Nemzeti hazugságok

Kocsis Máté ártatlan képpel azt mondja: „nem gondolom, hogy jobboldali médiatúlsúly lenne.”
A Fidesznek semmi köze ahhoz, ami a Hír TV-vel és TV-ben történt – mondta ártatlan képpel Kocsis Máté, a csatorna Kálmán Olgáét váltó műsorában, szerdán este. Ne firtassuk, hogy mikor és hogyan szervezték meg oly gyorsan az új szereplők felvonultatását a programban, mert nincs is jelentősége. Elvégre ahogy ők fogalmazták: visszavették a Hír TV-t. A kérdés csak az, hogy kitől és hogy kik vették vissza. Bár Kocsis frakcióvezető szerint nekik nincs közük az akcióhoz, mi több, határozottan vissza is utasítja, ha bárki azt állítaná, hogy a kormány vagy a kormánypárt egy lépést is tett volna az ügyben. Ők legfeljebb örülnek: az ellopott portéka visszakerült eredeti gazdájához. 
Igen ám, itt azonban döccen a logika, hiszen az eredeti tulajdonos, Simicska Lajos mégiscsak a Fidesz embere volt, és ha lopott, akkor saját magától lopott, bár Kocsis Máté szerint a polgári oldaltól, hiszen a polgári oldal építette fel és támogatta ezt a televíziót, saját tehetségének köszönhetően, miközben a tehetségtelen baloldal kormányon sem volt erre képes. Szóval itt az egyenletből kiiktatódott Simicska, aki mellett akkoriban még ott volt Nyerges Zsolt, a mostani új tulajdonos is, majd belépett egy másik Simicska, a tolvaj, aki immár nem a nemzeti konzervatív gondolkodókat támogatta, hanem az olyan figurákat, akiket most látni sem kívánnak a televíziójukban. Hogy kik ezek, arról nem akart beszélni, csak akkor, ha a műsorvezető kérdezi, őt azonban nem érdekelte. Az egész akcióról úgy beszélt immár Kocsis és az ujjongó „konzervatív” oldal, mintha nem egy jobboldali belháború eredményezte volna mindazt, ami három évvel ezelőtt történt. 
De mindez nem is különösebben érdekes, inkább koncentráljunk arra, hogy vajon miért lett alaptulajdonsága mára a nemzeti konzervatív oldalnak a hazudozás. Miért gondolják – és tehetik -, hogy nyugodtan belehazudhatnak az éterbe, kijelenthetik, hogy a Fidesznek és a kormánynak semmi köze ahhoz, ami itt történik. Nincs köze ahhoz, hogy bezárják a Népszabadságot, nincs köze ahhoz, az egyértelműen Orbán köreihez kapcsolódó személyek bukkannak fel az ilyen tranzakcióknál, hanem amit látunk, azt mind a piac rendezi el. Mellesleg az a piac, amelyben ez a keresztény-konzervatív-nemzeti oldal egyáltalán nem hisz; számukra csak a centralizáció, az egy kézből való irányítás az elfogadható forma. El akarják velünk hitetni, hogy Orbán ugyanúgy nézője az eseményeknek, és nem irányítója, és az is csak a véletlen műve, ha a Hír TV beköltözik Mészáros Lőrinc birodalmába. Abba a birodalomba, amelyet szintén csak a jobboldal tehetsége folytán építettek fel, és nem állami, uniós pénzek begyűjtése révén. 
Akárhogy is: lenyomnak a torkunkon minden hazugságot, elhitetnek velünk minden hihetetlent. A szemünk láttára kerítenek be bennünket, és szívnak el tőlünk lassan minden levegőt. És Kocsis Máté, ugyancsak ártatlan képpel azt mondja erre: „nem gondolom, hogy jobboldali médiatúlsúly lenne.”
Képzeljük el azt a helyzetet, amikor már ő is úgy látja, hogy az van.
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2018.08.04. 08:53

