Plázaépítés helyett milliárdos kötbért fizetett egy cég Székesfehérvárnak

Publikálás dátuma
2018.08.09 18:34
Illusztráció
Fotó: Népszava/ Vajda József
Kifizette a négymillió eurós, azaz mintegy 1,3 milliárd forintos kötbért a francia Klepierre a székesfehérvári önkormányzatnak a meg nem valósult Pláza 2 beruházás miatt - közölte a város az MTI-vel csütörtökön.
A székesfehérvári plázával szemközti murvás parkoló területét a fehérvári plázát is üzemeltető francia cég piaci áron vásárolta meg. A 2008-ban kelt szerződésben vállalták, hogy felépítenek egy bevásárlóközpontot, amennyiben pedig nem valósul meg határidőre a beruházás, úgy 4 millió euró - mintegy 1,3 milliárd forint - kötbért fizetnek.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a kötbért március végéig kellett volna a francia cégnek megfizetnie. A határidő lejártát követően a felek több eredménytelen egyeztetést is tartottak a helyzet rendezéséről. Végül a város önkormányzata július 30-án bírósági keresetet nyújtott be a Klepierre céggel szemben. 
A székesfehérvári önkormányzat a kötbér megfizetését követő közleményében azt írta: a város bízik a további jó együttműködésben mind az Alba Plázával, mind a központot üzemeltető francia céggel. A Klepierre által átutalt összeg a város biztonságos működtetéséhez ad komoly tartalékot - írták -, és remélik, hogy a cég által tervezett beruházás is megvalósul.
2018.08.09 18:34
Frissítve: 2018.08.09 18:35

Limuzinosokra csapott le a fővárosi kormányhivatal

Publikálás dátuma
2018.10.19 11:35

Fotó: Népszava/
Volt olyan jármű, amelyet kitiltottak a forgalomból.
Összehangolt ellenőrzést tartott a fővárosi kormányhivatal a személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatos szabálytalanságok kiszűréséért és megelőzéséért a budapesti Hősök terén október 12-én éjszaka. Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, az ellenőrzéskor két szolgáltató nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel. Az egyik esetben emiatt elvették gépjármű forgalmi engedélyét és rendszámtábláját. Tudatták, hogy volt olyan jármű is, amely elfogadhatatlan műszaki állapotban volt, ezért a hivatal megtiltotta, hogy tovább közlekedjen a forgalomban. A szabálytalankodók a több mint hatszázezer forintos közigazgatási bírság mellett számíthatnak arra is, hogy a hatóság a járműveket ideiglenesen kivonja a forgalomból – tették hozzá. Az ellenőrök egy esetben a menetíró berendezés hiányát állapították meg, több gépjárművezető pedig nem rendelkezett a limuzinok vezetésére alkalmas vezetői engedéllyel és szaktanfolyami képesítéssel – közölte a kormányhivatal. Az akciót a hivatal Közlekedés Felügyeleti Főosztálya társhatóságokkal együtt végezte. A korábban tartott éjszakai ellenőrzésekkor a hatóságnak szintén több esetben kellett eljárnia engedély nélküli személyszállítás, a megfelelő vezetői engedély hiánya, valamint elfogadhatatlan műszaki állapotú jármű miatt.
Szerző
2018.10.19 11:35
Frissítve: 2018.10.19 11:35

Kitörölték Gaith Pharaon nevét a magyar cégjegyzékből

Publikálás dátuma
2018.10.19 11:09
Ghait Pharaon, néhai szaúdi milliárdos. Halála után magyarországi cégei is nevet váltottak
Fotó: Népszava/
Az Orbán-családdal is kapcsolatot építő szaúdi milliárdos után számos, nevét viselő cég maradt, ezeket most azonban egytől egyig átkeresztelték.
Október 8-án hirtelen minden olyan magyarországi vállalkozást átkereszteltek, amely az Orbán család közelébe férkőzött Ghaith Pharaon szaúdi üzletember nevét viselte – vette észre az Átlátszó. Noha a változtatásokat a néhai olajmilliárdos egykori jordán ügyvédje és strómanja kezdeményezte, az új, latinos csengésű cégnevek minden bizonnyal magyar agyszülemények.
Mint az oknyomozó portál emlékeztet rá, az FBI által körözött, a magyar állampolgárság kapujából az utolsó pillanatban visszafordított Ghaith Pharaon saját névvel vízjelezte vállalkozásait, amit egy-egy görög betűs hozzátoldás különböztetett meg egymástól. Noha a szaúdi üzletember már tavaly januárban elhunyt, az érintett cégek mindeddig változtatás nélkül szerepeltek a magyar cégnyilvántartásban. Nem is kellett azonnal hozzányúlni ezekhez az érdekeltségekhez, hiszen a formális tulajdonosuk nem Pharaon, hanem az őt ügyvéd-strómanként segítő, egykor Tiborcz István társaságát is élvező jordán Ammar M. A. Abu Namous volt. Aztán szűk két hete, október 8-án Namous úgy döntött, hogy kiradíroztatja a magyar cégjegyzékből a görög betűkkel megtámogatott Pharaon-nevet, és helyette latinos csengésű szavakat keresett a vállalkozásaihoz. Olyanokat azonban, amelyeket nemigen találhattak ki sem szaúdi, sem jordánok, csakis magyarok:

