Domingo és a bayreuthi árok

Publikálás dátuma
2018.08.09 13:00

Fotó: Presse/ Enrico Nawrath
Minden évben adódik valamilyen meglepetés a wagneriánusok Mekkájában, Bayreuthban. Az idei Plácido Domingo karmesteri bukása volt.
A világ nagy operaházaiban már több évtizede egyre több rendező, művészeti vezető próbálja megújítani az opera műfaját. A látszólag provinciális – valójában méltán híres – bajor kisváros, Bayreuth is élen jár ebben, ünnepi játékait legtöbbször revelatív erejű előadások, időnként botrányt kiváltó rendezések is fűszerezik. A Wagner-fesztivál tavalyi évadának abszolút szenzációjának számított, hogy a fesztivál majdnem másfél évszázados történetében először kértek föl zsidó származású művészt rendezésre. Az ausztrál Barry Kosky – aki orosz, lengyel és magyar zsidó felmenőkkel is bír – 2013 óta áll a berlini Komische Oper élén, többek között arról vált híressé, hogy színházából „kitiltotta” Wagner darabjait. A fesztivál művészeti vezetője, Katharina Wagner (a zeneszerző dédunokája) felkérésére azonban ő sem tudott nemet mondani. A nürnbergi mesterdalnokok tavalyi színrevitelével azt a kérdést is feszegette, mennyire vet árnyékot Wagner művészetére a zeneszerző antiszemitizmusa. Wagner vígoperáját három idősíkban – a XVI. századi dalnokverseny, a zeneszerző XIX. századi polgári szalonja és a nürnbergi per tárgyalótermének helyszínén – jelenítette meg. A fesztivál 142 éves történetében sok ezer amerikai fordult meg a nézőtéren, amerikai rendező azonban első ízben idén kapott lehetőséget a Zöld Dombon. Az izraeli felmenőkkel bíró Yuval Sharon már-már feminista megközelítésben vitte színre a Lohengrint, amelynek zárójelenete egészen talányos lett. A Neo Rauch és Rosa Loy művészpáros festői díszletei és jelmezei között Elza végül életben marad, öccsével – Gottfried herceg alakjának ragyogóan zöld jelenésével, amely a közlekedési lámpák gyalogos emberkéjét idézi – kéz a kézben távozik a színpadról. Lohengrin, a sikertelen hős megszégyenül, Brabant hiszékeny, molylepkeszerűen ábrázolt népe egy hatalmas villámcsapásban pusztul el egy festőien ábrázolt trafóház előtt. Az előadás után egy idős, amerikai hölgy a szállás felé sétálva mindössze ennyit fűzött az előadáshoz: „Kimaradt a hattyú. De ki volt a végén a zöld emberke?” Wagner hívei szerint a német zeneszerző muzsikája sehol a világon nem hallható olyan tökéletesen, mint a zeneszerző elképzelései alapján építtetett Bayreuth-i Festspielhausban. A világ legjobb Wagner-énekesei, a világ legfelkészültebb, a hely akusztikáját kiválóan ismerő zenészek és karmesterek ritkán okoznak csalódást az akár éveken, sőt, évtizedeken át várólistán „éheztetett” közönségnek. Ám itt is hallható időnként félresiklott szólam, töredéknyi időre szétcsúszott ritmus – és a szigorú wagneriánus közönség máris büntet. Az idén augusztus 29-ig tartó fesztivál első nagy „áldozata” a 77 éves sztártenor, Plácido Domingo volt, aki karmesterként debütált a Zöld Dombon. A Walkür idei első előadásának végén a szolid taps mellett hangos fütty és pfújolás is hallható volt. Az örökkévalóságnak tűnő kínos pillanatot a két férfi főszereplő, a Siegmundot alakító Stephen Gould és a Votan szerepében fellépő John Lundgren próbálta menteni. A kudarcban osztozó, kiváló énekesek maguk közé zárva kísérték le a színpadról a közönség nem tetszését egy elegáns fejbiccentéssel tudomásul vévő Domingót. Semmi póz, semmi gesztus az udvariasságból tapsolók felé. Nem tett úgy, mint két estével korábban a Lohengrint csodálatos színészi alakítással, ám a harmadik felvonásban megtört hanggal végigéneklő Pjotr Beczala, vagy a Oltrudot alakító, 18 évnyi Bayreuth-absztcinencia után visszatérő mezzo, Waltraud Meier tette, akinek hangja felett eljárt az idő. Domingo a kritika előtti meghajlást választotta. A kudarc elismerését épp oly megható volt látni, mint amilyen megrázó volt hallani Sigmund tavaszi énekében Stephan Gould és a zenekar néhány taktus erejéig történő szétválását. Domingo előtt nem ismeretlen a speciális akusztikájú bayreuth-i színház, sem Wagner: az 1990-es években a spanyol tenor Parsifal, majd 2000-ben épp Siegmund szerepében aratott sikert. Igaz, a kagyló formájú, süllyesztett zenekari árok helyett eddig a színpadon szerezte itteni tapasztalatait. Christian Thielemann karmester, a fesztivál zeneigazgatója is elismeri, amivel minden, a fesztiválszínházat megjárt zenész tisztában van: még a legtapasztaltabb maestróknak is kihívást jelent a bayreuthi zenekari árok. „Amikor Bayreuthban vagyok, új fülekre van szükségem, a régit egyszerűen le kell vágnom. Nyár végén, a fesztivál befejeztével pedig visszaveszem a régi füleimet” – fogalmazott a zeneigazgató. A zenekari árok szokásostól eltérő formája kellemetlenül késlelteti a hang útját a zenekar, a színpad és a nézőtér között. A sajátos hangzásnak is betudható, hogy bizonyos karmesterek egy szezon után soha többé nem térnek vissza a Festspielhausba. Infó: Wagner Fesztivál Bayreuth Zajlik:augusztus 29-ig
Frissítve: 2018.08.09 13:00

