Halállal kezdődik az emlékezés

Margaret Atwood Man Booker-díjas A vak bérgyilkos című műve kissé túl bonyolított regény a regényben.

A Szolgálólány meséje című sorozat sikere óta sorra jelennek meg a kanadai író, Margaret Atwood könyvei magyarul: a sorozat alapját adó könyv után az Alias Grace-t, legutóbb pedig A vak bérgyilkos című regényt adták ki. Utóbbiban a sztori ígéretesen indul: a főszereplő, Iris Chase Griffen felidézi, hogy 1945-ben meghalt húga, Laura. Baleset volt vagy öngyilkosság? A regény nemcsak azt sejteti, hogy az utóbbiról van szó, hanem azt is, hogy az eseményhez trauma és titkok vezettek el, a lány halála pedig további tragikus események kiváltója volt.

A vak bérgyilkosnak több hibája is van: túl hosszú, a karakterek eléggé klisészerűek, a regény szerkezete túlbonyolított. Először is a regénynek van egy szintje, ahol Iris visszaemlékszik gyerekkorára. Kiderül, hogy Iris és Laura Chase egy gazdag család lányai. Anyjuk korán meghalt, apjuk az első világháború után alkoholista lett, a gazdasági válság miatt tönkremennek. Ekkor veszi feleségül Irist apja gazdag versenytársa, Richard Griffen és kerül be vele a képbe a férfi lánytestvére, Winifred. A két lány nehezen illeszkedik be Griffenék világába, ráadásul megismerkednek a fiatal kommunistával, Alex Thomasszal.

A visszaemlékezést felváltva olvassuk egy másik regénnyel (ennek a címe A vak bérgyilkos), amelyet állítólag Laura írt és halála után finom erotikája miatt bestseller lett. Ez egy fiatal pár találkáit meséli el, amelyeken a férfi sci-fi történeteket mesél a lánynak. A regénybeli regény férfi szereplője egyértelműen Alex, de hogy ki a női, az csak a regény végén derül ki. Ahogy az is, ki írta valójában A vak bérgyilkost, habár mind a szerző, mind a női szereplő kiléte már korábban is gyanús lehet az olvasónak.

A vak bérgyilkos eléggé vontatott olvasmány és hiába sejtet családi titkokat és fordulatokat, az olvasó hamarabb kitalálja ezeket, minthogy a szövegben elérne odáig. A bonyolultságot nemcsak a túlgondolt szerkezet adja, hanem az a sok széttartó probléma is, amelyeket Atwood megpróbált egy szövegbe sűríteni: a szerzőség kérdése, a vallomás, a visszaemlékezés, a nők cselekvési lehetőségei és családi függőségei, a feldolgozatlan traumák következményei. Ezekhez a történetet ráadásul nem túl bonyolult karakterekkel népesíti be: Richard, a képmutató kapitalista, Alex, a bajkeverő, tettrekész kommunista, Winnifred, nagyvilági, kifinomultságában már nevetséges sznob, az ábrándozó Laura, aki más világban él. Talán Iris lehetne a kivétel, aki ugyan fel akarja fedni a titkokat és így megtörni a családon lévő átkot, de ő is csak a halála után merné vállalni feljegyzett visszaemlékezéseit.

Aki szereti Atwood prózáját, az valószínűleg ezt a regényt is szívesen olvassa majd, főleg, hogy a Chase-lányok gyerekkorára való visszaemlékezések kimondottan élvezhető részei a regénynek.