„Ezt is indokolt népirtásnak nevezni”

Nem önmagában a meggyilkoltak száma tesz egy rendszert gyűlöletessé, hanem az a tény, hogy ez akár egyetlen emberrel is megtörténhetett – hangzott el a roma holokauszt emléknapján rendezett újpesti konferencián.

1945 februárjában több mint száz cigányt öltek meg a Várpalota melletti Grábler-tavi akácosban. Mai tudásunk szerint ez volt Magyarországon a legnagyobb romák ellen elkövetett tömeggyilkosság – állapítja meg a témát feldolgozó könyv, amely Krakovszki Miklósné visszaemlékezését is közli.

Harmat József, a kötet szerzője is felszólalt a roma holokauszt évfordulóján, az újpesti városházán tartott konferencián. Harmat József szerint cigányok etnikai alapú kivégzésére semmiféle rendelet nem létezett, ez minden esetben egyes személyek (csendőrparancsnokok, nyilas vezetők) egyéni döntése volt. A kivégzések a kollektív bűnösség elve alapján történtek: ezt az is alátámasztja, hogy az áldozatok között gyermekek, csecsemők is voltak.

A cigányüldözések történetét a II. világháború után viszonylag későn, akkor is habozva közelítették meg egyes országokban a cigány értelmiségiek – mondta Karsai László történész. Amikor a cigány és nem cigány történészek érdeklődését felkeltette a téma, akkor már a zsidó holokauszt története elhomályosította azt. Ami semleges, ám fontos kutatási területnek tűnt Magyarországon az 1980-as évek elején, az mára Európa-, sőt világszerte rendkívül érzékeny, aktuálpolitikai felhangoktól sem mentes viták kereszttüzében álló, kényes kérdés lett.

A komoly kutatások ellenére összességében elmondható, hogy a nácik és szövetségeseik romapolitikája még napjainkig sem kellően tanulmányozott és feldolgozott téma. A szakirodalomban komoly viták folytak és folynak még a legalapvetőbb kérdésekről is – jelezte Karsai László.

A Horthy-korszakban nem volt intenzív cigányellenes propaganda, az emberek zöme egyszerűen nem törődött a cigányokkal – jelentette ki a történész. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy 1944 októberében-novemberében Nyugat-Dunántúl egyes megyéiben nagyarányú cigány razziákat tartottak. Voltak járások, ahonnan az összes cigányt a komáromi Csillag erődbe vitték. Itt a munkaképes férfiakat és nőket kiválogatták, az öregeket, betegeket, kisgyerekes anyákat szabadon engedték.

A cigányüldözések áldozatainak számát -- munkaszolgálatra bevonultatottak, deportáltak és meggyilkoltak -- a roma holokausztról szóló 1992-es könyvében Karsai László még körülbelül ötezerre becsülte. Ma már úgy látja (és reméli), hogy körülbelül ezer és kétezer közöttre tehető azoknak a cigányoknak a száma, akiket Magyarországon vagy náci kényszermunkán, koncentrációs táborokban meggyilkoltak.

Karsai László tavaly elhunyt történész kollégáját, Sipos Pétert idézte:

Karsai mélységesen egyetért a megállapítással.

Landauer Attila, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézet munkatársa fontosnak tartja, hogy minden roma áldozatot név szerint azonosítsunk, és lehetőleg ismerjük meg a történetét. Kutatásai szerint a Dachauba elhurcoltak közül 1321 ember esetében valószínűsíthető, hogy Magyarországon született romáról van szó: 343-ról pedig biztosan lehet tudni, hogy sosem tért vissza.