Kukorelly Endre: a jelenlegi állami díjazás szembeköpi a művésztársadalmat

Publikálás dátuma
2019.03.18 11:39

Fotó: Népszava
Az író társadalmi összefogással állítaná vissza a Baumgarten-díjat, elfelejtve a méltánytalan, és cinizmusról, bosszúállásról tanúskodó állami elismeréseket.
(Régóta) ideje volna – közösségi finanszírozással – visszaállítani a Baumgarten-díjat, ezzel örökre elfelejtve az állami művészeti díjazást. Rég esedékes, ám itt az idő, ne ógjunk-mógjunk, hagyjuk a siránkozást, ne várjunk tovább” – írta Kukorelly Endre író Facebookon közzétett felhívásában, amelyben egyúttal egymillió forintot is felajánlott a díj újraalapítására. „Vissza kell társadalmasítani a művészeti díjazásokat, ez a módja annak, hogy az állam inkompetenciáját, a szélsőségesen pártpolitikai szempont okozta katasztrófát valamiképpen korrigálni lehessen. A Kádár rendszerben vagy a rendszerváltást követően is elképesztő igazságtalanságok és méltánytalanságok voltak, de ami most történt az hátborzongató. A szakmai minimumot sem tartalmazza, cinizmusról, bosszúállásról, kicsinyességről tanúskodik. És akkor még nem beszéltünk Takaró Mihály vagy Döbrentei Kornél szerepéről, pusztán szakmai szempontokról” – mondta lapunknak az író. Vasárnap este óta több százan reagáltak, sokan ajánlottak fel pénzt és segítséget a szervezésben. Az újraalapításhoz minimum egymilliárd, más vélekedések alapján tízmilliárd forintnyi tőkére lenne szükség. Kukorelly elmondta, már korábban is előállt az ötlettel, de többen lebeszélték róla. Úgy véli, itt az ideje a társadalmi összefogásnak, nincs értelme mérlegelni. Mikor három évvel ezelőtt szervezni kezdte a Nyugodt Szív a Lakhatásért alapítványt, sokan akkor sem bíztak a sikerben – azóta kisbefizetésekből több száz családon tudtak segíteni. „A kortárs magyar kultúráról van szó: a kultúra mindennek az alapja, ha nem gondozzuk, nem próbáljuk nyilvánvalóvá tenni, hogy nélkülözhetetlen, akkor nincs miről beszélni. Ez a díjazás szembeköpi a művésztársadalmat, a szemünkbe nevet” – hangsúlyozta. Más magándíjak kapcsán megjegyezte, bár nagyon jók, de a szűk szakmán kívül szinte senki nem tudja, kik kapják, ezért egy nagyon erős, az irodalom, a művészek presztízsét visszahozó díjat kell csinálni, amelyhez a Baumgarten-díj hagyománya a leginkább megfelelő.

A hagyományról

A díjat Baumgarten Ferenc Ferdinánd alapította 1923-ban készült végrendeletében, amely szerint vagyonát „oly komoly törekvésű, akár a szépirodalmat, akár a tudományt művelő magyar írók” részesüljenek évdíj, jutalom vagy segély formájában, akik „minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak, és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek.” Az alapító 1927-es halálát követően a család megtámadta a végrendeletet, így azt először 1929-ben osztotta ki a Baumgarten Alapítvány, amelynek tagjai Basch Lóránt ügyvéd és Babits Mihály voltak. Az alapítványt 1950-ben szüntették meg, helyét a József Attila-díj vette át.

