egészséügy;gyógyszercég;gyógyszerkísérlet;

2018-08-13 08:03:44

Gyógyszerkísérletekkel gazdagodik az orvosi elit

A kísérleti szerekkel kezelt páciensekért akár milliós fejpénzt is kaphattak a gyógyszercégektől, ha jókor voltak jó helyen.

Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszternek 2017-ben –, amikor még az Országos Onkológiai Intézet főigazgatói székében ült – 4,75 millió forintos hivatalosan bevallott havi bruttó jövedelme volt. A minisztérium hónapok óta nem árulják el, hogy az egészségügy kormányzati felelőse hogyan tudott összeszedni ennyi pénzt - írja a 24.hu.

Az állami egészségügyben hatalmas szakadék alakult ki:

A milliók egyik forrását a külföldi gyógyszercégek biztosították. Új, innovatív gyógyszerek piaci megjelenését megelőző főpróbájához keresték többek közt a magyar orvosokat és pácienseiket. A vizsgálati alanyok után járó fejpénz elérhette az egymillió forintot is, így egy százfős csoporttal rövid idő alatt egy átlagos egészségügyi dolgozó 40-50 évi bérét is megkereshette a kutatásvezető.

A klinikai gyógyszervizsgálatok egészen a legutóbbi időkig jelentős magánvagyonokat generáltak, és csak elenyésző részben járultak hozzá a költségvetési intézmények bevételeihez. Napjainkban pedig - mint a portálnak nyilatkozta egy orvosigazgató - általánossá vált az úgynevezett egykapus szerződési rendszer, amelyben már csak az intézmény köthet megállapodást a cégekkel, és házon belül dől el, ki és mekkora arányban részesül a bevételből.