Újra nő a szegény háztartások adóssága

Publikálás dátuma
2018.08.14 06:00

Fotó: MTI/ Vajda János
A lakossági rezsitartozások csökkennek, de a felújítási és vásárlási hitelek miatt megint nő a szegény háztartások adóssága. A kormány legfeljebb hitellel segít.
Hatszázezer magyar család legalább egyszer nem tudta kifizetni az utóbbi öt évben a lakbért, a hiteltörlesztést, a közműszolgáltatások díját vagy a közös költséget. A megdöbbentő adat úgy jön ki, hogy a 2016-os Mikrocenzus (kis népszámlálás) szerint 4 millió 21 ezer háztartás van Magyarországon, az egy évvel korábbi lakásfelmérés pedig azt mutatja, 15 százaléknak volt valamilyen hátraléka. A KSH lakásfelmérésének részletes eredményeit összegző nemrég megjelent tanulmánykötet rámutat, az állam alig segíti a rászoruló családokat, hogy könnyebben fenn tudják tartani otthonaikat. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivataltól (MEKH) származó táblázatok csökkenő lakossági tartozásokat mutatnak, de még így is nagyon magasak a számok. A Népszavának megküldött adatok szerint 2017 júniusában majdnem 20 ezer lakossági fogyasztónál volt kikapcsolva a villany, több mint 36 ezernél a gáz és ezernél a távhőszolgáltatás. Ők 60 napon túl sem tudták törleszteni tartozásaikat. Míg egyhónapos csúszásban 304 ezer áramfogyasztó volt, majdnem ugyanennyien, 298 ezren egy éven túl sem tudták kifizetni felgyűlt számlaelmaradásukat. Egy évvel ezelőtt összesen 893 ezer adós szerepelt az áramszolgáltatók listáján, ez a 4,9 millió villanyszerződés majdnem ötöde. A 3 millió 200 ezer lakossági gázfogyasztó közül több mint 363 ezren voltak az adóslistán. Ez a kör csökkent a leglátványosabban az utóbbi időben, öt év alatt megfeleződött. Nagyságrendekkel kisebb a távhőszolgáltatásba bekapcsolt háztartások száma, a 657 ezer fogyasztó közül mégis 169 ezer nem rendezett minden számlát és csak 20 ezerrel lettek kevesebben az utóbbi öt évben. A lakhatási szegénységgel foglalkozó Habitat for Humanity szerint az utóbbi hónapokban megtorpant a rezsitartozások csökkenése (következő éves jelentésüket a hazai lakáshelyzetről október első felében adják ki). 
Csakhogy itt még nincs vége a családok lakásfenntartással kapcsolatos bajainak. A jegybank februárban megjelent tavalyi összesítése szerint a magánszemélyek lakáscélú hitelfelvétele megint meglódult és már majdnem elérte a 2006-os szintet. A kormány túlhajtott propagandával a fiatal párok lakásvásárlását és építését támogatta a csok-on keresztül, és tavaly még szó sem volt az építőanyagok kedvezményes áfájának eltörléséről. A frissen csalódott sok ezer család tavaly még homokba dugta a fejét, és a Fidesz-kormány sem akar nagyon beszélni a lakáshiteleibe az utóbbi öt évben belebukott, végül otthonát elvesztő 47 ezer család sorsáról, meg arról az 1,6 millió élő lakossági részletfizetési tartozásról, amit a bankok nyilvántartanak. A portfolio.hu márciusi elemzése szerint a Magyar Nemzeti Bank „csodásan hangzó” összesítése igaz, valóban harmadára esett vissza a lakosság 90 napon túli banki hiteltartozása, de ebből csak 15 százalék azok aránya, akik akár lakásuk eladása árán is, de törlesztették adósságaikat. A tartozások 40 százaléka követeléskezelőknél landolt és innen már csak pár lépés a kilakoltatás megindítása. Érdemes arra is kitérni, hogy a társasházakban élő családok mindezeken túl újabb kihívásokkal szembesültek az utóbbi években. Sok lakóközösség ugyanis külső szigeteléssel, napelemek beépítésével próbálja csökkenteni a házban élők energiafogyasztását, ezeket a beruházásokat azonban az állam nem támogatja vissza nem térítendő pályázatokkal, csak nulla százalékos hitellel. A Lakásszövetkezetek és Társasházak Érdekképviseleti Szakmai Szövetségének elnöke szerint az utóbbi évek energiatakarékossági felújításainak már érződik a hatása, ezekben az épületekben kisebb lett az energiaigény, így a lakók rezsiköltsége is. Csakhogy cserében a banki hitelek visszafizetésekor mélyen a zsebükbe kell nyúlni, és azok a háztartások, amelyek korábban a közüzemi számlák kifizetésével sem boldogultak, most a rezsiszámlák csökkenése ellenére sem tudják rendszeresen fizetni a rájuk eső magas hiteltörlesztési önrészt – hangsúlyozta Vass Ferenc. Ez nagyjából 3 százalékkal emeli a társasházak hiteltartozásait. A szakember hozzátette: nincs országos vagy fővárosi összesítés arról, hányan és mekkora közös költséggel tartoznak, de az biztos, hogy nem csökkent jelentősen a kintlévőség, jó esetben stabilizálódott a hiány.    Szakemberek állítják, nincs összesítés az ország területén található lakásokról, legfeljebb helyi adatok vannak. Márpedig aki nem akarja ismerni a valóságot, az nem is akar változtatni a mostani zavaros helyzeten.

