kézilabda;

2018-08-01 18:17:41

Nem Dabason lesznek a Fradi BL-meccsei

Érden játssza a Bajnokok Ligája 2018/2019-es szezonjának hazai mérkőzéseit a Ferencváros női kézilabdacsapata.

A zöld-fehér klub honlapjának tájékoztatása szerint a felújított Elek Gyula Arénában továbbra sem lehet BL-meccseket rendezni, mivel nem rendelkezik az előírt minimális férőhellyel. Az FTC a korábbi években Dabason játszotta a sorozat hazai mérkőzéseit, az egyesület azonban úgy döntött, szeretné Budapesthez közelebbi helyszínt találni.

„Rég nem ideális sajnos, hogy Budapesttől ötven kilométerre, Dabason rendeztük az összecsapásainkat – idézi a fradi.hu Bognár Lászlót, az FTC kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatóját. – Bármennyire is igazi otthonunkként tekinthettünk az OBO Arénára – hiszen elképesztő szeretettel fogadtak ott bennünket –, meg kellett vizsgálnunk az erre az idényre szóló lehetőségeinket.”

Bognár László hozzátette, sikerült megegyezniük az Érd Arénát üzemeltető Érdi Sport Kft-vel. „Hiszem, hogy a szurkolóink által megtöltött érdi sportcsarnok hasonlóképp otthonunkká válhat, és hogy minden mérkőzésünket telt ház előtt, nagyszerű hangulatban játszhatjuk majd.”

Az FTC-Rail Cargo Hungaria október első hétvégéjén kezdi majd a 2018/2019-es Bajnokok Ligája-szereplését, a rá következő héten pedig már hazai pályán fogadja a Vipers Kristiansand együttesét.