Sziget Fesztivál;

Kik jönnek a szigetre? Fókuszáljunk a csemegékre!

Szerdán kezdődik az ország legnagyobb, egyben a régió egyik legfontosabb fesztiválja, a Sziget. Kire érdemes odafigyelnünk a hatalmas felhozatalból?

Az idei év két legnagyobb fogása egyértelműen Kendrick Lamar (augusztus 8. szerda) és Lana Del Rey (augusztus 10., péntek). Előbbi friss Pulitzer-díjas amerikai rapper – nem, ez nem elírás: Lamar első hiphop-előadóként kapta meg a rangos elismerést társadalomkritikus szövegeiért. A 31 esztendős kaliforniai rapper az afro-amerikai közösség mindennapjairól fest gyakran nyers, gyakran kegyetlen, ám kétségtelenül szemléletes képet. Szövegei sokak szerint irodalmi értékkel bírnak, gyakran nehezen megfejthető képekkel dolgozik, amelyek sok vitát generálnak: akad például dalszövege (HUMBLE), amit egyszerre tekintenek feminista himnusznak és a hímsovinizmus manifesztumának.

Lana Del Rey (született Elisabeth Woolridge Grant) szintén amerikai, művészneve Lana Turner hollywoodi színésznő nevéből és a Ford Del Rey modelljének elnevezéséből ered, ezzel nagyjából be is lőve, mit várhatunk tőle: drámai hangsúlyok, nagyívű popdalok, amelyek valamilyen módon mégiscsak kilógnak a kánonból. Del Rey szereti öntörvényű művész látszatát kelteni, ha nincs például, aki megvalósítaná valamely őrült ötletét, akkor maga rendezi meg a videoklipjét – kérdés persze, ebből mennyi az imázs és mennyi a valóság. Annyi viszont bizonyos, hogy Del Rey kurrens világsztár, aki a maga David Lynch világát idéző, kicsit félelmetes, kissé szomorkás, mégis roppant vonzó atmoszférájával könnyedén szippant be akár több korosztályt is.

Apropó, korosztályok: itt lesz a kanadai tinibálvány Shawn Mendes, a svéd dreampop-üdvöske Lykke Li, az albán származású brit popcsillag, Dua Lipa is (augusztus 12. vasárnap). Mellettük viszont jön a Világzenei Nagyszínpad régi motorosainak örök kedvence, a Transglobal Underground és a mindig lenyűgöző Natacha Atlas. Mindig nyerő választás a sok év után szemtelenül furcsa albummal visszatérő Arctic Monkeys, a nemigen skatulyázható Cigarettes After Sex és az Everything Everything, illetve Aurora (nem a „mi” győri Auroránk, hanem egy norvég énekesnő, akivel kapcsolatban gyakran emlegetik Kate Bush-t).

Vannak visszatérő nevek is bőven. Ma már nem a Prodigyvel illik poénkodni, hanem Parov Stelar és/vagy Bonobo fellépésével, de tekintsünk el a rosszízű viccektől, hiszen egyrészt a közönséget ki kell szolgálni, másrészt pedig, amíg a többség a maintstream szórakozás oltárán áldoz, mi elmerülhetünk a The War On Drugs szuggesztív rockjában, vagy elveszhetünk a kétségkívül legizgalmasabb bulinak ígérkező ausztrál King Gizzard & The Lizard Wizard elborult, pszichedelikus zenéjében.

Noha a felhozatalt egyértelműen uralja az elektronika és a hiphop-alapú popzene, azért kár volna a gitárzene halálát kiáltanunk: ott van például az angol folk-rock csillaga, a Mumford & Sons (augusztus 11. szombat) vagy az egykori Oasis egyik Gallagher-tesója, Liam vagy a brit punkrock-duú, a Slaves. A grime, a trap és a hiphop kedvelőinek pedig Lamar mellett ott van a brit nagyúr Stormzy, a pszichedelikus Scarlxrd vagy az amerikai Desiigner, szóval mindenki kimazsolázhatja magának a számára legtesthezállóbb koncerteket. Meg hát a fesztiválokban épp az a legjobb, hogy az ember a végén valahol egészen máshová lyukad ki, mint ahová délután elindult.

Átalakuló szokásokAz online streaming-szolgáltatók alapjaiban változtatták meg a fiatalok zenefogyasztási szokásait – és ennek lenyomatát már érezhetjük a fesztiválok zenei felhozatalában. Míg korábban – különösen tizenéves korban – a zenei ízlés alapvető fontosságú volt az identitás szempontjából, megszabta például az öltözködési szokásainkat és a baráti körünk is az általunk preferált zenei szubkultúra mentén állt össze, manapság egyre kevésbé tölt be ilyen funkciót az, hogy mit hallgatunk. Másfél-két évtizede szinte ránézésre meg lehetett mondani, ki milyen zenét hallgat, manapság a Spotify és a hasonló szolgáltatók a különféle lejátszási listákkal tálcán kínálják a fiatalok számára a zene tartalmat, akik így nem kényszerülnek arra, hogy előadók és stílusok után nyomozzanak. A végtelen mennyiségű zenei kínálat pedig ahelyett, hogy szélesítené a látókörünket, gyakran kontraproduktív: a szolgáltatók algoritmusai a legnépszerűbb, legtöbbet hallgatott előadóknak és számoknak kedveznek, így őket érdemes meghívni a fesztiválokra is, amelyeknek közönsége kifejezetten heterogén. Míg korábban számos zenei stílus képes volt viszonylag nagy színpadot fenntartani, a világzenei nagyszínpad pedig egyenesen a legfontosabb helyszín volt a Sziget Nagyszínpada után, mára a nagy, specifikus helyszínek összezsugorodtak vagy el is tűntek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne izgalmas a Sziget vagy bármely más, nagyobb fesztivál zenei felhozatala, legfeljebb kicsit többet kell keresgélnünk a programfüzetben, hogy rábukkanjunk a csemegékre. És van persze előnye is az átalakuló zenefogyasztásnak: ha belebotlunk valami érdekesbe a fesztiválon, az okostelefonunkon fél perc alatt megtaláljuk az adott előadó honlapját, Spotify- vagy Deezer-profilját, illetve láthatjuk bejegyzéseit a közösségi médiában.