Szerintem

Barlangi mentés
Egy óriási haszna volt a thaiföldi barlangi drámának: megmutatta, milyen lehetne egy ideális világ. Olyan, amelyben valamennyi ország összefog, hogy segítsen, és aki nem tud, az is azért izgul, hogy sikerüljön kihozni a bajbajutottakat. Jó lenne, ha az egész emberiség állandóan így működne: nem lenne konfliktus, és nem irtaná egyik csoport a másikat politikai, vallási, gazdasági, rasszista és egyéb okok miatt. Az államok vezetői is visszafognák egójukat, és nem mások rovására próbálnának tündökölni, de hagynák dolgozni azokat, akik értenek a feladathoz és beérnék azzal, hogy támogatják őket. Úgy vélem, mindig lesznek Trumpok és Putyinok, akik a maguk birodalmi szempontjait és érdekeit előbbre valónak tartják, mint a békét, az emberi jogokat, a környezetvédelmet, vagy a nyomor felszámolását. Ha nem is érhető el a vezetők teljes kontrollja és az egész emberiség együttműködése, de törekednünk kell rá.
Fábri Ferenc 
Hogyan tovább?
Az ellenzéki pártoknál hullanak a fejek, folyik a bűnbakkeresés az elveszített választás miatt. A legtöbb párt kicserélte vezetőségét, az Együtt pedig egyenesen feloszlatta magát. Az MSZP élén nyolc év alatt már a negyedik pártvezető áll, ami a teljes tanácstalanság jele. Az évek óta pár százalékon álló pártok valóban elhitték, hogy egyedül vagy más hasonló népszerűségi mutatóval rendelkező pártokkal összefogva megnyerhetik a választást? Vajon nem terheli felelősség azokat is, akik ezt elhitették velük? Komolyan azt gondolták az ellenzéki vezérek, hogy a sikerhez elegendő a kormányt szapulni? Három lehetőséget látok az ellenzék előtt. Az egyik, ha végre megpróbálnak legalább egy minimális közös nevezőre jutni, meggyőzve választóikat a kormányzásra való alkalmasságukról. Világos kormányzási alternatívát kell felmutatniuk a Fidesszel szemben. A másik lehetőség az, hogy valamelyik ellenzéki párt annyira megerősödik, hogy önmagában is a Fidesz ellenfelévé válhat. Erre borzalmas teljesítménye ellenére egyedül az MSZP esélyes, de csak akkor, ha végre szakít 2010 előtti önmagával és új, hiteles politikával áll elő. Végül létrejöhet egy új demokratikus párt, amelynek legfőbb vonzereje éppen újdonsága lenne. Akármelyik utat választja, az ellenzék nem tudja megúszni a kemény munkát, a programalkotást és a választók meggyőzését. 
Kádár János
Erdei dolgok 
Ha egy hétvége után kimegy valaki a természetbe, szembetűnő a rengeteg eldobált szemét, a feleslegesen letört, kitépet ág, virág és az összefirkált, vésett fa, a megrongált pihenőpad. Milyen természetbarát az ilyen kiránduló? Pedig a természetet, erdőt-mezőt járni szép és megnyugtató dolog, de jó lenne ha az emberek a holnapra is gondolnának. 
Makovics János
Szerző
Népszava
Frissítve: 2018.08.02. 09:19

