Felcsút;időközi választás;MKKP;

2018-08-11 13:22:21

Garantált, hogy Mészáros nyer Felcsúton

Mészáros László nyeri a vasárnapi időközi polgármester-választást Felcsúton. Két Mészáros László indul ugyanis a Mészáros Lőrinc lemondása után megüresedett székért. Egészséges többpártrendszerben csalást kellene kiáltanunk, hiszen valaki csúfot űz a demokráciából. De miután a Fidesz-KDNP nyolc éve teszi ezt nagyban, nehéz szívvel hibáztatnánk a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot (MKKP) az Orbán-rendszer felcsúti karikatúrája miatt.

A Vasárnapi Hírek riportja.

„Jó kis rossz gyerek volt a miniszterelnök. A Viktor. Mi már csak így hívjuk.” Felcsúton a Tamássy-Margalit-kúria parkjánál, a Máltai Szeretetszolgálat ruhaosztó standja előtt érdeklődünk a vasárnapi időközi választás esélyeiről. A nevét senki nem vállalja, pedig igazán jó pontokat szerezhetnének a helyi hatalomnál, annyi kedvességgel a hangjukban említik a ma már kevésbé „jó kis rossz” kormányfőt. Az egyik asszony, aki az említett mondatokat mondta, azt magyarázza, a község sokat fejlődött, a kisvasút jó dolog, ezer forintért akármikor átjárhat az arborétumba sétálni, ebből hétszáz a belépő, a többi a menetjegy. Elővétellel nem kell bajlódnia, a Vál-völgyi kisvasút nem a zsúfoltságáról nevezetes.

Kivételes tehetősség

„Minél inkább támadnak bennünket azért, mert valami történik a faluban, fejlődik a falu, annál inkább folytatni kell a munkánkat” – így fogalmazott a miniszterelnök néhány évvel ezelőtt, amikor a szomszédjába álmodott stadion és a faluszélre tervezett kisvasút megépült.

„Vannak európai helyek – mondja erről egy fiatalember a parkban –, ahol a kormányfő szerénysége és az európai értékekre emlékező tehetsége tiltaná, hogy a szívéhez közeli településre a kivételezés sötét árnyéka vetüljön. Magyarország nem ilyen hely. Az amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra országa semmi gondot nem lát Felcsút nagyzolásában.”

És láthatóan Orbán Viktor sem. „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig” – folytatta fentebbi gondolatát az évtized közepére kétharmadosra szálkásított cinizmusával.

„A Pancho Arénát pedig meg kellene hosszabbítani Bicskéig, akkor nem csak a stadion környékén lenne jó az utak állapota” – vallja erről Mészáros László (a János, akit ez a második keresztneve különböztet meg a másik jelölttől). Az MKKP jelöltje az asszonyokkal történő beszélgetésünk idején éppen Felcsút felé tart, hogy padot ácsoljon a két nappal korábban épített buszváróhoz, azaz a választási kampányépülethez. Felcsút egy feudális Magyarország-sűrítmény, országzanza, közhatalomgyakorlás-elméleti esszencia. Ez az a község, amelynek gázszerelő végzettségű polgára, Mészáros Lőrinc néhány év alatt Magyarország leggazdagabb embere lehetett – saját bevallása szerint „Isten, a szerencse és Orbán Viktor” jóvoltából.

A média-, erőmű-, cukorgyár-, szálloda-, agrár-, bank-, ingatlan- és 2rule-cézár áprilisban mondott le polgármesteri hivataláról, mondván, a cégbirodalma vezetése egész embert kíván. Igazából menedzsmentet kívánna, de azt senki sem tudja, kik állnak a cégmonstrum mögött, mert iparági szakértők minden jóindulatukkal együtt sem feltételeznék, hogy a vállalkozó bármit is irányít az értékes autói mellett. A lemondása hátterében éppen az állhat, hogy így eltűnhessen a sajtó közszereplőket „méltán megillető” kérdései elől. Amikor mindig kiderül valami visszatetsző, az például nagyon kellemetlen, ha valaki nem tudja, mennyi pénze, hány cége van. Orbán bizalmasáról egyébként sokan azt tartják, hogy egyértelműen stróman, és a kormányfő sajátos (magánvagyonokat gazdagon gyarapító) államosításának az eszköze.