Egyharmad bajban van

A KSH már említett lakásfelmérését feldolgozó tanulmánykötetben a 2015-ben elvégzett országos lakásfelmérés adatait elemezve a Városkutatás Kft. munkatársai a lakás megfizethetőségének problémáival küzdő háztartásokat három tipikus csoportba osztották. Hegedüs József és Somogyi Eszter az első körbe azokat sorolja, akiknek a lakásfenntartás költségeinek kifizetése után nem marad elég pénzük a tisztességes megélhetésre. A második csoport tagjai rossz minőségű, vagy társadalmi státusuknak nem megfelelő lakásba kényszerülnek, míg a harmadik csoport tagjai jövedelmük több mint 40 százalékát költik lakásukra. Összesítve a háztartások 31,8 százalékáról mondják a kutatók, hogy a lakhatásuk megfizetése gondokat okoz nekik. Az átlagnál is nagyobb a baj, ha valaki vidéki kistelepülésen, családi házban él, de egyedül maradt idős korára, vagy egyedül neveli gyermekeit, ahogy az is hátrány, ha tanulatlan. A felmérés meglepetése, hogy a panel lakótelepeken élők az átlagnál jobb és főleg stabil feltételek mellett használják lakásaikat. Az viszont nem meglepő eredmény, hogy az államnak sokkal több segítséget kellene adni a lakásfenntartási nehézségekkel küzdő családoknak, de a „családbarát” kabinet épp tőlük fordítja el a fejét évek óta.

