A humanista gyilkológép

Elképesztő, lenyűgöző, lebilincselő – ezek a jelzők jutnak eszembe egy hollywoodi franchise, a Mission Impossible hatodik részének megtekintése után. Muszáj gyorsan hozzátennem: nem, nem viccelek. A Utóhatás alcímmel ellátott kémkaland olyan jelentős blockbuster most 2018-ban, mint annak idején James Bond színre lépése volt 1962-ben a Dr. No-val.

„A nevem Hunt. Ethan Hunt.” Noha ez a mondat ebben a formában nem hagyja el Tom Cruise száját a Mission: Impossible – Utóhatás című moziban, csupán ez az egy dolog hiányzott ahhoz, hogy őfelsége titkos ügynökének – röviden: 007-es – teljes profilját átvegye az amerikai szuper ügynök. Ez persze nem meglepő, hiszen a hős, aki megmenti a világot egy-egy őrült alak pusztító tervétől, a második világháború vége óta kedvelt téma mind a moziban, mind a tévében. A kétezres évek legmenőbb hőse pedig most Tom Cruise filmsztár, aki Ethan Huntként frontális erővel menti meg a világot.

De ne fussunk előre. Noha már az Ian Fleming író által kreált James Bond előtt is számos titkos ügynök történetét ültették át a mozivászonra, elvitathatatlan, hogy ez a figura repítette sztárstátuszba a kémi hivatást. Nem véletlen, hogy már Fleming is túlmisztifikálta hősét: elvégre az ital, a nők, a szerencsejáték varázsos elegye minden férfi ember fantáziáját megmozgatja. Ehhez jött még az elegáns stílus, a kifinomult ízlés az élet szinte minden területén, amire persze a fimváltozatok még jó néhány lapáttal rátettek. A hatvanas évek elején – az első Bond-mozi, a Dr. No 1962-ben jött ki – ráadásul ezek a filmek kifejezetten innovatívnak számítottak, sokkal nyersebben ábrázolták az erőszakot és a szexualitást, mint az addig megszokott volt. Ezekre az effektekre persze szüksége is volt a hősnek, ugyanis a korai Bond-művekben a 007-es (Fleming regényeihez igazodva) a világuralomra törő SPECTRE nevű szervezet ellen küzdött. Voltak ebben exnácik meg mindenféle zseniális terroristák, s a közös cél, amely összekovácsolta ezeket a sötét alakokat, a világgazdaság romba döntése és a nagyhatalmak összeugrasztása volt. Persze az utolsó pillanatban szerencsére mindig sikerült közbelépni, a hős kiléte azonban mindvégig titokban maradt. Ez lett a kémfilmek alapformulája (melyet, nem mellékesen, John le Carré rettenetesen felszínes hülyeségnek tartott). Később Bond lejjebb adta, pitiáner csempészek és drogbárók ellen is felvette a harcot: ez a folyamat jól mutatta, hogyan enyhült, majd oszlott szerte teljesen a hidegháború rémképe, melyet napunkra a terrorizmustól való félelem váltott.

Az új korral immár több mint egy évtizede nem tud mit kezdeni James Bond és a franchise mögött áll kreatívok. (Igaz, a 2012-es Skyfall kiemelkedik a sorozatból, de önironikus módon közelített a kémkarakterhez: egy sérült, bizonytalan ügynököt alkottak meg.) A 2000-es évekre a kőkemény szuperkém szerepe abszolút kiadóvá vált. Ekkoriban került Tom Cruise karrierje kisebb hullámvölgybe, a Paramount stúdió még azt fontolóra vette, hogy a Mission: Impossible 3-ban másra osztja Ethan Hunt szerepét. Ám Cruise, az utolsó nagy álomgyári filmsztárhoz méltó módon maradt, majd innen átvette az irányítást. A negyedik részben, a Fantom protokollban már mindent ő tartott kézben (kontrollmániájáról legendás történetek keringenek) és ennél az epizódnál csúcsosodott ki először az „őrült Tom” recept: azaz, mint korábban Jackie Chan tette, ő maga találja ki magának a leghajmeresztőbb akciójeleneteket és kaszkadőrök nélkül végre is hajtja azokat. Az ötödik részben tovább fokozta a realitást például azzal, hogy egy repülőn kívül a levegőben akciózott – ebben és a többi „lehetetlen” akcióban pedig Christopher McQuarrie rendező igen jó partner volt. Nem is csoda, hogy maradt a hatodik részre is – elvégre erről is Cruise dönt.

Az Utóhatás lényegében egy két és fél órás adrenalinbomba, melyben minden van, amit ma egy blockbusterbe beleférhet. Elrabolt plutónium, kettős, sőt, hármas ügynökök, brutális terroristák és egy gonosz terv, melynek következménye az emberiség egyharmadának a halála lenne. Ha nem lenne Ethan Hunt, ugye. De az igazából az a csodálatos, ahogy önfeláldozó módon harcol minden egyes életért: a humanista gyilkológép, a lelkiismeret-furdalásos kém. De nem csak itt igazítottak a figurán. Minthogy a hímsoviniszta és fenékcsapkodós Bond már politikailag nem igazán korrekt, így Hunt e téren is váltott. Jelesül: életében kevés a nő. Csak kettő fér bele a szívébe, az exfelesége és egy brit ügynök, akit azért simán áthajt kocsival, ha úgy hozza a meló.

Az Utóhatás pedig, végül is mindent megad, amit ígér a nézőnek: izgalmakat, bizonytalanságot, akciót, még a valóságnak is hitelét, ahogy Tom Cruise ugrál a háztetőkön. Olyannyira, hogy bennhagyták azt a jelenetet is, amikor a forgatás alatt, az egyik ugrás során súlyosan megsérült. Volt annyi lélekjelenléte, hogy felpattant és bicegve, de továbbrohant. Ekkor járja át az embert az az érzés: jól keres, jól keres, de az Isten pénzéért sem cserélnék vele. Inkább csak aggódom érte: elvégre ötvenhat évesen sokan már letennék a lantot, de ő csak most vette elő igazán.

Info

Mission Impossible – Utóhatás

Forgalmazza a UIP-Duna