Nem kell a buksza

Sokáig ácsorogtunk a bolt előtt: vegyek vagy ne vegyek egy új bőrbukszát a régi helyett? Az „öreg” már tényleg kiszolgált, itt-ott próbáltam kézzel megjavítani a feslett varrásait, de határozottan nem tett jót neki. Látványilag. Szóval már elszántam magam a vásárlásra, de a feleségem határozottan megpróbált lebeszélni. Vegyek inkább egy új kártya tartót, kevesebb helyet foglal el, és amúgy is ósdi dolog pénzzel a zsebemben szaladgálni.
Innen nézve persze igaza van, előbb-utóbb mi is eljutunk oda, hogy legfeljebb látásból ismerjük majd a bankjegyeket. Bár Matolcsy úr nagyon intenzíven dolgozik azon, hogy újabb és újabb bankókra kerüljön fel a szignója, üres perceiben pedig alighanem azon töri a fejét, milyen eszement színeket találjon ki a frissen kiadott bankjegyeinek. Nem is értem, hogy a biztonsági követelmények javításán túl mi indokolja, hogy a korábbi papírpénzeinket - jó drágán - újakra cseréljük, amikor már sokkal inkább a bevezetendő magyar eurón kellene munkálkodniuk az MNB pénztervezőinek. Na jó, persze értem, a főnökük nem olyan lelkes euró-párti, mint mondjuk, én volnék. 
A minap a kezembe került az MNB egyik vezető szakemberének a nyilatkozata, aki optimistán arról beszélt, hogy a következő év közepétől már működni fognak azok a fejlesztések, amelyek lehetővé teszik, hogy a banki átutalás idehaza is azonnalivá váljon, kvázi a kártyánkat készpénzként lehet majd használni. Megvallom, felcsillant a szemem ezt olvasván, de aztán kicsit alább hagyott a lelkesedésem. Lehet, hogy mindez csak kincstári optimizmus? Ami az internetes bankolást illeti, Magyarország az Európai Unió utolsó harmadában van, az idősebb generációk meglehetősen idegenkednek ettől, és nem gondolom, hogy ebben valami forradalmi változás történne. Ezen az sem változtatna, ha az ilyen fizetések olcsóbbak lehetnek, mint ha készpénzt használnánk.
Jó párszor az orrunkra koppintottak. Hitegettek: valami új olcsóbb lesz, aztán amikor rákaptunk, felemelték az árát. Nyissunk bankszámlát, mert az milyen praktikus, s lám, a banki csomagok egyre drágábbak. Hiába hajtogatták a különféle kormányok megmondó emberei, hogy olyan nagy a verseny a pénzintézetek között, hogy biztosan nem fogják a fogyasztókra hárítani a bankokra kivetett külön adókat. De bizony ránk hárították! Már-már kezdtünk hozzászokni, hogy a boltokban lehet kártyával is fizetni, amikor számos helyen kezdtek eltünedezni a terminálok. A tulajdonosnak egyre drágább lett a kártyák elfogadása, ha nem hülye, a saját nyereségéből esze ágában sincs a plasztik-cégeket támogatni. 
Az MNB embere még azt is mondta: a parlament elé kerül egy olyan javaslat, hogy ne terhelje a magánszemélyeket a húszezer forint alatti tranzakciókban közteher. Nem tette le a nagyesküt, hogy ezt el is fogadják majd, de ha igen, akkor ez jelentős költségcsökkentést jelenthetne nekem is. 
Jó volna tudni, rajtam kívül ezen ki keresne? Ha tudnék egy nevet „odafönn”, akinek ez üzlet lesz, akkor elgondolkodnék, és talán mégsem venném meg azt a szép bukszát.
Szerző
Somfai Péter

