Holttest nélkül is lezárhatják a nyomozást Novozánszki Fanni ügyében

Publikálás dátuma
2018.08.03. 08:18
Forrás: Facebook/VV Fanni
A kutatás viszont folytatódik, eddig több százmillió forint a nyomozati költség.
A rendőrség annyi bizonyítékot gyűjtött össze a valóságshow-ból ismert Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében, hogy az ügyészség akár holttest hiányában is vádat emelhet a gyanúsított ellen – írja a Blikk.
„Úgy tudom, még várnak bizonyos iratokra a nyomozók, de heteken belül minden a kezükben lesz, és lezárják a nyomozást. Az összes iratot átadják majd az ügyészeknek, akik a vádemelésről döntenek. Úgy tudom, akkor is lezárják a nyomozást, és emberölés lesz a vád a férfi ellen, ha nem kerül elő a lány holtteste”

– mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő forrás. A Novozánszki család ügyvédje, Lichy József is úgy értesült, hogy a rendőri munka a vége felé jár. 
„Én is úgy tudom, hogy hamarosan lezárják a nyomozati szakaszt, ami nagyon nagy teljesítmény ennyi idő után, általában sokkal több ideig szokott tartani egy ekkora ügyben. Meglátásom szerint nagyon profi és összehangolt munka folyt a hatóság részéről. Mind a magam nevében, mind a Novozánszki család nevében elmondhatom, milyen nagy megkönnyebbülés, hogy belátható időn belül pont kerülhet az ügy végére”

– nyilatkozta az ügyvéd. A lap azt írja, a kutatás tovább folytatódik. Eddig több százmillió forint a nyomozati költség, speciális keresőkutyákat és a legmodernebb eszközöket is bevetették már az egész országra kiterjesztett keresés során.
Szerző

Halálos vonatgázolás volt a dél-balatoni vonalon, késések várhatók

Publikálás dátuma
2018.08.03. 07:07
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Fokozatosan áll helyre a menetrendszerű közlekedés.
A dél-balatoni vonalon, Balatonboglár és Balatonlelle felső között hajnali négy órakor egy személyvonat halálra gázolt egy embert – közölte a Mávinform. A helyszínelés ideje alatt ideiglenesen szünetelt a vonatforgalom. A hatósági intézkedéseket péntek reggel hat órakor fejezték be. A menetrendszerű vonatközlekedés fokozatosan áll helyre, reggel még hosszabb menetidővel kell számolniuk az érintett vonalon utazóknak. 
Szerző
Témák
gázolás baleset
Frissítve: 2018.08.03. 07:08

Karambol a 54-esen - Feszítővágó kellett a mentéshez

Publikálás dátuma
2018.08.02. 21:20

Fotó: Vajda József
A főutat teljes szélességében lezárták, áll a forgalom.
Két személygépkocsi ütközött össze az 54-es főút 32-es kilométerénél, Bócsa közelében csütörtök este 9 körül - írja a katasztrófavédelem.
Az egyik járműből a soltvadkerti önkormányzati és a kecskeméti hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki egy utast, akit átadtak a mentőknek.
A műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták, áll a forgalom.
Szerző