Sokba kerül a lakásfenntartás

A szilárd tüzelést használó magyar háztartások hét éve létező szociális tüzelőanyag-támogatása ma már az egyetlen központi segítség a lakásfenntartáshoz a rászoruló családoknak. A Habitat for Humanity Magyarország a tavasszal részletes elemzést készített az alacsony, mindössze 3-4 milliárd forintos keret felhasználásáról. Bajomi Anna szociálpolitikus lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az elosztás igazságtalanságai főként a települések között jelentkeznek. Ráadásul a kormány nem kért az unió egyszeri vissza nem térítendő fűtéskorszerűsítési keretéből.  – Mi okoz feszültséget a tűzifa támogatás szétosztásakor? – Kutatásaink azt igazolták, hogy azok a települések kapják a keret kisebbik részét, ahol nagyon sok lenne a segítségre szoruló család. Ebből következően a szegényebb térségekben az egy rászoruló családra jutó támogatás jóval alacsonyabb, mint a jobb helyzetű településeken. Ráadásul a helyi rendeletek változó rászorultsági feltételeket szabnak,  az elosztáskor szerepet játszhatnak a segélyosztáskor megjelenő helyi függőségi viszonyok, konfliktusok. – Az elosztás központi elvein kellene változtatni? – Át kellene alakítani a települések rászorultsági szabályait, mert nem törvényszerű, hogy ahol több a közmunkás, ott több a támogatásra jogosult család. Ugyanígy torz feltétel az is, hogy hány 80 év feletti idős ember lakik helyben, hiszen egy friss nyugdíjas, de akár egy aktív korú munkanélküli is jogosan kérhetne segítséget, ha nagyon alacsony a család jövedelme. És az sem igaz, hogy csak az ötezer fő alatti kisebb településeken élők lehetnek bajban, márpedig jelenleg ennél nagyobb városok nem kapnak egy fillért sem fűtéstámogatásra. – Az áprilisi választás előtt a tűzifa-támogatási keret egymilliárdos megemeléséről beszélt a kormány. Ez mekkora segítséget jelent? – Az emelés a tavalyi évhez hasonlóan, az induló 3 milliárdos keretet emelte 4 milliárd forintra. Fontos volna, hogy a nagyobb települések rászorulói is hozzáférhessenek a támogatáshoz, ehhez nagyobb keretre volna szükség. Az elosztás feltételeinek átalakítása is javítana a rászorulók helyzetén. – A szociális tűzifa támogatás csak tűzoltás? – Igen, a lakhatási szegénységgel foglalkozók, így a Habitat is a lakásfenntartási támogatás megszüntetésének pillanatától, vagyis 2015 márciusától követelik vissza ezt a támogatási formát, ami rászorultsági alapon mindenkinek járna, függetlenül attól, hogy mekkora településen él és milyen fűtési módot használ. – Más programok segítik a legszegényebbeket, hogy olcsóbban fűthessenek? – A korszerűbb fűtőberendezések és a házak megfelelő szigetelése is csökkentené a családok kiadásait, de most csak egy nulla százalékos hitelkeret érhető el, ha valaki ilyen energiatakarékossági beruházásra szánja rá magát. A kormány történelmi tévedése szerintem, amikor nem élt a lehetőséggel, hogy a jelenlegi ciklusban uniós pénzből vissza nem térítendő támogatást adjon erre a célra. Azokban az országokban, ahol kiterjedt szociális bérlakás rendszer működik, jelentős számú háztartáshoz érhetnek el az ilyen programok. Az uniós forrás nélkül régiónkban korszerűsítés csak akkor tud megvalósulni, ha a tulajdonosoknak van elegendő tőkéjük, vagy létezik valamilyen jelentősebb állami program. Hazánkban a panel program óta ilyenre nem volt példa. – Aki nem tud fát venni, nem tud hitelt sem felvenni. – A magánhitel felvétel belépő költsége nagyságrendileg százezer forint, hiszen energetikai tanúsítványt kell szerezni és vannak ügyintézési költségek is. Emellett a hitelfelvétel, még ha kamatmentes is, a lakásfenntartási gondokkal küzdő, alacsony jövedelmű családoknak egy kockázatot jelent. Tehát ez a hitel a lakásfenntartás nehézségeivel legnehezebben megbirkózó családoknak nem megoldás. A másik energiatámogatási rendszer, az Otthon melege program kiírása kiszámíthatatlan és a gyakorlatban az épületek megújítására szóló pályázatok csak a megtakarítással rendelkező háztartások számára érhetők el, mert előbb ki kell fizetni a beruházást és csak utólag kapja vissza a tulajdonos a felhasznált összeg felét. Ha kiszámítható lenne a kiírás és társulna mellé egy hitelprogram a visszatérítésig várható hónapokra, az már nagy segítség lenne egy újabb rétegnek, de még mindig nem a legrosszabb körülmények között élőknek.  