Ősapánk 4og a sírjában

Az új magyar sportruházat (2rule) elnevezése, írásmódja, logója ihletett meg: mint tudjuk, az ősmagyar mondavilág szerint a honfoglalókat a Kárpát-medencébe irányító turulok jelzik majd a jövőben a hazai gyártású sporttermékek egy részét. A Brehm által sem azonosított, esetenként egyik oldalukon zöld, a másikon piros színű szárnyakkal ékes madarak képének felbukkanása állítólag földrengést okozott a nemzetközi sportpiacon. Az Adidas és a NIKE válságtanácskozások sorozatát tartja; igaz, a PUMA csak mosolyog, mondván, majd meglátjuk, ki eszi meg a másikat. Mindenesetre a hazai bemutatkozás nem volt különösebben sikeres, hisz az új mezekben-nadrágokban pályára lépő csapatok vereséget szenvedtek. Az örök optimista hazai futballfőnökök szerint a sámánok által nemezből készített futballcsukák majd végképp meggyőzik a sok kishitűt… 
Legyünk őszinték! Ideje volt már valami új dologgal előállni, mert az eddigi receptek nem váltak be, és valakinek még az is eszébe juthat, hogy alkalmatlanok az elöljárók. Köztudott, hogy a legénységet, akarom mondani, a szurkolókat folyamatosan foglalkoztatni kell, mert különben fellázadhatnak. Úgy tűnik, az MLSZ, a honi futball kvázi államosítása, politikai megszállása, a bajnokság átszervezése, a szövetségi kapitányok váltogatása, a klubokban külföldi szakemberek alkalmazása jottányit sem vitte előre a magyar labdarúgás ügyét. Miként hatástalannak bizonyult a stadionépítések eszement erőltetése, a költségvetésből „eltaózott” félezer milliárd forint, vagy a klubokban feleslegesen nagy számban foglalkoztatott „hunprofi” labdarúgó és szakember is. A több mint egy évtizede elindított, milliárdokat elégető akadémiai rendszer sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A magyar bajnokság tele van másod-harmad vonalbeli légiósokkal, akadémista a kezdő tizenegyekben mutatóba is alig akad. Klubcsapataink az idei nyáron is hozták, hozzák szokásos formájukat, közelébe se szagolhatnak az érdemi küzdelmeknek. Oda se neki, a tarsolylemez alatt - ha fogyóban is - van még néhány ötlet. Például az NB II-höz fűtött gyepszőnyeg dukál...  
A legutóbbi világbajnokság igencsak feladta a leckét a magyar futball önáltatásban, külső okokra hivatkozásban évtizedek óta páratlan teljesítményt nyújtó szereplőinek. A lakosságszám kipipálva: lásd Izlandot, Horvátországot, kontra Angliát, Franciaországot. Az egy főre eső GDP tekintetében sem tudunk az eredményességgel kapcsolatban összefüggést kimutatni. A labdarúgó infrastruktúra összehasonlítgatása is tévútra visz. Mit nem adna a horvát labdarúgás, ha náluk a mieinkhez hasonló körülmények, feltételek lennének. Ugyanígy az éghajlatra sem mutogathatunk. A politikai-állami-költségvetési törődés, kedvezés tekintetében pedig toronymagasan verjük a világot. 
Akkor hol keressük a bajok gyökerét? Szerintem a szakmában! Nem szembetűnő, hogy az egyetlen Gulácsi (Szalain még vitatkozhatunk) kivételével hosszú évek óta nincs magyar játékos az európai topligák élvonalában? Edzőinkről nem is szólva! Ne „dárdaizzon” senki, ő a német futballkultúra „terméke”. És akkor megint: Horvátország! Nem tudjuk összeszámolni, hány játékosuk és edzőjük szerepel a futball elitben. Törvényszerű, hogy az elavult, kényelmes, provinciális magyar futball langyos vízzel teli beltenyészetéből csak véletlenül kerülhet ki nemzetközi szinten jegyezhető labdarúgó. Elmaradásunk nem csak gyorsaságban, állóképességben, technikai-taktikai téren érhető tetten. Küzdőképességben, győzni akarásban, motivációban is jóval magasabb nívó kellene. Ha ez nem válik vérré gyereklabdarúgóinkban, akkor már késő! 
A megoldás kulcsa tehát mindenképpen az edzőképzésben és a korszerű utánpótlás nevelésben, a teljesítménykényszer kialakításában van, lenne. Amíg itt nem lesz mindent fenekestől felforgató változás, és marad az önelégült, sematikus, avítt szemléletet eltűrő, a megújulást kézzel-lábbal akadályozó attitűd és gyakorlat, a „részteljesítményecskéket” busásan honoráló rendszer, ne is reménykedjünk. A csak állóhelyben, lassú kocogásban, ellenfélmentes területen labdaügyes, a testi ütközésektől irtózó, atlétikusan képzetlen, az ellenfél vezetésétől összeomló játékospalántából nem lesz élvonalbeli futballista még itthon sem. Akkor sem, ha papája rendszeresen kvaterkázik az edzőjével. Persze, abba ne hagyja a futballt, mert az amatőr alapon űzve is nagyszerű szabadidős, egészségmegőrző tevékenység. Ő a sportág alapembere, mert belőle lesz belépőt, bérletet vásárló, értő szurkoló, aki majd leviszi gyermekét a pályára, ahol kiderülhet, hogy az utódban ott lappang a papából hiányzó focitalentum.
Na és persze, ő az is, aki évről-évre új felszerelést vásárol majd szemefényének a kinőtt, rongyosra használt régi helyett. Ha igazi hazafi, akkor a tőről metszett magyar 2rule-t.  
A szerző az Országos Sporthivatal volt elnöke, labdarúgó-szakedző
Szerző
Tibor Tamás
Frissítve: 2018.08.02. 08:23