Természeti törvények

Éjfél körül jár, de nincs mit tenni: ha menni kell, hát menni kell. A természet törvényeivel nem hadakozunk, meg hát a sarkon ott a kis park, igazán nincs okom panaszra, néhány perc alatt megoldható a kutyasétáltatás. Nem is érzi magát veszélyben az ember még éjjel sem: a park közepén kivilágított szobor áll, a közvilágítás rendben, és ott az éjjel-nappali kisbolt, ahonnan mindig jut egy kedves szó is Puszinak.
Puszival most tanulunk sétálni: korábban sosem vezették pórázon, így miután kihoztuk a menhelyről, fejvesztve rohant, amint ráraktuk a hámot. Most már eljutottunk a viszonylag normális sebességig, örül, ha meghallja a pórázcsörgést, s bár a gyalogátkelőhely és a közlekedési lámpa fogalmát azért még át kell vennünk néhányszor, jól haladunk.
Mivel Puszi nem lát túl jól, az első pillanattól közvetítem neki, mikor hova megyünk és mit csinálunk, hogy ha ne adj’ Isten, bármi történne a jelenleg sem túl jó állapotban lévő szemével, akár látatlanban is tudjon biztonsággal közlekedni. Ne rohanj, Puszi, lassan; az egy szerelmespár a szobornál, Puszi, szerintem nem örülnének túlzottan, ha odamennél; igen, Puszi, az ott egy locsoló, vizes leszel; gyere inkább, hadd dobjam ki ezt a zacskót a kukába, ne lóbáljam már itt a kezemben… Kívülről biztosan szórakoztató páros vagyunk, de a gyakorlati haszna mindennek vitathatatlan: Puszi a lakásban már lekapcsolt villany mellett is simán eligazodik a hangom után.
Így sétálunk Puszival hazafelé, a kisboltból integetnek, a késői óra ellenére igazán feldobottan érkezünk a ház elé, ám ott visszahőkölök: a kapucsengő előtt egy fekete ruhás férfi áll. Először az jut eszembe, de jó, nem kell előhalásznom a kulcsomat, aztán állunk, állunk, mégsem történik semmi, úgyhogy kezdek gyanút fogni. A férfi valójában igen furcsa terpeszben áll ott a csengő előtt, állapítom meg, de még hosszú másodpercek kellenek, míg az agyam összekapcsolja a testhelyzetet és a bejárat előtt vígan csörgedező patakot. A fekete ruhás éppen levizeli a kapunkat!
Puszi menne haza, én állok döbbenten, és kiszakad belőlem egy hangos „ezt nem hiszem el” – mire a férfi kelletlenül megfordul. Kezében a szerszámjával. Mivel már felhívtam magunkra a figyelmet, beleállok, és megkérdezem, egyébként normálisnak vallja-e magát, hogy beáll hugyozni a kapualjunkba, de ő csak néz rám bambán, én pedig próbálom kitörölni a tudatomból annak a képét, hogy ezen tevékenységét felém fordulva is folytatja.
Felém mordul, én valami olyasmit kiabálok, hogy itt lakom, szeretnék bejutni, aztán eszembe jut, hogy ez talán nem a legcélravezetőbb taktika, úgyhogy fogom Puszit, és csapunk még egy kört a ház körül. Mire visszaérünk, a férfi sehol – csak a bűzös csík a járdán meg a jókora húgyfolt a házfalon és az ajtón.
Gyere, felemellek, mondom Puszinak, és ölbe veszem, még mielőtt beletapicskol a vizeletbe. Először az jut eszembe, elmagyarázom, miért térünk el a szokásos rutintól, aztán meg arra: minek. Mindent neki sem kell értenie. Pláne, hogy nekem sem megy.