2018.08.14 06:00
Frissítve: 2018.08.14 06:21

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

A mostani nyugdíjrendszer megy a kukába

Publikálás dátuma
2018.09.21 11:00
Még a kormányközeli Századvég Alapítvány kutatása szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A gyermekvállalás legyen a nyugdíj megállapításának alapja, tovább kell növelni a korhatárt - mondják a szakértők, a kormány még csak az öngondoskodást erőlteti.
A magas fizetésük után sok százezres nyugdíjat felmarkoló friss nyugdíjasok kivételével vélhetően nincs olyan idős ember vagy szakember, aki szerint minden rendben van a magyar nyugdíjrendszerrel. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és merre kellene lépni a kormánynak, miközben a kabinet tagjai hátradőlve figyelik a nyugdíjakról szóló diskurzust. Az egyik legismertebb hazai nyugdíjszakértő, Simonovits András például nemrég mielőbbi változtatásokat sürgetett egy internetes tanulmányában, mások szerint ma még nem ég a ház. A Népszavának nyilatkozó Farkas András a magát "nyugdíjgurunak" nevező szakértő például úgy fogalmazott: Magyarország már 2012-től bevezette azokat a reformokat, amelyekről az oroszok, lengyelek, csehek az utóbbi hónapokban vitáznak. Azzal, hogy az 1957-ben születetteknél már 65 év a korhatár, egy szintre kerültünk a reformokban elől járó országokkal, legközelebb pedig az idős korosztály létszáma és a várható élettartam növekedése miatt 2030 után lesz újabb lépéskényszer. A „nyugdíjgurunak” is nevezett szakember szerint akkor biztosan tovább kell emelni nálunk is a korhatárt, ahogy a németek, horvátok és több skandináv állam is már 67 évre tolta ki az aktív korszak végét. - Nem tartható, hogy életünk első és utolsó 25-30 évét ellátottként éljük – érvelt a szakértő, utalva arra, hogy a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban közölt tanulmánya is azt jelezte előre, hogy nagyjából húsz évig lesz stabil a mostani nyugdíjrendszer, akkor biztosan tovább kell alakítani. Az addig hátralévő évek pénzügyi biztonságát egy népszerűtlen lépéssel teremtette meg az Orbán-kormány. Amikor ugyanis a 3 ezer milliárd forintos addigi befizetések lenyúlásával egy tollvonással megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, egyben visszaterelt az állami kasszába évi 350-400 milliárd forintnyi nyugdíjjárulékot. Azóta azonban nehezen követhető a hatalom szándéka. Varga Mihály pénzügyminiszter épp a héten erősítette meg, hogy jövő júliustól újabb 2 százalékkal kurtítják meg a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, aminek nagyobbik része a nyugdíjak fedezetét biztosítja. Hogy mekkora ez a szelet, az kiszámíthatatlanul változó, 2013-ban még az is előfordult, hogy az adó teljes összege a nyugdíjkasszába került. Máskor azonban egészségbiztosításra vagy a foglalkoztatási alapba vándorolt a bevétel 20 százaléka. Most éppen a 10 százalék fölötti béremelések miatt magas a dolgozók befizetett járuléka, nincs gond, de a szociális hozzájárulás csökkentése ezzel együtt veszélyes játék. Farkas András arra emlékeztetett, hogy az adó egy százaléknyi csökkentése 50-70 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amit hosszú távon nem tud kezelni a költségvetés. Valamennyi nyugdíj-közgazdász szerint biztos, hogy előbb-utóbb megint meg kell emelni a befizetéseket, hogy tartani lehessen az idősek ellátásának mostani szintjét.

Jobb, ha spórolunk

Összesen majdnem 450 millió forintért nemrég készült el a kormány megrendelésére a Századvég Alapítvány idei időskutatását összegző tanulmány. A felmérés készítői szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka. Sőt, még azt is elismerik, hogy miközben az OECD tagállamaiban az utóbbi tíz évben az időskori ellátásokra fordított összeg átlagosan 4,6 százalékos ütemben nőtt, Magyarország csak 0,3 százalékkal költ többet erre a célra, mint 2008-ban. Ezzel az utolsók vagyunk a sorban. Ugyanakkor a tanulmányban nincsenek megoldási javaslatok a kormány számára, annál több a nyugdíjba készülőknek. A 74 oldalas anyagból 18 taglalja az öngondoskodás mostani alacsony szintjét és a ki nem használt megtakarítási lehetőségek sorát, amivel állítólag a következő generációk már sokkal többször akarnak majd élni, mint a mostani nyugdíjasaink.  

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a korhatár előtti nyugdíjba vonulás teljes megszüntetését ellensúlyozni hivatott Nők40 kedvezménye, amiből politikai megfontolásból a szakértők szerint a Fidesz biztosan nem lép vissza. Ahogy az is száz százalék, hogy a szakszervezeti és ellenzéki próbálkozások ellenére a férfiak ezzel a lehetőséggel nem számolhatnak. - Ha bevezetnék a Férfi40-et, semmi értelme nem lenne tovább a nyugdíjkorhatárnak, mindenki elmenne a kedvezménnyel – hangzik az érvelés.   Abban is többnyire egységes a nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakemberek álláspontja, hogy oldani kell a merev korhatárt, csak a megoldásról nincs egységes álláspont. Az automatizálás terjedése miatt épp a kritikus 2030-35 táján el kell felejteni a mostani járulékbefizetésre alapozott nyugdíjkasszát és valami más finanszírozási szisztémára kell áttérni. – Az egész felosztó-kirovó rendszer megy a kukába – hangzott Farkas András jóslata, hozzátéve, hogy jöhet az alapnyugdíj vagy a fogyasztási adón keresztül számított nyugdíjbefizetések rendszere. Sokan sírják vissza az évenkénti emeléseknél az infláció mellett a béremeléseket is követő svájci indexálást, de a szakemberek szerint nem elég erős a nyomás a kormányon, hogy elővegye a drága módszert. Ha erős nyomás nincs is, kísérlet legalább van rá, hogy az érintettek, az idős emberek véleménye a nyugdíjrendszer hibáiról eljusson a közvéleményhez és a kormányhoz is. A Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője épp a Népszavában mutatta be a tervet, hogy októberben megyei, majd novemberben országos parlamentet tartanak, ahol próbálják meghatározni a következő magyar nyugdíjreform nekik elfogadható irányait és kereteit. Az esélyekről Karácsony Mihály egy szomorkás fintor kíséretében azt mondta: Novák Katalin családügyi államtitkár ugyan a közelmúltban fogadta egy rövid beszélgetésre, de azóta a nyugdíjasok kéréseit összegző levelekre sem válaszol.