Budapest tetemre hívása

A főváros kész politikai iskola. Itt még kinőhet valami, innen még kinőhet valaki.
A jövő év ősze az önkormányzati választások ideje. A legkomolyabb tét a főváros. Sajátos egybeesés: éppen száz évvel azelőtt, 1919 őszén lovagolt be ide „Nemzeti Hadserege” élén Horthy. Kelenföldig ő is vonattal jött (mármint Horthy, a lóról nem tudunk), csak ott pattant a paripára az impozánsabb látvány kedvéért. Bár túl sokan nem láthatták, mert a statáriumot és a kijárási tilalmat már érkezése előtt kihirdették. Horthy az elé siető polgármestert mindjárt jól le is szúrta, a bűnös várossal együtt: „Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történetét, ez a város porba rántotta a Szent Koronát és a nemzet színeit, vörös rongyokba öltözött”. Szó esett még „az országnak itt összefolyt piszkáról”, valamint a bűnbocsánat feltételeiről: „Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához, szeretni fogja a koronát, a dupla keresztet.”
A tetemre hívás folytatódik. Most azért, mert Budapest tavasszal nem jól szavazott. A miniszterelnök leszögezte: „Nekünk Budapest nagyon fontos. Budapest a mi otthonunk, a mi fővárosunk, kell nekünk, szeretnénk több bizalmat összegyűjteni.” A kulcsszó a „kell nekünk”. A fővárost vissza kell terelni az akolba, hogy szeresse azt a bizonyos „koronát és dupla keresztet”, magyarul az uralmon lévőket és a kereszténydemokráciának hazudott valamit. 
A fővárost sűrűn tetemre hívogatják. A levert szabadságharc után sem ellenséges támadások elhárítására, hanem a város megfélemlítésére építették a Citadellát. Az ágyúállások a lázadó Pest felé fordultak.
Manapság inkább jogszabályokkal szokás tüzelni. Az önkormányzatokra már eddig is sűrűn lőttek: az önigazgatás elve meglehetősen golyószaggatott. Központosítanak mindent, valamennyi ágazat „KLIK”-esedik. A települési önkormányzatokat kiskorúsították: kifizették ugyan - mint zord atya a tékozló fiának - az adósságaikat, de elvették iskoláikat, kórházaikat. De ezek a jogi fegyverek körbe lövöldöztek, nem speciálisan a fővárost célozták meg. Budapest nagy falat, sok lakos, sok (hatalmi szempontból túl sok) szellemi erő, ellenőrizhetetlenül gazdag kulturális választék, tetterős civil közösségek, a maradék független sajtó székhelye. Nyári estéken megtelő kávéházi teraszok, jó színházak, flashmobok és egyéb megmozdulások, sok külföldi – színes, fegyelmezhetetlen, nyugatos, nyitott város. Veszélyes és megszelídíthetetlen. Benne egyszerre jólét és nyomor, olykor egy saroknyi távolságra egymástól, ha akarod, ha nem, szembesülsz az összes társadalmi ellentmondással, kész politikai iskola. Itt még kinőhet valami, innen még kinőhet valaki.
Ez az, ami a 2030-ig regnálni akaró kormányfőnek a legnagyobb kockázat. Egy ellenzéki főpolgármester jogköreivel még elbánna: megnyirbálná, kiüresítené őket, elvonná a város maradék vagyonát és intézményeit. De ez az ember akkor is, egy szabadságharcban pláne, kiemelkedhet, „megcsinálhatja magát”, még a vidék felé is kinyújthatja kezét, jelét adhatja szolidaritásának. Személyes legitimációja a közvetlen választás esetén még a köztársasági elnöknél és a miniszterelnöknél is nagyobb: ő az az ember, akire név szerint a legtöbben voksolnak az országban. A tekintélyelvű rendszer saját terepén gyengülne meg: felbukkanna egy másik, még vitathatatlanabb tekintély, akinek a pesti Városházáról felsejlő árnyéka besötétítené, elrontaná a Várból remélt szép kilátást. Orbán azt sem felejtette el, hogy 2018-as kihívói között is ott voltak a polgármesterek: Botka, Karácsony. Mintha a közvetlen lakossági kapcsolatok, az ellenőrizhetőbb teljesítmény jóvoltából a polgármesterek nem estek volna át azon az általános tekintélyvesztésen, amin a politikai osztály más tagjai.
A kormányfő még nem tudja, mit tegyen. Beszélje rá a folytatásra valahogy a tisztázatlan jogkörök miatt vonakodó Tarlóst, akiben az övéi közül egyedül lát a jelenlegi szabályok között győzelmi esélyt? Merje megszüntetni a közvetlen választást, legyen helytartó, főispán, kinevezett tanácselnök, mint azelőtt? Ez annyira átlátszó, hogy már kockázatos. Hagyja a választási rendszert, de szoktassa kézhez a várost kormányzati adományokkal? 
Közvéleménykutatást rendel, méri a hatást, keresi azt a megoldást, amelyikben ő az igazi főnök, ő Budapest hőse, és nem más. Baj van, ha egyszer csak más is megjelenik a színpadon. Még elgondolkodna a közönség, nem játszhatná- e ez a másik a főszerepet.
Ideje, hogy a politikai és társadalmi ellenzék is gondolkodjék. Minél hamarább van meg ezen az oldalon az alkalmas személy, annál nehezebb Orbánnak a megfutamodás látszata nélkül lépnie. És ha mégsem lesz közvetlen választás, vagy pusztítóan durva hatáskör-elvonás történik, akkor egy Orbán-féle hűbéres városvezetéssel szemben a demokratikus Budapest szószólója, szellemi vezetője, a város „első polgára” szerepében kell működnie egy alternatív főpolgármesternek, nem a hivatal, hanem a „városlakók főpolgármesterének”. Mert egy vezérelvű rendszert nem lehet annak felmutatása nélkül lebontani, hogy „van másik”, lehet másfajta tekintély, másfajta vezető is.
Szerző
Lendvai Ildikó
Frissítve: 2018.08.04. 12:19