Egy hamis hang

A számmisztika szerint a 29-es  szám figyelmeztetést jelent a negatív hatások kivédésére, sok erőfeszítést, hitet, optimizmust követel. A Bálványosi Szabadegyetem idei sorszáma éppen a 29-es volt. Emlékeztetőül: a 28-as szerint résen kell lenni, mert az ellenségek, üzleti vetélytársak nagy károkat okozhatnak. A jövőre esedékes 30-ashoz pedig a szellemi felsőbbrendűséget lehet majd kötni.
A számok bűvös erejében hívők - magamat nem sorolom közéjük - szeme felcsillanhatott Tusványoson, hiszen Varga Mihály magyar pénzügyminiszter - az erőfeszítések, a hit és az optimizmus jegyében - magabiztosan jelentette ki:  "Jó felzárkózási pályán van Magyarország", amit azzal a meglepően kevés életbölcsességet tükröző megállapítással egészített ki, hogy "a legjobb versenyképességi indikátor (...), ha az emberek azt mondhatják, jobban élnek." 
De ne legyünk szőrös szívűek, ugyanis a romantikus felvezetés után már-már a realitás határait is súroló gazdaságkritikát fogalmazott meg a tárcavezető, amelyre régóta vártunk: "A kis- és középvállalkozói szektor a feldolgozóipar területén (...) sosem lesz versenyképes a nagy cégekkel, a multikkal." Ezzel az egyetlen, lényegében önkritikus mondatával nem kevesebbet ismert el, mint hogy a kis- és közepes vállalkozások felzárkóztatására költött tízmilliárdok lényegében eredménytelenek voltak, s emellett a multinacionális cégektől beszedett különadók, amelyek a profitabilitásukat voltak hivatva megnyirbálni, egy alapvetően hibás, egy kapzsi államot mutató koncepció jegyében születtek.
A jogos önostorozásban méltó társra lelt a pénzügyi tárca vezetője a kormány egyre erősebb emberében, Palkovics László innovációs és technológiai miniszterben, aki tényként idézte, hogy ma a külföldi és a magyar tulajdonú vállalatok a hozzáadott érték 50-50 százalékát állítják elő, de míg az előbbiek a munkavállalók negyedét alkalmazzák, addig a magyar vállalatok a háromnegyedüket. Az innovációs képesség hiánya a magyar vállalatoknál általános jelenség.
Tusványos csaknem hű képét adta annak, hogy a tavaszi választásokat követően a gazdaságstratégiában új szelek kezdtek fújdogálni. A Magyar Nemzeti Bank 180 pontos ötletbörzéjéből könnyűszerrel kimazsolázható az a 30-40 javaslat, amellyel érdemes érdemben foglalkozni. Az új kormányzati ciklusnak nekistartoló Pénzügyminisztérium  ebben a formájában már befogadóképesebbnek bizonyul a jegybanktól érkező stratégiai üzenetekre, mint Nemzetgazdasági Minisztérium korában. Még azt a nyilvánvaló szerepzavart is elviselik, hogy a jegybanktörvény az MNB feladatai közé iktatta be a kormány gazdaságstratégiájának támogatását - nálunk pedig a pénzügyminiszter támogatja Matolcsy Györgyöt.
Ebből a - sokdallamú, de mégis, a világ kihívásait felismerni vélő  - kórusból azonban egy hamis hang máris kihallatszik. A globalizmust elvető, Közép-Európát jövendő erőcentrumként vizionáló Orbán Viktoré. És ahogy már említettük: a jövőre esedékes 30. találkozóhoz a szellemi felsőbbrendűség hitének veszélyét köti a számmisztika.
Szerző
Bonta Miklós

Arcunkra fagy...

A magyarázat a 259 halott. A rendőrség szerint 2016-17 telén ennyi ember fagyott meg az országban. A XXI. században egy is sok lenne. Főleg egy civilizált, európai, magára büszke államban. S hogy ez mire magyarázat? Hát pontosan arra, hogy a kétharmad birtokában miért tartják még mindig szükségesnek a küzdelmet az ellenzéki pártok és a civil szervezetek ellen.  
Eddig is tudtuk, Orbán Viktor tusványosi fejtegetése csak megerősítette, hogy a mi édes hazánk a lehető legjobb hely. Különösen a Fidesz folyamatos győzelmeinek köszönhetően. Most már felhatalmazása van arra is, hogy új korszakot és új rendet építsen. Ami különösen nehéz, hiszen ellenségekkel van körülvéve. Nemzeti egység kellene, ám az ellenzék - balról és jobbról, liberálisok és szélsőségesek -, valamint a sorosista civilek folyton belerondítanak ebbe. 
Jó példa rá, amit a fagyhalállal műveltek. Adatokat követeltek, nem nyugodtak meg, amikor hivatalosan mellébeszéltek, sőt még perre is mentek. Végül aztán ki kellett adni a számokat, pedig a hatalom mindent megpróbált, hogy ezt elkerülje. A szociális ügyekért felelős államtitkár hiába mondta, hogy az extrém hidegben a vörös riasztás több száz ember életét menthette meg. A humánminisztérium államtitkára pedig az okvetetlenkedő kérdésekre elmagyarázta, mennyire kitűnő ellátást nyújt a kormány a szegényeknek. Ezek után döntött úgy a bíróság - lelke rajta -, hogy a tejjel-mézzel folyó Kánaán esküdt ellenségei (mi másnak is lennének nevezhetők) megkaphatják az adatokat.
Most már tudhatják, ami eddig titok volt. A legutóbbi tél áldozatainak száma persze még ismeretlen. Meglehet, azokért is perelni kell majd. Miközben az ellenség aknamunkája miatt a mostani kánikula sem tart örökké, s télen újabb fagyok jönnek. Így a hatalom is kénytelen készülni rá. 
Újabb érvekkel.