Domingo és a bayreuthi árok

Minden évben adódik valamilyen meglepetés a wagneriánusok Mekkájában, Bayreuthban. Az idei Plácido Domingo karmesteri bukása volt.

A világ nagy operaházaiban már több évtizede egyre több rendező, művészeti vezető próbálja megújítani az opera műfaját. A látszólag provinciális – valójában méltán híres – bajor kisváros, Bayreuth is élen jár ebben, ünnepi játékait legtöbbször revelatív erejű előadások, időnként botrányt kiváltó rendezések is fűszerezik. A Wagner-fesztivál tavalyi évadának abszolút szenzációjának számított, hogy a fesztivál majdnem másfél évszázados történetében először kértek föl zsidó származású művészt rendezésre. Az ausztrál Barry Kosky – aki orosz, lengyel és magyar zsidó felmenőkkel is bír – 2013 óta áll a berlini Komische Oper élén, többek között arról vált híressé, hogy színházából „kitiltotta” Wagner darabjait. A fesztivál művészeti vezetője, Katharina Wagner (a zeneszerző dédunokája) felkérésére azonban ő sem tudott nemet mondani. A nürnbergi mesterdalnokok tavalyi színrevitelével azt a kérdést is feszegette, mennyire vet árnyékot Wagner művészetére a zeneszerző antiszemitizmusa. Wagner vígoperáját három idősíkban – a XVI. századi dalnokverseny, a zeneszerző XIX. századi polgári szalonja és a nürnbergi per tárgyalótermének helyszínén – jelenítette meg.

A fesztivál 142 éves történetében sok ezer amerikai fordult meg a nézőtéren, amerikai rendező azonban első ízben idén kapott lehetőséget a Zöld Dombon. Az izraeli felmenőkkel bíró Yuval Sharon már-már feminista megközelítésben vitte színre a Lohengrint, amelynek zárójelenete egészen talányos lett. A Neo Rauch és Rosa Loy művészpáros festői díszletei és jelmezei között Elza végül életben marad, öccsével – Gottfried herceg alakjának ragyogóan zöld jelenésével, amely a közlekedési lámpák gyalogos emberkéjét idézi – kéz a kézben távozik a színpadról. Lohengrin, a sikertelen hős megszégyenül, Brabant hiszékeny, molylepkeszerűen ábrázolt népe egy hatalmas villámcsapásban pusztul el egy festőien ábrázolt trafóház előtt. Az előadás után egy idős, amerikai hölgy a szállás felé sétálva mindössze ennyit fűzött az előadáshoz: „Kimaradt a hattyú. De ki volt a végén a zöld emberke?”

Wagner hívei szerint a német zeneszerző muzsikája sehol a világon nem hallható olyan tökéletesen, mint a zeneszerző elképzelései alapján építtetett Bayreuth-i Festspielhausban. A világ legjobb Wagner-énekesei, a világ legfelkészültebb, a hely akusztikáját kiválóan ismerő zenészek és karmesterek ritkán okoznak csalódást az akár éveken, sőt, évtizedeken át várólistán „éheztetett” közönségnek. Ám itt is hallható időnként félresiklott szólam, töredéknyi időre szétcsúszott ritmus – és a szigorú wagneriánus közönség máris büntet. Az idén augusztus 29-ig tartó fesztivál első nagy „áldozata” a 77 éves sztártenor, Plácido Domingo volt, aki karmesterként debütált a Zöld Dombon. A Walkür idei első előadásának végén a szolid taps mellett hangos fütty és pfújolás is hallható volt. Az örökkévalóságnak tűnő kínos pillanatot a két férfi főszereplő, a Siegmundot alakító Stephen Gould és a Votan szerepében fellépő John Lundgren próbálta menteni.

A kudarcban osztozó, kiváló énekesek maguk közé zárva kísérték le a színpadról a közönség nem tetszését egy elegáns fejbiccentéssel tudomásul vévő Domingót. Semmi póz, semmi gesztus az udvariasságból tapsolók felé. Nem tett úgy, mint két estével korábban a Lohengrint csodálatos színészi alakítással, ám a harmadik felvonásban megtört hanggal végigéneklő Pjotr Beczala, vagy a Oltrudot alakító, 18 évnyi Bayreuth-absztcinencia után visszatérő mezzo, Waltraud Meier tette, akinek hangja felett eljárt az idő. Domingo a kritika előtti meghajlást választotta. A kudarc elismerését épp oly megható volt látni, mint amilyen megrázó volt hallani Sigmund tavaszi énekében Stephan Gould és a zenekar néhány taktus erejéig történő szétválását.

Domingo előtt nem ismeretlen a speciális akusztikájú bayreuth-i színház, sem Wagner: az 1990-es években a spanyol tenor Parsifal, majd 2000-ben épp Siegmund szerepében aratott sikert. Igaz, a kagyló formájú, süllyesztett zenekari árok helyett eddig a színpadon szerezte itteni tapasztalatait.

Christian Thielemann karmester, a fesztivál zeneigazgatója is elismeri, amivel minden, a fesztiválszínházat megjárt zenész tisztában van: még a legtapasztaltabb maestróknak is kihívást jelent a bayreuthi zenekari árok. „Amikor Bayreuthban vagyok, új fülekre van szükségem, a régit egyszerűen le kell vágnom. Nyár végén, a fesztivál befejeztével pedig visszaveszem a régi füleimet” – fogalmazott a zeneigazgató. A zenekari árok szokásostól eltérő formája kellemetlenül késlelteti a hang útját a zenekar, a színpad és a nézőtér között. A sajátos hangzásnak is betudható, hogy bizonyos karmesterek egy szezon után soha többé nem térnek vissza a Festspielhausba.

Infó:

Wagner Fesztivál

Bayreuth

Zajlik:augusztus 29-ig