Németország;Európa;USA;

2018-08-12 12:06:00

Nem kér Bannonból a német szélsőjobb

„Nem látok nagy lehetőséget az együttműködésre. Nem vagyunk Amerikában” – mondta az AfD társelnöke.

Kudarcot fog vallani Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai tanácsadójának az a próbálkozása, hogy egységes jobboldali mozgalmat kovácsoljon össze a jövő évi európai parlamenti választásokra – idézte a Politico című amerikai hírportál Alexander Gaulandot, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt társelnökét.

Steve Bannon, aki rövid fehér házi karrierje előtt a Breitbart News című, ultrajobbos, idegengyűlölő portál főszerkesztőjeként tette magát ismertté, a múlt hónapban bejelentette, hogy brüsszeli székhellyel, „A Mozgalom” néven alapítványt hoz létre, amely szellemi műhelyként, tanácsadó és a politikai fellépést összehangoló intézményként kíván szolgálni a hasonlóan gondolkodó európai pártok és mozgalmak számára.

Gauland a Funke médiacsoportnak adott, szombaton közzétett nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy ez a terv nem fog sikerülni, mert nagyon eltérnek egymástól azoknak az európai pártoknak az érdekei, amelyek saját országukban szemben állnak a jelenlegi hatalmi berendezkedéssel – írta a Politico.

„Nem látok nagy lehetőséget az együttműködésre. Nem vagyunk Amerikában” – fogalmazott az AfD társelnöke. Pártja, amely más szélsőjobboldali csoportosulásokhoz hasonlóan keményvonalas irányvonalat követ a bevándorlással és az iszlámmal szemben, ám gazdaságpolitikai elképzeléseit, illetve EU-felfogását illetően erősen különbözik például az olasz Öt Csillag Mozgalomtól, 17 százalékot szerzett a tavaly őszi Bundestag-választáson.

Gauland elismerte, hogy az AfD másik társelnöke, Alice Weidel  egy ízben találkozott Bannonnel, de szerinte ettől még semmi változás nem lesz abban, hogy pártja kizárólag kétoldalú alapon hajlandó együttműködni más jobboldali pártokkal. 

Az AfD-politikus előtt már más is elutasítóan reagált Bannon ajánlatára.  

„Bannon amerikai, és nincs helye egy európai politikai pártban” – fogalmazott nemrégiben Jérôme Rivière, a Marine Le Pen által vezetett, francia szélsőjobboldali Nemzeti Gyűlés (korábbi nevén: Nemzeti Front) külpolitikai kérdésekkel foglalkozó szóvivője, mután Londonban találkozott az amerikai politikai propagandistával. „Elutasítunk mindenfajta nemzetek fölötti entitást, és nem hozunk létre semmit Bannonnel közösen” – idézte a Politico Rivière-t, aki azonban mindemellett úgy vélekedett: a Bannon által összegyűjtött tapasztalatok „hasznos szerszámosládának” bizonyulhatnak, még ha nem is jön létre köztük intézményesített kapcsolat.