Hatvan gyerek tanul Snétberger Ferenc zenei tehetségtáborában

Publikálás dátuma
2018.08.06. 12:29

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Felsőőrsön működik a Snétberger Zenei Tehetség Központ, amely évente fiatalok tucatjainak nyújt segítséget tanulmányaik folytatásához. A nyári kurzus zárónapján jártunk.
Nem messze a Balatontól, kanyargósan vezet a Malomvölgyben a Hóvirág utca a központhoz. Az utolsó néhány száz méter zsákutca, azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik idekerülnek, azonban nem végállomás ez a hely: bizonyosan életük egy fontos állomására érkeznek, ha itt töltenek nyáron hat hetet, de ha tovább akarnak jutni, sok munka vár még rájuk. Ami - lévén zenetanulásról szó -, talán nem is akkora áldozat. Csöndes a környezet, senki által nem zavarva zenélhetnek akár napi huszonnégy órában a kurzus résztvevői, amit az is segít, hogy a tervezéskor, építéskor maximálisan figyelembe vették, hogy a cél ez. Nyolcadik éve működik az a képzési forma, amelyet Snétberger Ferenc, a világszerte ismert dzsesszgitáros álmodott meg, aki elmondta, hogy a nyolc év munkája most kezd igazán beérni. A tehetség önmagában nem elég, ezen a pályán könnyű elveszni, nagyon sokat kell tenni, gyakorolni az eredményért. Ezt itt tanulják meg a gyerekek. Erről a hangversenyen is képet kaphattunk, ahol a névadó két fiatal táborlakóval adott elő trióban egy darabot akusztikus gitáron, és mindhárman egyenlő szerepet kaptak. - Ilyen fiatalon, mint a most itt lévő gyerekek, nehéz dolgom volt, tanácstalan voltam, amikor vidékről Budapestre kerültem. Azért hoztam létre azt, ami itt van, hogy ne kallódjanak el a tehetségek. Mivel édesapám jazzgitáros volt, én pedig klasszikus hangszeren kezdtem, így természetes volt, hogy mind a két műfajnak lehetőséget adtam itt, sokan itt ismerkednek meg például Bach zenéjével, ami mindennek az alapja. Sok és fárasztó munka van számomra ebben, hiszen nem csak zenére kell tanítanunk a gyerekeket. Én végig itt vagyok, de ha kell, koncert kötelezettségeimnek is eleget teszek közben. Szerencsére odaadó társaim is rengeteget dolgoznak – magyarázta a gitárművész. A mód, ahogyan képzik és nevelik itt a résztvevőket, teljes egészében a világhírű dzsesszmuzsikus pedagógiai elképzeléseit tükrözi. A Berlinben élő művész valójában tizenkét hetet tölt itt, hiszen tavasszal és ősszel is zajlik egy-egy három hetes munka. - Nem lehet elégszer elmondani, ez nem nyári tábor, hanem tehetséggondozó központ, ahol nyolc-tíz-tizenkét órákat dolgoznak a gyerekek – hangsúlyozza Lantos Krisztina, a Snétberger Zenei Tehetség Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke Persze azért jut idő strandolásra, mozizásra, koncertekre is. Erről az animátorok gondoskodnak. Szociális képességfejlesztés is folyik itt, de ez is a zene segítségével történik, mindenkinek saját zenekart kell alakítania, hogy megtanuljon szervezni és irányítani. A nyári kurzus a legintenzívebb, ilyenkor szoknak össze a régi és az új diákok. 
Az alapszabály szerint 12-22 év közötti fiatalok jöhetnek, de Snétberger, aki februárban járja az országot, és személyesen hallgatja meg azokat, akiket felvesz ide, most olyan tehetséges gyerekre talált, hogy úgy döntött, jöhetnek 10-11 évesek is. Magyarországról, és a határon túli magyarlakta területekről várják a jelentkezőket, akik lehetnek romák - több mint nyolcvan százalékban azok - és nem romák, hátrányos helyzetűek is, de a tehetség a legfontosabb. Jelenleg hatvanan élnek itt,  mindegyikük egyéni tanrend szerint tanul, olyan tanárral, akit azért hívtak meg, hogy őt segíthesse. Huszonhét művésztanár foglalkozik a gyerekekkel, minden diáknak van mentora is, a kurzusok között ők kísérik figyelemmel, hogyan  fejlődnek, milyen a családi hátterük. Segítenek pályázatok írásában is, mert sok lehetőség adódik a Nemzeti Tehetség Program segítségével ösztöndíjakra, hangszerekre. A zenei segítők, mentorok egy része korábbi diákok közül kerül ki, és hogy az itt folyó munka sikeres, az is mutatja, hogy tavaly öt növendéküket vették fel a Zeneakadémiára, a dzsessztanszakon a három lehetséges helyből kettőt snétbergeres diák – egy roma és egy nem roma – kapott. De került Bernbe, a Művészetek Egyetemére is teljes ösztöndíjjal tanítványuk: Tóth Ervin Márk. A 16 éves Urbán Benjámin zongorista már a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályában tanul: ő zárókoncerten is bizonyított, Beethoven Appassionata-szonátáját játszotta elsöprő szenvedéllyel és félelmetes technikai biztonsággal, a hangverseny legnagyobb sikert aratva. Májusban Janszó Orsolya, aki a hangversenyen Csajkovszkij-áriát énekelt és a Szlovákiából jött Farkas Attila jazz-zongorista – aki a koncert egyik legemlékezetesebb szereplője volt - Berlinben töltött ösztöndíjjal egy teljes hónapot. Mindketten azt hangsúlyozták,hogy tágult a zenei horizontjuk, arrafelé sokkal nyitottabbak a világ sokféleségére, az újra, kortárs zenére az emberek. De lelkesek a tanárok is, a klasszikus zongorát tanító Csík Laura, párja, ifj. Szakcsi Lakatos Béla révén került kapcsolatba Snétberger Ferenccel. Harmadik éve van itt, elmondta, hogy a hat hét alkalmas arra, hogy mindenki fejlődjön, számot vessen azzal, valóban szeretne-e zenész lenni. Az, hogy van-e benne elég kitartás, szorgalom, az itt megmutatkozik. Az énekesekkel Pocsai Kriszta – aki Tony Snétbergerrel zenél egy zenekarban – foglalkozik. Számára egyrészt az adja az itteni munka értelmét, hogy vannak, akik a körülményeik miatt igényelnek több törődést, és sokan jönnek olyan környezetből, ahol nem könnyű elérni jó pedagógusokat, főleg a dzsessz területén. Itt a heti egyszeri zeneiskolai alkalmaktól eltérően intenzívebben tudnak velük foglalkozni. A koncerten kiderült, valóban sok a tehetség, köztük Danyi Diána, aki saját szerzeményét énekelte. Számosan közülük professzionális szintre is eljuthatnak, sőt talán már el is jutottak. De bármilyen utat is választanak, a Snétberger Alapítványtól gazdag útravalót kapnak.