Helyhez, funkcióhoz kötött latin nevek

 1. A seregélyesi Zichy–Hadik-kastélyt birtokló Pharaon-Alfa Kft. új neve Sturnus Property Management Kft. S lássunk csodát, a latin sturnus szó jelentése: seregély. 2. A hőgyészi Apponyi-kastélyt rejtő Pharaon-Beta Kft. új neve Calor Property Management Kft. A névadók itt is figyeltek a részletekre: a latin calor szó ugyanis hőt, hőséget jelent (a Hőgyész településnév pedig „hő”-vel kezdődik).   3. A Pharaon-Gamma Kft. kakukktojás, hiszen nem ingatlanokkal foglalkozik, hanem Prominence Food néven élelmiszerkereskedést üzemeltet (ebben a vállalatban korábban a külügyi tárca Magyar Nemzeti Kereskedőháza is társtulajdonos volt). Nos, a kakukktojás új neve Cuculus Property Management Kft.És mit jelent magyarul, hogy cuculus? Azt, hogy kakukk, nyilván. 4. Az Orbán család budai, Cinege úti házának tőszomszédságában lévő ingatlant tulajdonló Pharaon-Delta Kft. új neve Paridae Property Management Kft. Minő meglepetés: a paridae szó a cinegeféléket jelöli. 5. A pesti József nádor térre néző volt Postabank-székházat 2016-ban Orbán Viktor közvetlen környezetétől (Tiborcz Istvántól és a török Adnan Polattól) vette át a Pharaon Group. A palotát birtokló Pharaon-Kappa Kft. mostani új neve Arundo Property Management Kft. Ez itt megint egy nyelvi lelemény szándékozna lenni, hiszen a latin arundo jelentése: nád (a nádor pedig „nád”-dal kezdődik, ugye).  6. Fut(ott) még egy cég Pharaon-Sigma Kft. néven is, de ebbe egyelőre nem került bele semmiféle üzemeltetendő, felújítandó ingatlan. A társaság új neve Vacuus Property Management Kft. A vacuus pedig véletlenül éppen azt jelenti, hogy üres, hasznavehetetlen, tartalmatlan. 7. A Pharaon-Omega Kft. egyetlen fontos ismérve, hogy ez a társaság a Postabank-székházat tulajdonló egykori Pharaon-Kappa anyacége. Tehát őrző, felügyelő funkciót lát el, ennek megfelelően az az új neve, hogy Custos Property Management Kft. A latin custos mi mást jelentene, mint: őr, gyám, felügyelő? 8. És van még egy érdekeltség, amelynek eredeti nevében ugyan nem szerepelt, hogy Pharaon, de a többihez hasonlóan a jordán Ammar M. A. Abu Namous alapította. Ez a cég – a magyar kormánnyal való szívélyes viszonyt alátámasztandó – a HUN-GOV Koordinációs Kft. elnevezés alatt futott október 8-ig, de végül nem lehetett megtölteni valódi tartalommal. Most meg már Cavus Property Management Kft. a neve – a latin cavus szó pedig egyebek mellett üreset, üregeset jelent.
S hogy miért érezhette úgy Ammar M. A. Abu Namous, hogy át kell végre neveznie a Pharaon cégeket? Miként a Heti Válasz májusban megírta: a jordán ügyvéd vélhetően már nem a Pharaon család, az örökösök kottájából játszik, hanem másokéból, esetleg magyar potentátokéból -írja a lap. Erre utal, hogy 2017 végén az összes magyarországi Pharaon-ingatlan tulajdoni lapjára perfeljegyzés került (ugyanazzal az ügyszámmal). A földhivatali nyilvántartás szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma előtt indult eljárás még ma is tart; a felperesek Ghaith Pharaon gyermekei, az alperes pedig az egykor Tiborcz Istvánnal is barátkozó Namous.
2018.10.19 11:09