úszás;

2018-08-03 20:38:16

Hajszálra az éremtől

Izgalmas hajrá után az utolsó 25 méteren maradt le a bronzéremről a 4x100-as magyar férfi gyorsváltó a glasgow-i úszó Európa-bajnokság első versenynapján.

A délelőtti előfutamban Jakabos Zsuzsanna volt az első magyar induló 400 méter vegyesen. A szám címvédője, olimpiai- és világbajnoka, Hosszú Katinka ebben a számban nem állt rajthoz, mivel az elmúlt fél évben a felkészülése finoman fogalmazva nem volt zökkenőmentes. Ezért úgy határozott, hogy az egyik legnagyobb fizikai terhelést jelentő számot kihagyja. Jakabos idei legjobb eredményével, 4:39.26 perccel a negyedik legjobb eredménnyel lett döntős.

A következő magyar Cseh László volt, a kontinensversenyek történetének legeredményesebb magyar úszója (14 aranyéremmel büszkélkedhet) 400 méter gyorson csobbant a vízbe, és ennél többet nem is akart, 3:55.49-cel futamában nyolcadikként, összesítésben huszonhetedikként zárt.

„Szerettem volna valamit a holnapi 200 pillangó előtt, kicsit jobb időre számítottam, de bemelegítésnek jó volt” – mondta a 32 éves klasszis.

Holló Balázs korábbi sérülése miatt nem volt száz százalékos állapotban, ugyanebben a számban tizenhetedik lett, amit az előzmények ismerete ellenére csalódottan fogadott.

Férfi 50 méter háton Telegdy Balázs egyéni csúcsot úszott, ami a 36. helyhez volt elég, a sportoló bemelegítésnek szánta ezt a számot, a két évvel ezelőtti ezüstérmes, Bohus Richárd könyöksérülése miatt nem vállalta az indulást.

Női 100 méter pillangón a sok induló miatt elő- és középfutamokat is kellett rendezni, a három magyar induló közül egyedül Szilágyi Liliána jutott be a délelőtti programból az esti következő szakaszba.

Férfi 100 méter mellen Horváth Dávid 1:01.39 perccel a 28. helyen zárt, a tavaly világbajnoki ezüstérmet szerzett férfi 4x100-as gyorsváltó Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus összeállításban 3:15.55-tel a harmadik legjobb eredménnyel lett döntős. Kozma a futam után azt mondta, a négyes akár három másodpercet is képes javítani.

Az esti programban Jakabos döntője 400 m vegyesen volt az első magyar érdekeltségű szám. A magyar versenyző 100 méter mell után második volt, féltávnál a hátat követően pedig harmadik. Leggyengébb számában, mellen visszaesett a nyolcadik helyre, ahonnan gyorson feljött az ötödik helyre, délelőtti eredményén javítva ért célba.

„Örültem, hogy jobb lett az idő, mint reggel, ez volt a célom, két évvel ezelőtt érmet nyertem ilyen idővel, most ehhez nem volt elég az eredményen" – mondta a sportoló az M4 Sportnak.

Következett Szilágyi 100 méter pillangón a középdöntőben, és ugyan a délelőtti idején javított 42 századot, de eredménye nem bizonyult elegendőnek a fináléba kerüléshez, csak tizenegyedik lett.

A nap utolsó száma a férfi 4x100-as gyorsváltó volt, a magyar csapat összeállítása nem változott az előfutamhoz képest. Németh az első helyen indította útjára Kozmát, aki négy századmásodperc hátránnyal a harmadik helyen váltott. Holoda szintén harmadikként szállt ki a medencéből, de már 1.02 másodperccel az első helyezett mögött. Bohus mindent megpróbált, rendkívül izgalmas befutó után a lengyelek mögött 31 századdal a negyedik helyre hozta be a váltót, amely egy századdal végzett a görögök előtt. 

„Ebben most ennyi volt, voltunk már jobbak, leszünk is” – értékelte az eredményt Kozma.