos miniszteri posztot kapott 1980 óta, 2014-ben nevezte ki Mugabe alenökének, s csak 2017 novemberében váltotta le, vagyis neve egybeforrott a rendkívül korrupt rezsimmel. Mnangagwa ideiglenes elnökké választása óta igyekezett némi rendet tenni a ZANU-PF-ben, ám sokan nem hiszik azt, hogy a kormánypárt képes lenne a megújulásra.
Valószínűsíthető, hogy a voksolás nem dőlt el hétfőn, amennyiben egyik jelölt sem szerez abszolút többséget, szeptember 8-án második fordulót rendeznek. Összesen 20 jelölt indult a voksoláson, köztük két nő, így Thokozani Khupe, aki Chamisával harcolt az ellenzék vezető szerepéért, valamint Joice Mujuru, aki négy ellenzéki párt közös jelöltjeként lépett fel, s 2004-2014 között, tehát Mnangagwa kinevezéséig hazája alelnöke volt. Miután Mugabe szakított vele, megalapította saját tömörülését.
Szakértők szerint a voksolás valóban új korszak az ország történetében, de a győztesnek rendkívül nehéz lesz új alapokra helyezni a gazdaságot.
