Ferencváros;labdarúgó NBI;Budapest Honvéd;Bozsik Stadion;

2018-08-05 20:26:47

Győzelemmel búcsúzott otthonától a Honvéd

Továbbra is hibátlan az FTC és a kispesti csapat, utóbbi utoljára játszott a Bozsik-stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 3. játéknapjának vasárnapi mérkőzésén.

Háromból három: szezonbeli harmadik bajnokiját is megnyerte a Ferencváros az NB I 3. fordulójának első, szombati játéknapján. Thomas Doll csapata két 4-1-es siker után a Szombathelyi Haladás ellen 3-1-re nyert a Groupama Arénában, nem utolsósorban a nyáron a Honvédtól szerződtetett Davide Lanzafame két góljának köszönhetően. 

„Szeretném megdicsérni a fiúkat, főleg, mert rengeteg sérültünk van, nem tudtuk teljesen feltölteni a kispadot – mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón az FTC-t felkészítő Thomas Doll. – A második félidő elején egyenlített a Haladás, ám akkor is higgadtak maradtunk, összességében megérdemelt sikert arattunk.”

Győzelmével az eddigiekben 11 gólt szerző Ferencváros továbbra is száz százalékos mérleggel listavezető, ám mögötte van még egy együttes, amely kilenc ponttal áll: a Budapest Honvéd. 

A csúfos csütörtöki Európa-liga fiaskónak (gyenge játékkal, luxemburgi vereséggel esett ki a Honvéd) egyébként semmi különösebb következménye nem volt: Supka Attila nem forgatta fel jelentősen a csapatát (igaz, sok variációs lehetősége nincs is, még nem végleges a keret), a szurkolók pedig csupán egy rigmus erejéig voltak kritikusak, arra kérték a tulajdonost, George F. Hemingwayt, hogy adja el szeretett klubjukat.

A tribünön helyet foglalók egyébként talán azért sem feltétlenül elsősorban a kupakudarccal foglalkoztak, mert ünnepi, történelmi esemény részesei voltak, bajnoki mérkőzésen ugyanis vasárnap szerepelt utoljára az 1939-ben átadott, lebontás, majd megújulás előtt álló Bozsik-stadionban a Honvéd, amely a következő hazai fellépésén, az 5. fordulóban már az MTK-pályán, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lesz otthon. 

Noha a második játékrészre viharos szél kíséretében megérkezett a heves esőzéssel járó enyhülés, senkinek nem jutott eszébe hazamenni. A megázásra gyógyír lehetett, hogy stílszerűen sikerrel búcsúzott a csapat, Cirino Danilo büntetőből szerzett gólja volt a legendás aréna utolsó bajnoki találata. A tervek szerint egyébként még egyszer, a szeptember 8-i vagy a 22-i hétvégén pattoghat a labda a Bozsikban, a Honvéd búcsúmeccset szervez.

A kispesti eseményekkel egy időben Újpesten is játszottak, a vendéglátó 1-0-ra legyőzte a Kisvárdát, így az újonc továbbra is nulla ponttal, rúgott gól nélkül áll. A csapatot buzdítók közül ezt nem mindenki emésztette meg könnyen, néhány percet állt is a játék a hajrában, mert két drukker kimászott a szektorából. Egy embert a rendezők vezettek el.