USA;twitter;Trump;

2018-08-02 20:18:31

Trump támadásba lendült

Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben követelte, hogy az illetékes miniszter azonnal állítsa le a „boszorkányüldözést”. Erre fellángolt a vita, hogy ez felér-e az igazságszolgáltatás akadályozásával.

Donald Trump már nem először használta a „boszorkányüldözés” szót. Így jellemzi azt  a vizsgálatot, amely a 2016-os amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozást hivatott feltérképezni. Különös tekintettel arra, hogy a republikánus elnökjelölt kampánycsapata annak idején összejátszott-e az oroszokkal. 

Az elnök szóvivője, Sarah Huckabee Sanders újságírók kérdésére azt fejtegette, hogy az elnök bejegyzése nem utasítás, hanem csupán véleménynyilvánítás volt. Ez egyébként viszonylag könnyen védhető álláspont lehetne, ha – ismerve Trump intenzív Twitter-aktivitását – az elnök egyik korábbi sajtótitkára, Sean Spicer nem mondta volna egyszer, hogy az elnök bejegyzései hivatalos fehér házi nyilatkozatnak is tekinthetők. Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága – az Egyesült Államok hírszerző szervezetei által begyűjtött értesülések alapján – azt állapította meg: az orosz különleges szolgálatok Vlagymir Putyin elnök utasítására beavatkoztak a 2016-os kampányba, mégpedig Trump republikánus elnökjelölt győzelme érdekében. Hogy a kampánystáb összejátszott-e az oroszokkal, azt az igazságügyi tárca megbízásából Robert Mueller különleges ügyész hivatala vizsgálja, immár több, mint egy éve. 

Trump Twitter-bejegyzésbe foglalt felszólításának sem Jeff Sessions igazságügyi miniszter, sem a Muellernek adott megbízás aláírója, Rod Rosenstein miniszterhelyettes nem hajlandó eleget tenni. Jogilag az elnök – élve azzal a jogával, hogy ő a végrehajtó hatalom feje – beavatkozhatna, és saját szakállára akár meneszthetné is Muellert, de Amerikában általános nézet, hogy politikai öngyilkossággal érne fel, ha az elnök leállítana egy olyan vizsgálatot, amely az ő környezetét érintő gyanú tisztázására irányul. Trump ennek ellenére tett már olyan kijelentést, amelyben meglebegtette a közvetlen beavatkozás lehetőségét. 

A nagy port felvert elnöki Twitter-bejegyzés nyomán az amerikai politikusok között – nagyjából párthovatartozás szerint – vita robbant ki arról, hogy Trump megnyilatkozásai már az igazságszolgáltatás akadályozásának minősülnek-e. Ha igen, az akár az elnök elleni vádemelés jogalapja is lehetne. 

Eközben a Fehér Ház jogászai folyamatosan konzultálnak Mueller hivatalával, mert a különleges ügyész szeretné meghallgatni az elnököt. Rudi Giuliani, Trump jogászcsapatának a médiában legtöbbet szereplő tagja elmondta: az esetleges meghallgatás feltételeiről leveleket váltottak, de a dolgok jelenlegi állása szerint nem fűz sok reményt ahhoz, hogy sikerül megszervezni a meghallgatást. Giuliani szerint ha ők pókerjátékosok lennének – „miként természetesen nem azok” -, akkor azt mondaná, hogy a másik félnek bizonyára semmilyen jó lap nincs a kezében.

Trump dühödt megnyilvánulásait az is motiválja, hogy - Mueller vádemelése nyomán - a Virginia állambeli Alexandriában a minap kezdődött meg a bírósági tárgyalás volt kampányigazgatója, Paul Manafort ügyében. Többek közt pénzmosással és adóelkerüléssel vádolják. Ezek közvetlenül nem kapcsolódnak az oroszokkal való esetleges összejátszás gyanújához, bár érintenek ukrajnai, illetve orosz üzleti kapcsolatokat is. Mueller vizsgál olyan bűncselekményeket is, amelyek a nyomozás fő szála mellett mintegy járulékosan kerülnek látókörébe. Manafort most ilyenek miatt áll bíróság előtt. Miután azonban - korábbi hírek szerint - kész volt a teljes együttműködésre Muellerrel, egyelőre senki nem tudhatja, a tárgyalás adott pontján milyen tartalmú vallomással állhat elő. 

Különösen fontos lehet, mit tud egy tervezett, majd megvalósult, de a jelek szerint eredménytelenül végződött találkozóról a New York-i Trump-toronyban. Ezen a republikánus elnökjelölt legszűkebb környezetének tagjai egy orosz ügyvédnővel beszéltek, aki korábban terhelő adatokat ígért Hillary Clinton demokrata elnökjelöltről, de mégsem szolgált ilyenekkel. A kérdés az, az elnökjelölt - vagyis Trump - mit tudott minderről. Michael Cohen, Trump korábbi magánügyvédje azt állítja, hogy Trump értesült a tervezett találkozóról – és ha ez így volt, akkor akár megállhat az oroszokkal való összejátszás vádja. Cohen azonban nem tudja bizonyítani állítását, mert az ezt alátámasztó beszélgetésről állítása szerint nem készített titkos hangfelvételt – ellentétben más beszélgetésekkel, amelyeken például azt vitatta meg az elnökkel, fizessenek-e hallgatási pénzt egy volt Playboy-modellnek, aki azt állította, korábban Trump szeretője volt.

Amerikai sajtóértesülések szerint az elnök az utóbbi napokban többször azon dühöngött saját környezetében, hogy a média, valamint saját kormányán belül egyes erők is alá akarják ásni a tekintélyét.