Fába öntött érzelmek

Egyetemi hallgatók néztek más szemmel Tokaj-Hegyaljára, s hagyták a falvakban fából készült, a hely szellemére reagáló munkáikat.

A Volt egyszer egy vadnyugat című film klasszikus, elnyújtott állomásjelenete s talán még Ennio Morricone felejthetetlen zenéje is eszébe juthatott a Képzőművészeti Egyetem szobrász hallgatóinak, amikor megálltak a kies golopi vasúti vécénél. Aki nem csak elefántcsonttoronyból szemléli a magyar valóságot, látott már ilyet: meszeletlen fal, bűzös belső, alkalmatlan mindarra, amire szánták valaha. Adódott a kihívás, s az egyetemisták meg is oldották azt, persze a maguk módján: noha a bakterház már rég az enyészeté, de az illemhely kimeszelve, rendbe téve, falain pedig a helyiektől kért, kapott tárgyak, hímzett, keretezett kép, sajtreszelő, mikor mi. A kis épület előtt fából készült installáció, amely magára a borvidékre reagál: egykori kádárok faszárítóit idézik a gúlák, egyikbe akár belülről is lehet menni, onnan nézni a lelassult világot

Százötven egyetemi hallgató „szállta meg” egy hétig Tokaj-Hegyalját, immár másodjára, hogy a fával alkotó Hello Wood építész csoport mustráján különleges látásmóddal, új szemszögből közelítsék meg a borvidéket és fedezzék fel a régió rejtett értékeit. A munkából az összes hazai, építész képzést folytató egyetem – kiegészülve a képzőművészetisekkel - kivette a részét, a fiatalok pedig egy hét alatt építették fel a fél éven át szemináriumokon dédelgetett terveiket.

Tavaly talán még gyanakodva fogadták az itteniek a bohém alkotókat, akik teljesen más szemmel néztek a dombokra, az épületekre, mit azok, akik nap mint nap elhaladnak mellettük. Akkor 11 projektet építettek fel a tábornak köszönhetően a régió 7 településén, idén pedig 10 projektet 8 településen: Bekecsen, Bodrogkeresztúron, Bodrogkisfaludon, Rátkán, Szegin, Szerencsen, Tarcalon és Golopon. A csapatok a térség településeivel és a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanáccsal egyeztetve választják ki évről évre azokat a helyszíneket, ahol installációkat helyeznek el. Úgy formálják a helyi környezetet, hogy az ott élők véleményét veszik alapul, bevonják őket a folyamatba, és drasztikus beavatkozások helyett olyan közösségépítésben gondolkoznak, hogy segíteni tudják a környék lakóinak életét.

Szerencsen például, miután kiderült, hogy a fiatalok egyik kedvenc találkozóhelye egy fenyveserdő a város felett, ide, a fák alá építettek fel egy afféle pihenő-kilátót, amelynek periszkópszerű tornyából a égre látni. A hajdan híres cukorgyár bezárásának fájó sebét ma is őrző településen erre a veszteségre is született „wood-os” mű: a pusztuló gyárkémények távlati síkjába olyan „nézőkét” kreáltak, ahonnét egy adott ponton állva ismét olybá tűnik, mintha jönne füst a kéményből, mintha lenne újra élet a gyárban.

Mondhatnánk, hogy mindez csak illúzió. Ám a helyieknek, akik úgy mennek el nap mint nap a cukorgyár mellett, hogy egy régi, idillibb élet is eszükbe jut róla, ez az alkotás inkább megnyugvást jelent, enyhe gyógyír a sebekre.

Ebből is látszik, hogy az egyetemisták nem csupán esztétikai nyomokat hagynak a tájon, de érzelmeket kapnak, s adnak vissza. Az idei évnek például szomorú, mégis különösen megható alaphangot adott Fülöp gólya, a Bodrogkeresztúrban élő, s onnan 15 éven át el nem költöző kabalaállatának tragédiája: a madár a magasfeszültségű távvezetékekbe ütközött, s elpusztult. Rá most külön installáció emlékezik a Bodrog partján: csőrét a kilátón két pirosra festett, ég felé mutató faléc szimbolizálja. De épült az idén uszadékfából készült „víznéző”, befedték a tarcali focipálya lelátóját, egy szemétdombnak tűnő halomra nagy fakakast kreáltak, s olyan helyszíneken építettek kilátókat, ahonnét új szemszögből látszik a táj.

A falvak és városok idén már szinte versengtek azért, hogy náluk is szülessen egy-egy újszerű, elgondolkodtató, vagy épp meghökkentő faépítmény. Huszár András, a Hello Wood egyik alapítója elmondta: a diákok szabad kezet kaptak a helyszínek kiválasztásában, hagyták, hadd ragadja meg őket egy-egy falu hangulata. Ezeket a választásokat alapos kutatómunka, helyszíni szemle, valamint kulturális tájékozódás előzi meg, amely különös tekintettel van az épített örökségre, a jelenlegi társadalmi összetételre, és a helyiek igényeire is. Az elkészült alkotásokat később sem hagyja magára a csapat, évről-évre visszatérnek a helyszínre, s ha ha valami javításra szorul, azt helyreállítják majd.