Lehetett volna jól is

Nem akarnék nagyon nyegle lenni, de muszáj megjegyeznem: Bárczy István azért Tarlósnál - és egyébként Demszkynél is - többet hozott ki ebből a dologból.

Pedig száz évvel ezelőtt egy a mainál lényegesen naturálisabb, a pénz és a politikai hatalom befolyását kevésbé szégyenlősen látni engedő igazgatási modellben működött a főváros. A törvényhatósági tagok fele például prózaian a legnagyobb adófizetők közül került ki, igaz, a polgárok rájuk is voksolhattak: elvégre alkalmazottaikként, üzlettársaikként, ügyfeleikként ők tudták a legjobban, melyiküktől mi várható. A testület által megválasztott "első polgár", a polgármester felett pedig ott volt a szépségflastromként főpolgármesternek hívott főispán, azaz a kormány embere.

És mégis. Ezen viszonyok közepette Bárczy István 1906 és 1918 között felépítette az emberekért létező Budapestet. Az ő munkálkodásának volt köszönhető a közművek városi rendszere, a közösségi közlekedés - épp most marcangolni kezdett - hálózata, az új elemi és polgári iskolák megannyi gyönyörű és egészséges épülete, a városi házak közalkalmazotti polgárotthonainak felépítése, akárcsak az emberhez méltó közfoglalkoztatás, illetve a hajlék nélküliek ellátásának megszervezése.

Az persze alighanem csak a jelenség könnyebbik magyarázata, hogy Bárczynak nemcsak víziója volt, hanem tehetsége is, amellyel terveit megvalósíthatta. A millennium utáni második budapesti virágkor nem létezhetett volna ugyanis a liberális politikai belátás nélkül: a főváros akkor fejlődhet jól és zavartalanul, ha az országos hatalom nem ront bele minden apró-cseprő ügyébe, s ha a konszenzusos megoldásra törekszik a legfontosabb kérdésekben. (Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a város és a kormány paritásos részvételével felállt Fővárosi Közmunkák Tanácsa alakította ki azt a Budapestet, amellyel mindmáig büszkélkedünk.)

A történelemóra nem öncélú, hanem reményeink szerint annak bizonyítására szolgál, hogy amit a Fidesz-kormány most Budapesten létre akar hozni, az nem a hagyományos igazgatási modellhez való visszatérés, hanem a Patyomkin-tanácsrendszer újbóli életre hívása. Mert nincsen abban semmi eredendően elvetendő, ha nem csak választott képviselők ülnek a Fővárosi Közgyűlésben; ha nem Budapest közössége választja a város első emberét; ha a kormányzaton belül létezik egy kifejezetten a fővárosi nagyberuházások ügyében illetékes államtitkárság. Csak épp az egésznek a torka véres, ha a számtalan apró lépés mögül kivillan a pucér szándék: megtörni Budapest civil erejét, politikai önállóságát, közösségi akaratát.

Azt az esélyt, amelyet Demszky húsz év alatt sokkal jobban kihasználhatott volna, Tarlós István meg sem próbálta megragadni az eddigi nyolc esztendejében. Az odamondogatós parkőr stílus mögött egy koncepciótlan hivatalnok ült könyökvédőben, és igazán nem rajta múlik - hanem a budapestieken -, ha a Fidesznek még ez az önállóság is sok. Ha a hetvenen túl ezt az egész macerát valóban nem vállalja tovább, attól csak annyi remélhető, hogy neki legalább nyugodtabb lesz az élete.