Automatikusan emelkedjen a korhatár

Új szemléletmódot vezetne be a nyugdíjakkal kapcsolatban Gál Róbert Iván. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint át kellene térni a gyermekvállalás alapján történő nyugdíj-megállapításra és a fokozatos nyugdíjba vonulásra. Körülöttünk több országban zajlik nyugdíjreform és sokak szerint nálunk is esedékes lenne a rendszer újragondolása. Merre kellene mozdulnunk? Kétféle nyugdíjrendszer van. A tőkefedezeti rendszerben a dolgozók félreteszik jövedelmük egy részét saját idős korukra, van tehát egy fizikai tőke a kifizetések mögött. Nálunk felosztó-kirovó rendszer működik, ami mögött nincs ilyen felhalmozás, az aktív korúak járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjakat, tehát itt az emberi tőke beruházások alakítják ki a fedezetet. A baj ott van, hogy nem az illető nyugdíjas által létrehozott emberi tőke, azaz az általa felnevelt gyermekek járulékfizető képessége a nyugdíjmegállapítás alapja, hanem azok a befizetések, járulékok, amivel az előtte járó generáció nyugdíjához hozzájárul. Ezzel szemben azt kellene alapul venni, hogy valaki mennyit tett a saját nyugdíjához szükséges emberi fedezet előállításáért, vagyis hány gyereket vállalt és mennyit költött az iskoláztatásukra. Mi lenne így a gyermektelenekkel? Nem jelentene nekik hátrányt, mert ők azokból az erőforrásokból, amiket nem fordítanak gyermeknevelésre, kiegészítő számlán tőkét halmoznak fel vagy tovább dolgoznak. Kiegyenlítené viszont a mai rendszerben meglévő súlyos aránytalanságokat, amelyek az alacsony iskolázottságú családokból származókat és a gyermekvállalókat sújtják. Ebben a nyugdíj-megállapítási módszerben is számolnunk kellene a nyugdíjkorhatár további emelésével? Igen. A nyugdíjemelés az infláció követésével már ma is automatikus, de célszerű volna a korhatár-emelést is automatizálni, azaz a várható élettartam növekedéséhez kötni – ahogy az az elmúlt években egy sor európai országban történt. Szükséges lenne az éves nyugdíjemelések szisztémájának átalakítása is? Az aktív kori hozzájárulások és a várható élettartam alapján megadható a nyugdíjasra váró életpálya-nyugdíjtömeg. Ezt ki lehet osztani úgy is, hogy magas a kezdőnyugdíj, de utána az éves emelések kisebb mértékűek, vagy úgy is, hogy alacsonyabb a kezdőnyugdíj, de a későbbiek során inkább lépést tart a bérekkel. Az előbbi a kevésbé iskolázottaknak, illetve a férfiaknak kedvez, utóbbi az iskolázottabbaknak és nőknek. A lényeg, hogy az indexálásról nincs értelme a kezdőnyugdíjat megállapító szabályok nélkül beszélni. Maradhat a Nők40 kedvezménye? Azok az intézkedések, amelyek az effektív nyugdíjkorhatárt csökkentik, vagy legalábbis lassítják a növekedését, általában hátrányosak a nyugdíjasokra nézve. A mai indexálási szabály árkövető, de nem követi a reálbérek emelkedését. Ha valakinek ma megállapítják a nyugdíját, akkor minél tovább él, életszínvonala annál inkább eltávolodik az aktív korúak életszínvonalától. A rossz egészségi állapotban lévőket leszámítva tehát mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minél tovább maradhasson a munkaerőpiacon, nem pedig az, hogy minél előbb kikerülhessen onnan.  Miért nem akar tárgyalni a kormány a rugalmasabb nyugdíjba vonulásról? Rugalmas nyugdíjba vonuláson sajnos mindig a többféle korhatár alkalmazását értjük. Szerintem sokkal inkább a fokozatos nyugdíjba vonulásban kéne gondolkoznunk, azaz a munka és a nyugdíj összekombinálásában. Olyanfajta rendszerre gondolok, ahol valaki már nem teljes időben dolgozik, miközben már megkapja ellátásának egy részét.

2018.09.21 11:00
Frissítve: 2018.09.22 18:55