Durva bírságot kaphat, ha homokot próbál hazahozni Szardíniáról

Publikálás dátuma
2018.08.09 12:01
A turisták apránként elhordják Szardínia homokját
Fotó: AFP/ Roberto Moiola
Rendszeresen ellenőrzik a poggyászokat, a „homoklopók” akár 3000 eurót is fizethetnek.
Több mint ezer euróra bírságoltak egy brit turistát, amiért szuvenírként gyűjtött a tengerparti homokból Szardínián – írja a Telegraph. A 40 éves, olasz származású brit látogatónál egy műanyag flakont találtak, melyben az Olbia településén található strandról származó homok volt.
Szardíniai politikusok és környezetvédők már több ízben felhívták a figyelmet arra, hogy néhány látogató már üvegekkel és táskákkal indul a partra, hogy gyűjtsön a homokból. A hatóságok szerint az ártalmatlannak tűnő jelenség komoly veszélyt jelent a part menti övezetek környezetére. Tavaly körülbelül öt tonna homokot találtak a turistáknál. A látogatók poggyászait rendszeresen ellenőrzik, a „homoklopásért” 500 eurótól 3000 euróig terjedő bírság járhat.
2018.08.09 12:01

A szaúdi trónörökös is belebukhat az újságíró-gyilkosságba

Publikálás dátuma
2018.10.18 15:06

Fotó: AFP/ YOAN VALAT
Összeült a bölcsek tanácsa, vagyis a szaúdi uralkodóház felső vezetése: ők dönthetnek arról, hogy a jelek szerint vallatás közben meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi eltűnés miatt félreállítsák az egyébként is sokak szemét szúró Mohamed bin Szalmánt.
A szaúdi uralkodóház vezetői napok óta a legnagyobb diszkréció mellett a Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése miatt kialakult helyzetről tanácskoznak - értesült francia diplomáciai forrásokból a Le Figaro, utalva arra, hogy az ország politikáját ténylegesen irányító trónörököstől akár el is vehetik ezt a feladatot. A francia lap információját egy szaúdi forrás is megerősítette. A szaúdi uralkodócsalád különböző ágait képviselő, hat-hét vezetőből álló "bölcsek tanácsa" - az örökösödési problémák rendezésére szolgáló testület -, ezúttal azért ül össze, mert a török hatóságok által Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése ügyében meggyanúsított 15 szaúdi közül négyen Mohamed bin Szalmán trónörökös közvetlen környezetéhez tartoznak.    
„A trónörökös sorsa a bölcsek tanácsán múlik”
– idézte a Le Figaro a szaúdi uralkodóházat jól ismerő szaúdi forrását. Mint az MTI írja, a térség több szakértője azt mondta a francia lapnak, hogy a konszenzusra törekvő tanács megoldásként egy trónörökös-helyettes kinevezését javasolhatja. A poszt korábban is létezett, de Mohamed bin Szalmán 2017 júniusban, amikor trónörökös lett, megszüntette. A tisztséget Mohamed bin Nájif herceg töltötte be, aki a királyságnak az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA) közel álló terrorelhárítási embere volt.  A találgatások akkor kezdődtek meg, amikor a múlt hét végén hazatért Rijádba az Egyesült Államokból a trónörökös 30 éves öccse, Háled bin Szalmán herceg, aki Washingtonban szaúdi nagykövetként teljesített szolgálatot.  „Amennyiben Háled bin Szalmánt nevezik ki trónörökös-helyettesnek, az Mohamed bin Szalmán távozását jelentheti, bár nem azonnal. A király nem engedhet ilyen gyorsan a nyomásnak, hosszabb távon viszont igen” - mondta a lap szaúdi forrása. "Ez esetben a király másik fia, Háled lehetne a trónörökös, és Szalmán leszármazottai meg tudnák őrizni a hatalmat, amely elsődleges a király számára" - tette hozzá.  Ha viszont a „bölcsek tanácsa” nem Szalmán fiai közül, hanem az uralkodóház egyik másik, hatalmilag gyengébb ágából választja a helyettest, akkor a forrás szerint Mohamed bin Szalmán meg fogja tartani a hatalmát a Sötét ügy ellenére. A Le Figaro kommentárja szerint amióta trónörökössé lépett elő, a 33 éves Mohamed bin Szalmán minden hatalmat, a gazdaságitól a katonain át a diplomáciáig a saját kezében koncentrálta, s szakítva a korábbi hagyománnyal, a szaúdi hercegek körében is számos ellenséget szerzett magának, nem beszélve a királyságon kívüli ellenfeleiről.
„Bombázza a jemenieket, blokád alatt tartja a katariakat, csalódást okoz a palesztinoknak Izrael-barátságával, aztán a törökök, az irániak és most az amerikaiak egy része, valamint a legfőbb angolszász médiumok, ez már egy kicsit azért sok”
- mondta a Le Figarónak egy magas rangú francia diplomata, aki ugyanakkor bármilyen retorzió kezdeményezése előtt a francia elnöki hivatalhoz hasonlóan "részletesebb tájékoztatást vár" a történtekről.

