A menekültválság idején, az osztrák, majd az olasz kormányváltás után azt gondolhattuk, ennél már nem jöhet rosszabb. Ám a szélsőséges politika tovább hódít Európában. Több párt, illetve populista politikus alighanem abból indul ki: ha a menekültválság szélsőséges megközelítésével ilyen gyorsan lehet népszerűségre szert tenni, akkor érdemes tovább ütni a vasat más témák populista feldolgozásával is.
A klasszikus példa az olasz Liga térnyerése. A párt a márciusi választáson még 17 százalékra tett szert, április végén már 22, május végén 26-28, július végén pedig már 30 százalék fölött mérték. Matteo Salvini pártjának gyors felemelkedése így olyan európai erők számára is minta lehet, amelyek a szélsőséges nézetekkel kokettálnak. Úgy is mondhatnánk, Salvini kiengedte a szellemet a palackból. Az agresszív, arrogáns, az emberek félelmére építő politikájával, a szélsőséges kijelentésekkel átalakíthatja a társadalom gondolkodását is, nő az idegenellenesség, s amint az elmúlt hetek eseményei is igazolják, a rasszizmus már egyre többször erőszakba torkollik.
Ám nincs megállás, az Öt Csillag Mozgalom (M5S), illetve a Liga alkotta kormány nem retten vissza az újabb radikális lépésektől. Különösen a Liga politikusai vannak elemükben. Lorenzo Fontana olasz családügyi miniszter a Mancino-törvény megsemmisítését követelte. A jogszabály 1993-ban lépett életbe, és három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azokat, akik az etnikai, erkölcsi vagy vallási alapon történő diszkriminációt hirdetik. Fontana szerint csak „a globalizáció támogatói és rabszolgái” állítják, hogy Olaszországban elburjánzott volna a rasszizmus. „A globalizációt akarók félnek a néptől, amely tudatában van saját identitásának és történelmének, mert tudják: nem lehet manipulálni az embereket” - fogalmazott.
Ehhez képest a Liga szüntelenül a honfitársak manipulálására törekszik. Salvini azt közölte, nem tervezi a kormány a Mancino-törvény megszüntetését. Igaz, nem látszott igazán meggyőzőnek, elismerte ugyanis, hogy egy létező felvetésről van szó, ám ez „nem prioritás a kormány számára” - idézte a belügyminisztert az ANSA olasz hírügynökség. Hozzátette azonban azt is, hogy pártja a múltban többször is javaslatot tett a törvény felszámolására.
A belügyi tárca irányítójának ténykedése leginkább ámokfutásra emlékeztet. Mivel a balközép Demokrata Párt (PD) ellenzékbe került, s a siralmas választási eredmény óta inkább csak a sebeit nyalogatja, az egyedüli ellensúlyt Sergio Mattarella elnök képezi. Az államfő rendre figyelmeztet arra, hogy egy demokratikus társadalomnak el kell utasítania mások megfélemlítését, s az idegengyűlöletet. Elképzelhető, hogy Giuseppe Conte miniszterelnöktől és a „csillagosoktól” is távol áll ez a szélsőség, ám egyikük sem meri nyíltan bírálni a koalíciós partnert, látván a Liga szédületes közvélemény-kutatási eredményeit. Conte azt közölte, sosem volt szó a Mancino-törvény visszavonásáról, ez a kormányban sosem merül fel. Mint fogalmazott, minden törvények adta eszközzel harcolna a propaganda- és a hecckampány, illetve a diszkrimináció minden formája ellen. Luigi di Maio szociális-ügyi miniszter, az M5S elnöke is bírálta Fontana felvetését. Kifejtette, a Mancino-törvény visszavonásáról szóló vitát olyan gyorsan le kell zárni, ahogy elkezdték.
Mussolini szelleme
Salvini a közbeszédet is kezdi átalakítani. „Sok ellenség, sok becsület” - írta a Twitteren, ami egykor Mussolini kedvenc szólása volt. Odáig azért még nem süllyedt, hogy nyíltan éltesse Mussolini intézkedéseit, ám folyvást azt igyekszik sulykolni az emberekbe, hogy a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények súlyosabbak, mint az olaszok akciói a bevándorlókkal szemben.
Itáliában a második világháború után évtizedekkel is léteztek újfasiszta pártok, ám kormányzati szintre sosem emelték az ideológiát. A Nemzeti Szövetség nyíltan elhatárolódott saját múltjától, amikor Silvio Berlusconi koalícióra lépett velük. Most azonban nyílt titok, hogy jobboldali radikális aktivisták erőszakos cselekményekre készülnek, s a társadalomban egyre elfogadottabbakká válnak a menekültek elleni akciók.
Egy borzalmas, letűnt kor rémképe jelenik meg sokak előtt, amikor olyan hírekről olvasnak: egyesek úgy érzik, az ő dolguk az, hogy elégtételt vegyenek a menekülteken. Miután januárban feltehetően bevándorlók gyilkoltak meg bestiálisan egy olasz asszonyt, Maceratában egy neonáci lőtt találomra afrikai migránsokra, Firenzében pedig egy idős férfi lőtt agyon egy afrikai utcai árust. Tény azonban az is, hogy bizonyos tekintetben az olasz jóléti állam is csődöt mondott a bevándorlók integrálásánál. Több ezer migráns árul hamisított árukat, sokuk kábítószer-kereskedelemből él.
Sokaknak fel sem tűnik, hová vezet
A fasizmus kultuszának ilyesfajta feltámasztása elképzelhetetlen lenne akár Németországban, akár Ausztriában. Ugyanakkor a folyamatok egyik országban sem adnak okot derűlátásra, hiszen Bécsben tavaly december óta erőteljesen jobboldali beállítottságú kormány van hatalmon. Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt elnöke ugyan kevésbé radikális, mint ellenzéki vezetőként volt, aminek az lehet az oka, hogy Sebastian Kurz kancellár némiképp idomult hozzá, az uniós miniszterelnökök közül az egyik legradikálisabb az Európai Unióban.
Ausztria egyik legnépszerűbb személyisége,. Wolfgang Ambros roppant találóan jellemezte a kialakult helyzetet a Süddeutsche Zeitung hasábjain: „Mivel a kormány folyamatosan a külföldiekről beszél, sok osztráknak fel sem tűnik, hová vezet ez az út”. A bécsi kormány szintén kezdi felismerni, hogy előbb-utóbb lecseng a menekültválság, ezért más témákat kell elővenni. Nem csekély visszhangot keltett Beate Hartinger-Klein szociális-ügyi miniszter megjegyzése, amely szerint 150 euróból is jól meg lehet élni. Jóllehet a tárcavezető némiképp finomította szavait, azért ez is jelzi: a Kurz-kabinet nem a szegények kormánya.
A német Alternatíva attól még messze van, hogy kormányra kerüljön, ám olyan témákat is elővesz, amelyek a második világháború utáni évtizedekben tabunak számított Németországban. Bár a párt programjában nem szerepelnek antiszemita kitételek, egyes politikusai nem riadtak vissza a zsidóellenes megnyilvánulásoktól. A párt már 17 százalékon áll, s félő, hogy előbb-utóbb a szociáldemokratákat is megelőzi a közvélemény-kutatásokban, amivel Németország második legnagyobb politikai erejévé válna.
Az üdítő kivételt az európai palettán Spanyolország és Portugália jelenti. Mindkét országban baloldali kormány van hatalmon, és Madrid igyekszik humánusan bánni az ország partjait mind nagyobb számban elérő menekültekkel.
