A 2000 kilométerig terjedő magasságban több, mint 23 000 darab 10 centimétert meghaladó használhatatlan űreszköz kering. Többszázezer olyan van, amelyik nem haladja meg a 10 centit. Az 1 centi és 1 milliméter közöttiek számát többszázmillióra becsülik, az ennél kisebbekét pedig már milliárdokban mérik. Vannak ettől eltérő adatok is, egy azonban bizonyos. Még a legkisebb űrszemét is több mint 28 ezer kilométeres sebességgel száguld, és ezért veszélyt jelent az űrhajók számára. Ráadásul az újabb szputnyikok a korábbiaknál sokkal szilárdabb anyagból készülnek, ezért maradványaik is szilárdabbak.
Az űrszemét használaton kívüli műholdakból, azok levált darabjaiból, alkatrészeiből, rakéták Föld körüli pályán maradt utolsó fokozataiból tevődik össze. De az űrhajókból kidobott valóságos szemét is körülöttünk kering. Az amerikaiak első űrsétáján elvesztett kesztyű is 28 ezer kilométeres sebességgel száguldott az űrben.
Mint a TASZSZ hírügynökség átfogó cikkéből kiderül, az észlelt űrszemét 75 százaléka Föld-közeli pályán kering, márpedig ezen a pályán halad a legtöbb űrhajó. A Nemzetközi Űrállomás is veszélynek van kitéve. A központi moszkvai tudományos kutatóintézet munkatársai szerint csak az első negyedévben 7306 esetben jegyezték fel űrszemét veszélyes közeledését az űrállomáshoz. Speciális védőpajzzsal törik össze ezeket az apró maradványokat, hogy az így keletkező por már ne jelentsen gondot az űrhajósok számára.
Az elmúlt években több veszélyhelyzetet regisztráltak. Előfordult, hogy a három űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra szállító orosz „Szojuz”-nak csak manöverezéssel sikerült elkerülnie az ütközést egy 1989-ben felbocsátott japán hordozórakéta harmadik lépcsőjének darabjaival. Megtörtént az is, hogy módosítani kellett a Nemzetközi Űrállomás pályáját a „Progressz” orosz teherűrhajó segítségével, hogy megakadályozzák az ütközést egy használaton kívüli űrszerkezettel.
Az orosz szövetségi ügynökség, a Roszkoszmosz sikeresen kidolgozott és már alkalmaz egy olyan automata rendszert, amely időben figyelmezteti az űrhajósokat a veszélyes helyzetekre. Dolgoznak olyan takarító szputnyik létrehozásán, amelyik képes nagy magasságban megtisztítani a légkört. A „Likvidator” létrehozására 8 és fél milliárd rubelt különítettek el. Egy másik takarító szputnyik tervét a kozmosszal foglalkozó szibériai állami egyetem dolgozta ki. Ez a 160-2000 kilométer közötti legveszélyesebb zónában, továbbá a 36 ezer kilométeres magasságban tevékenykedne, és a legnagyobb használaton kívüli űrtesteket fogná be manipulátorok segítségével. Hogy képes legyen önálló döntéseket hozni, mesterséges intelligenciával látnák el.
Az Aerospace Corporation amerikai vállalat más koncepcióval állt elő: műholdjuk egy hatalmas halászhálóhoz hasonló eszközzel begyűjtene mindent, ami az útjába kerül és az atmoszféra Föld-közelibb térségébe rakná le, ahol az elégne.
A SpaceX űripari magáncég egy kísérleti űrszemét-takarító robot prototípusát tavasszal már fel is küldte Falcon 9-es rakétával a Nemzetközi Űrállomásra. A RemoveDebris hatalmas hálójának működését az internetre feltett néhányperces demóban is megcsodálható.
Minden módszernek van hátulütője, számos kérdésre pedig egyáltalán nincs még válasz. Arra sem, honnan lesz pénz a tervek végrehajtására. A Roszkoszmosz legszívesebben magáncégekre bízná a feladat végrehajtását, és ezt hivatalosan be is jelentették. Annyi bizonyos, valamiféle megoldást találni kell a problémára, különben idővel ellehetetlenül az egész űrkutatás. A fő felelősség azoké az országoké, amelyek a legtöbb űrszemetet előállítják. Az élen Oroszország áll, a második az Egyesült Államok, a harmadik pedig Kína.
Az űrkutatás nemcsak a kozmoszban termel szemetet. A rakéták fellövésének térségében minden felbocsátás együtt jár a légkör szennyezésével. S az is előfordul, hogy apróbb fémtestek csapódnak a Földbe. Mivel az ilyen eseteket támadásnak vélve félre is értelmezhetik, az államok ma már fontosnak tartják egymás értesítését az ilyen esetekről.