Pompeo jött, 100 millió dollár ment

Hasogdzsi feltételezhett meggyilkolása kínosan érinti az eddig olajozottnak számító szaúdi-amerikai kapcsolatokat is. A jelek zserint a királyság ezt némi tőkeinjekcióval próbálja enyhíteni: hmerikai lapértesülések szerint Szaúd-Arábia kedden, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter rijádi látogatása idején 100 millió dollárt utalt át Washingtonnak az északkelet-szíriai helyzet stabilizálásához való hozzájárulásként.
Szaúd-Arábia még augusztusban nyilvánosan ígéretet tett arra, hogy anyagilag is támogatja az Egyesült Államok erőfeszítéseit a Szíria északkeleti vidékein kialakult helyzet stabilizálására. Ígéretét azonban egészen addig nem váltotta valóra, míg az amerikai külügyminiszter az országba nem látogatott Dzsamál Hasogdzsi eltűnése kapcsán. Az időzítés enyhén szólva is ébreszt némi kételyt: vajon a kifizetés nincs-e kapcsolatban a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán eltűnt és vélhetően meggyilkolt újságíró ügyével. Trump szaúdi kapcsolatait vizsgálnák a demokrata szenátorok 

Trump szaúdi kapcsolatait vizsgálnák a demokrata szenátorok

Nyílt levélben szólították fel szerdán Donald Trump amerikai elnököt, hogy hozza nyilvánosságra Szaúd-Arábiához fűződő üzleti kapcsolatait. Felszólították ugyanerre az elnök vállalatbirodalmában dolgozó két fiát is. A levelet 11 demokrata párti szenátor írta alá, többek közt Patrick Leahy, Dick Durbin, Elizabeth Warren vagy Cory Booker. A szenátorok emlékeztetnek Donald Trump 2015 augusztusában mondott egyik beszédére is, amikor az akkor még üzletember Trump azt fejtegette, hogy „nagyon jól kijön” a szaúdiakkal: „Lakásokat vásárolnak tőlem, 40-50 millió dollárt költenek.”
2018.10.18 15:06

Trump bevándorlók miatt vezényelné a mexikói határra a hadsereget

Publikálás dátuma
2018.10.18 14:50

Fotó: AFP/ ORLANDO ESTRADA
Pánik-hangulatban ontja magából a Twitter-üzeneteket az amerikai elnök, az új szabadkereskedelmi egyezményt is hajlandó lehet felrúgni, csak lezárhassa a határokat.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette: ha Mexikó nem állítja meg egy csoportnyi, az Egyesült Államok felé tartó ember közeledését, a hadsereget bevetve lezáratja országa déli határát - írja a Reuters.
A guatemalai, hondurasi és salvadori emberek közeledtét egyenesen támadásnak nevezte az elnök, és külügyminiszterét is elküldte tárgyalni a mexikói elnökkel. Egy Twitter-üzenetben még azt is meglebegtette, hogy a határzár ügyét és a "bűnöző elemek", illetve "KÁBÍTÓSZEREK" (csupa nagybetűvel) megállítását fontosabbnak tartja, mint a Kanadával és Mexikóval nemrég megkötött új szabadkereskedelmi egyezményt.
Az ügy előzménye, hogy pár százan együtt indultak el Közép-Amerikából az Egyesült Államok felé, egy jobb élet reményében - derül ki a CNN cikkéből. A gyalogos menet azóta közel 2 ezer fősre duzzadt. Miattuk már az érintett országoknak - Hondurasnak, Guatemalának és Salvadornak - nyújtott amerikai segélyek beszüntetésével is fenyegetőzött Trump.
2018.10.18 14:50