Frissítve: 2019.03.18 13:09

Átpolitizált állami kitüntetések, megnőtt presztízsű magándíjak

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15

Fotó: Népszava/ Vajda József
Átpolitizált állami kitüntetések, vitatott döntések és lemondó jelölők - a magándíjak jelentősége ezért is nő egyre inkább. Az irodalom területén nagy a hagyományuk.
Az odaítélés politikai befolyásoltságának kérdése egyre gyakoribbá vált az elmúlt években az állami díjaknál, ezért a magándíjak fontossága megnőtt. Az irodalmi életben újabb, sok esetben hiánypótló elismerések is megjelentek: néhány éve alapították többek közt a Margó-díjat vagy a Hazai Attila Irodalmi-díjat. - Óriási szerepük van a magándíjaknak az egész világon. Mindkét fél nyer általa: nagyon jó a művészeti teljesítményeknek a független értékítélet miatt (ahol vannak állami díjak, ott szeretnek rátelepedni a kultúrára), és az üzleti márkaépítésben is nagy szerepe van, mivel általában a díj arról a cégről van elnevezve, aki adja. Az Aegon Művészeti Díj kapcsán például nem csak az azzal járó hárommillió forint pénzösszeg kiemelkedő, hanem az is, hogy a cég ennek többszörösét fordítja promócióra – mondta lapunknak Török András művelődéstörténész, a Summa Artium, az Aegon-díj szakmai partnerének vezetője. Az állam jelentős kulturális szerepvállalása Magyarországon hagyomány, nálunk szerencsésebb országokban azonban a szerepvállalás megvan, a beleszólás kevésbé – hangsúlyozta Török András. - Az állami díjak enyhén szólva megcsontosodtak, és elég erős politikai hatás alatt állnak – fűzte hozzá. Úgy látja, a Kossuth-díj rendszerének tovább élése például azt is jól mutatja, hogy egy modern országban ilyen díjakat nem szoktak osztogatni. - Vannak olyan kormányok, ahol kevésbé szólnak ebbe bele, és van, ahol jobban – részletezte. Hozzátéve, arra is láthatunk példát, hogy egy autonóm döntéshozáshoz az állam is ad pénzt: a Füst Milán-díj szervezési és lebonyolítási költségeit a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fedezte. Hagyományosan a magyar közönség számára azt lenne szabad díjnak nevezni, ami pénzzel jár. Vannak ugyanakkor pénzösszeg nélküli (bár nem irodalom) elismerések is, amik nagy szereppel bírnak – vélekedik Török András. – Továbbá alapítottak egészen különleges magándíjakat is, mint például a Rácz Tanár Úr Díjat, amit Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényének kémiatanáráról nevezték el. A Balassi Bálint-emlékkard, vagy a Gábor Miklós-díj sem mindennapi, ez utóbbi az év legjobb Shakespeare alakításáért jár – emelte ki a művelődéstörténész. Hangsúlyozta azt is, régóta nagy álma a két világháború közti Baumgarten-díjat újra alapítani. Fenntartásához azonban körülbelül egymilliárd forintra lenne szükség, amit még nem sikerült megszerezni. Mindamellett a díjak orientáló hatása nem feltétlen Török András szerint: az elismerést gyakran idős emberek kapják, akár évtizedekkel később, mint hogy nagy teljesítményük bekövetkezett. - Tíz-tizenöt évvel ezelőtt ez másképp alakult, sokan szinte azonnal, egész fiatalon is megkapták az elismerést. A pártállam idején például Kocsis Zoltán vagy Ránki Dezső tizennyolc évesen kaptak díjat – emelte ki. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár által alapított, elsőkönyves szerzőknek járó Margó-díjat különösen jelentősnek tartja, mivel kezdő íróként nagyon nehéz betörni és nevet szerezni az irodalmi életben jelenlévő őrült versengés közepette. A művelődéstörténész szerint az életműdíjakkal szemben könnyebb megítélni egy-egy konkrét teljesítményt. - Az Aegon-díj és a Libri-díj is konkrét művekre vonatkozik, míg azonban utóbbinál többnyire ugyanolyan a zsűri összetétele, az Aegon-díjnál évente változik. Minél autonómabb és szakmaibb egy zsűri, annál nagyobb a díj értéke.

Még tizenegy irodalmi magándíj

Békés Pál-díj, Dunajcsik Mátyás Lehetőség, Horváth Péter irodalmi ösztöndíj, JAKkendő-díj, Merítés-díj, Psota Irén-díj, Petri György-díj, Szépíró-díj, Sziveri János-díj, Üveggolyó-díj, Városmajor 48 életműdíj. 

Nem kér a látszatból

Lemondott a Munkácsy Mihály-díj Bizottságban betöltött szerepéről Krajcsovics Éva festő, miután megtudta, hogy olyanok is díjat kaptak, akiket a jelölőbizottság nem terjesztett fel a díjra. A művész nyílt levelet írt Kásler Miklós EMMI-miniszternek: "Ez úton tájékoztatom, hogy nem kívánok tovább részt venni a Munkácsy –díj bizottság munkájában, mert számomra elfogadhatatlan, hogy aki minden szavazatot megkapott a bizottságunktól az kiesik, ugyanakkor, aki fel sincs terjesztve az megkapja a díjat, és még nem is említettem a szavazat nélküli díjazottakat. Ezek szerint a bizottság munkája puszta látszattevékenységgé vált, amihez a továbbiakban nem akarok hozzájárulni."

Fel nem terjesztett nyertesek

Nem is ajánlotta a kuratórium Földi-Kovács Andreát, a HírTV műsorvezetőjét és Farkas Emesét, az Echo TV programigazgatóját az idei Táncsics-díjra. A döntést Kásler Miklós miniszter feje fölött hozták, a két kitüntetettet vélhetően Orbán Viktor választhatta ki. 

Frissítve: 2019.03.17 16:22