Simogató

Orbán Viktor tele van jószándékkal, mert világképét ingyen adja, csak annyit szeretne, hogy igazodjanak hozzá.
Hiába ment el nyaralni Orbán Viktor. Hogy mi is irodalmi idézettel éljünk: hosszú árnyéka azért itt maradt. Nem is őt akarják zavarni a pihenésben - hiszen megírta, nehogy megtegyék -, de azért nagyívű tusványosi beszéde még mindig hullámokat vet és kavar. Kijevben például barátságtalannak tartották szavait, és a konfrontáció szándékát látták ki belőlük. De még a Fidesz saját pártcsaládja, az Európai Néppárt egyik vezetője is úgy látja, a magyar miniszterelnök túl messzire ment, de még nem késő megállítani.
Nagyon sajnálatos, hogy a világban sokan nem értik a legfőbb vezető szándékait. Ennek következtében úgy viselkednek, mint Karinthy Frigyes egyik alapművében a kisnyuszi, akit pedig az író csak meg akart simogatni. Mivel azonban nem hagyta magát és elbújt, még a dúlás és öldöklés is szóba kerülhet, hiszen az a buta állat nem érti meg, hogy csak szeretik.
És mindez csak egy másik, kicsit átírt irodalmi idézet miatt. "Úgy látom a történelmi helyzetet, hogy véget ért a száz év magyar magány korszaka" - mondta Orbán Viktor. És magyarázatképpen hozzátette, újra erősek, bátrak és elszántak "vagyunk", "van pénzünk, vannak erőforrásaink". Itt az ideje tehát - folytatva a gondolatot -, hogy a magyarok diktáljanak. A szomszédoknak - a Kárpát-medence újjáépítésében - és lehetőleg másoknak is. Hiszen Orbán Viktornak határozott véleménye van az egész világról, pontosan látja, miért nem működik például az Európai Unió, miért hanyatlik az európai civilizáció, vagy hogyan áll a kereszténydemokrácia és a liberalizmus versenye.
Ha mindenki gondosan végigolvassa a beszédet, láthatja belőle, hogy vannak magyar receptek és megoldási javaslatok, amiket bárkinek készséggel rendelkezésére bocsátanak. A tusványosi beszéd tükrözte, hogy Orbán Viktor mindent meggondolt és megfontolt (mint egyik történelmi előde). Tele van jószándékkal, mert világképét ingyen adja, csak annyit szeretne, hogy igazodjanak hozzá. 
Simogat. És ne akarják megtudni, mi lesz, ha nem hagyják.
Frissítve: 2018.08.04. 08:51