Snétberger Ferenc

1957-ben született Salgótarjánban. Édesapja is gitáros volt, kezdetben klasszikus zenét és dzsesszt tanult. A Trio Stendhal egyik alapítótagja, 2004-ben hozta létre saját együttesét, jelenleg Berlinben él. Kossuth- és Liszt Frenec- díjat is kapott. Július 2-án a JTI Trier Jazz Award elnevezésű díjat vehette Trierben, a Mosel Musikfestiválon, amelyet zenei munkásságáért, valamint a Snétberger Zenei Tehetség Központ létrehozásáért érdemelt ki. A díjátadón triójával koncertet is adott, valamint kisfilmben mutatták be a központ munkáját.

Szerző
Frissítve: 2018.08.08. 12:08

Zugló fogadja be az ARC plakátkiállítást

Publikálás dátuma
2018.08.05. 19:31
Illusztráció - korábbi ARC kiállítás.
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Nincs helye a Városligetben a rendezvénynek, és máshol is alig álltak szóba a szervezőkkel.
Új helyet kellett, hogy találjon magának az ARC kiállítás, miután eddigi helyszíne a Városligetben a Liget projekt martaléka lett.
"Több kezünkön tudjuk csak megszámolni, hány budapesti területtel és kezelőjével próbálkoztunk"

- írják Facebook-oldalukon az ARC kiállítás szervezői. Végül, úgy tűnik, megoldódott a plakátkiállítás problémája: szinte 100 százalék - írják -, hogy Zugló befogadja a rendezvényt.
Már egy ideje zajlik az önkormányzat döntés-előkészítése

