Én nem akarok, én nem akarok debreceni diák lenni - mondta a Móricz Zsigmond gondolatait tolmácsolva Nyilas Misi, másodikos kisdiák csaknem száz esztendeje. Abban a Debrecenben, ahol a rendszerváltás időszakában sorra zártak be az üzemek. Igaz, hogy itt történt meg az a csoda is, hogy egyeseket közülük több esztendeig tartó, barna mezős szunnyadás után újranyitottak. S lassacskán beérett az az általános tapasztalat, hogy egy település, amelyet elérnek az autópályák, sőt a nemzetközi légiforgalomba bekapcsolódó repülőtere is van, esélyessé válik arra, hogy a külföldi befektetések célpontjává váljék.
Szinte közhelyszámba megy, hogy a magyar gazdaság - és a kivitel - húzóágazata a gépjárműipar. Nemcsak a négy működő autógyár, hanem az elmúlt két esztendőben Debrecenben is megtelepedett alkatrészgyárak, valamint hogy Magyarország az idők során gumiabroncs nagyhatalommá vált, előrevetítette annak a lehetőségét, hogy egy újabb nagy szereplő bejelentkezik nálunk. Sőt az sem volt kérdéses, hogy ezt valahol Kelet-Magyarországon teszi, hiszen itt talán még akad hadra fogható munkaerő.
A bajor felső kategóriás autókat gyártó cég be is jelentkezett Debrecenben, abban a reményben, hogy sikerül ezer munkatársat toborozniuk, kiképezniük. Újabb összeszerelő üzemmel bővülünk - fanyaloghatnánk -, kevés hozzáadott értékkel. S bár ez az iparág az átlagosnál jobban dotálja munkavállalóit, a magyar alkalmazottak még mindig töredékét keresik majd annak, amennyit a BMW többi gyárából hazavihetnek a dolgozók.
Ez az a pillanat, amikor újra kell gondolnunk a Debrecen jövőjéről alkotott elképzeléseket. Büszke vagyok arra, hogy Debrecenben élhetek - áradozott a beruházás bejelentésekor a város polgármestere. De vajon akarnak-e napjaink Nyilas Misijei a Nagytemplom árnyékában diákok lenni?