„Egy utcában laktunk 1974-ben, amikor idejöttem férjhez, de nem emlékszem rá, milyen gyerek volt – meséli Mészáros Lőrincről egy hölgy a ruhaosztáson. – Később volt, amikor elvitt autóval kórházba, éppen odament ő is a feleségével. A választásról mit gondolok? Jót tenne a falunak egy kis fiatalítás. A kutyapárti jelöltet sokszor láttam a faluban, az alpolgármesterrel még sosem találkoztam, de úgyis ő nyer.” 

Az első hajléktalan

„Lőrinc elkövette azt a hibát, hogy miután lemondott, arra kérte a felcsútiakat, támogassák Mészáros Lászlót. Kutyapártos ismerősöktől százával kaptam a gratulációkat, hogy én leszek a felcsúti polgármester. Ez akkor viccnek tűnt, de májusban Kovács Gergő megkérdezte, nem lennék-e benne az akcióban” – emlékszik vissza indulásának kezdeteire a magát Igazi Mészáros Lászlóként hirdető MKKP-jelölt. Az „igaziság” persze látványos kamu, a plakátokon napszemüvegben, szalmakalapban, olykor számítógépes grafikaként tűnik föl a pomázi villamosmérnök, aki ma Felcsút polgára, lakcím nélküliként. Felcsút első és egyetlen hajléktalanja.

Tavaly májusban már volt egy Kutya-pártakció, űrállomást építettek a grandiózus álmok karikatúrájaként, még rakétát is indítottak. Most a B terminált tervezik az Orbán-lakhoz közel, hogy a falunak ez a része is gyorsan elérje a csillagközi zónázót.

„A múlt évben próbáltunk ingatlant vásárolni, pár millió forintért lehet lepattantabb házat venni telekkel. Ahogy megjelentünk, a tíz éve eladhatatlan házhoz is érkezett egy ember egy táska pénzzel, és megvette. Az összes eladó házat megvették előlünk. Talán a bicskei menekültbefogadó állomást akarják bővíteni?” – kérdezi az igazi Mészáros.

Az MKKP-jelölt helyi ügyeken lendítő akciókkal kampányol. És egy kampánydallal (Besame mucho-dallamra): „Mé-szá-rooos, Mé-szá-ros Lászlóóó / fog-e majd igazat szólni a picike szád?, Mé-szá-rooos, Mé-száros Lászlóóó / nincs kétség afelől, miért kell szavaznunk rád.” 

Kátyúpolitika

Az „igazi igazi” Mészáros László (az István) alpolgármestert abban a hivatalban kerestük, ahol nemrég még Mészáros Lőrinc polgármesterkedett, de telefonon csak annyit üzent, várhatóan csak a jövő héten ér rá. Ő egyébként – mint a prémium kiállítású Felcsúti Hírlapnak adott interjúból kiderül – a Puskás Akadémia SC ügyvezetője, és volt katonatiszt. A vezénylések sodorták az akkor az üzemanyag-ellátásban dolgozó tisztet a felcsúti olajtelepre, családjával ragadt a tényleg szép tájon, 2000-ben építkeztek.

Az alpolgármester egyébként nem találkozott kutyapárti névrokonával sem (aki kereste őt), és megállhatott volna akkor is, amikor szerdán elsőként hajtott át az MKKP-aktivisták által frissen javított kátyún, meséli Mészáros László (a János). Ez volt az a nap, amikor öt autóval érkeztek a rendőrök megnézni, mi folyik a Pozsonyi utcában. De csak a kreatív építés folyt Kárpáti Zoltán vezetésével, aki a Kátyú.hu tulajdonosaként havi néhány napot igyekszik dolgozni önkéntesként a kutyapártnak, és ottjártunkkor Kovács Richárd székesfehérvári „négyszínfestő passzivistával” mérte föl a terepet.

Magyarország Felcsútot választotta. Nem kérdés, Felcsút vasárnap mit választ. Az igazi kérdés inkább csak az, hogy a buszvárókérdésben mit választanak. Ha nem kérik a maradását, el kell bontani. Elvégre hivatalosan egy kampányépületként védi széltől-esőtől-naptól a felcsútiakat.