- adják hírül. A szeptemberben nyitó 18. ARC plakátkiállítás a pályamunkáit egyébként az "UNFAKE! Vedd észre, leplezd le, mutasd meg!" felhívásra várták a szervezők, és 1000-nél többen küldték be munkájukat.
- A februári döntés után több ötlettel és csatornán próbálkoztunk a Városliget Zrt-nél, miután találtunk a Ligeten belül két másik lehetséges helyszínt is, ám ötleteinket mindannyiszor lesöpörték - válaszolta a Népszava megkeresésére Bakos Gábor, az ARC egyik alapítója. - Más budapesti kerület vezetésével is felvettük a kapcsolatot, miközben egyre inkább szorított minket az idő, pozitív, együttműködő hozzáállást végül Zuglóban tapasztaltunk. Reméljük, hogy a héten megszületik a döntés és a pontos helyszínt is nyilvánosságra hozhatjuk - tette hozzá az alapító.
Szerző
Frissítve: 2018.08.06. 11:53

Halállal kezdődik az emlékezés

Publikálás dátuma
2018.08.05. 14:00

Fotó: AFP
Margaret Atwood Man Booker-díjas A vak bérgyilkos című műve kissé túl bonyolított regény a regényben.
A Szolgálólány meséje című sorozat sikere óta sorra jelennek meg a kanadai író, Margaret Atwood könyvei magyarul: a sorozat alapját adó könyv után az Alias Grace-t, legutóbb pedig A vak bérgyilkos című regényt adták ki. Utóbbiban a sztori ígéretesen indul: a főszereplő, Iris Chase Griffen felidézi, hogy 1945-ben meghalt húga, Laura. Baleset volt vagy öngyilkosság? A regény nemcsak azt sejteti, hogy az utóbbiról van szó, hanem azt is, hogy az eseményhez trauma és titkok vezettek el, a lány halála pedig további tragikus események kiváltója volt.  A vak bérgyilkosnak több hibája is van: túl hosszú, a karakterek eléggé klisészerűek, a regény szerkezete túlbonyolított. Először is a regénynek van egy szintje, ahol Iris visszaemlékszik gyerekkorára. Kiderül, hogy Iris és Laura Chase egy gazdag család lányai. Anyjuk korán meghalt, apjuk az első világháború után alkoholista lett, a gazdasági válság miatt tönkremennek. Ekkor veszi feleségül Irist apja gazdag versenytársa, Richard Griffen és kerül be vele a képbe a férfi lánytestvére, Winifred. A két lány nehezen illeszkedik be Griffenék világába, ráadásul megismerkednek a fiatal kommunistával, Alex Thomasszal.  A visszaemlékezést felváltva olvassuk egy másik regénnyel (ennek a címe A vak bérgyilkos), amelyet állítólag Laura írt és halála után finom erotikája miatt bestseller lett. Ez egy fiatal pár találkáit meséli el, amelyeken a férfi sci-fi történeteket mesél a lánynak. A regénybeli regény férfi szereplője egyértelműen Alex, de hogy ki a női, az csak a regény végén derül ki. Ahogy az is, ki írta valójában A vak bérgyilkost, habár mind a szerző, mind a női szereplő kiléte már korábban is gyanús lehet az olvasónak. 
A vak bérgyilkos eléggé vontatott olvasmány és hiába sejtet családi titkokat és fordulatokat, az olvasó hamarabb kitalálja ezeket, minthogy a szövegben elérne odáig. A bonyolultságot nemcsak a túlgondolt szerkezet adja, hanem az a sok széttartó probléma is, amelyeket Atwood megpróbált egy szövegbe sűríteni: a szerzőség kérdése, a vallomás, a visszaemlékezés, a nők cselekvési lehetőségei és családi függőségei, a feldolgozatlan traumák következményei. Ezekhez a történetet ráadásul nem túl bonyolult karakterekkel népesíti be: Richard, a képmutató kapitalista, Alex, a bajkeverő, tettrekész kommunista, Winnifred, nagyvilági, kifinomultságában már nevetséges sznob, az ábrándozó Laura, aki más világban él. Talán Iris lehetne a kivétel, aki ugyan fel akarja fedni a titkokat és így megtörni a családon lévő átkot, de ő is csak a halála után merné vállalni feljegyzett visszaemlékezéseit.  Aki szereti Atwood prózáját, az valószínűleg ezt a regényt is szívesen olvassa majd, főleg, hogy a Chase-lányok gyerekkorára való visszaemlékezések kimondottan élvezhető részei a regénynek.
Frissítve: 2018.08.05. 14:01