Bulvár;bordélyház;életkor;

2018-08-13 14:31:38

30-nak hitte 50 éves feleségét, de kiderült az igazság, miután bordélyházukban razziáztak

Az 50 éves nő egy évtizeden át képes volt fenntartani a látszatot. Most mindketten börtönbe mennek - addig lesz ideje férjének végiggondolni, mit kezdjen az igazsággal.

A rendőrségtől tudta meg Li, hogy 20 évvel idősebb a felesége, mint amit állít magáról - írja a Shanghaiist. Mindez akkor derült ki, amikor a hatóságok razziáztak a kínai házaspár manikűrösnek álcázott bordélyházban.

A rendőrségi kihallgatás során érte a meglepetés a férfit: mikor megadta felesége adatait, a hatóságok nem találták az 1988-ban született Liu-t a nyilvántartásban. Találtak viszont valakit, aki feltűnően hasonlított rá, ám más a neve, és 1968-ban született. Végül "Liu" kénytelen volt beismerni: hamis személyi azonosító okmányt használt.

A 27 éves férfi szerint egy évtizedes kapcsolatuk kezdetétől fogva hazudott koráról párja: 17 volt, amikor megismerkedtek, a nő pedig 20-nak mondta magát. A "Liu" testvérét is kihallgatta a rendőrség. Ő azt mondta, a nő azért állította be fiatalabbnak magát, mert attól tartott, ha Li tudná, hogy egy 40 éves elvált nő, nem venné őt feleségül.

Bordélyházuk miatt mindkettőjüket 6 hónap börtönbüntetésre és 5000 jüan bírság megfizetésére kötelezték. Házasságuk sorsa nem ismert, ám - mint a portál írja - a férfinak lesz ideje kitalálni, mint kezdjen az igazsággal.