Sziget Fesztivál;Baross Imre Artistaképző;

2018-08-15 11:20:30

Az ötvenedik próbálkozás után

A Fővárosi Nagycirkusz és a kanadai The 7 Fingers együttműködésében megvalósult előadása elképesztő energiákat mozgatott meg a Sziget Fesztiválon.

Gyerekként szinte mindenki dobált narancsot a levegőbe, előbb egyet, majd kettőt, és hármat, közben arról álmodozva, milyen nagy dolog lenne a cirkuszban fellépni ezzel a számmal. Kinek jobban, kinek kevésbé jól ment, a legtöbben néhány elgurult gyümölcs után letettünk terveinkről. A Baross Imre Artistaképző végzős és már végzett növendékei azonban talán az ötvenedik sikertelen próbálkozás – a város összes járdaszegélyén való egyensúlyozás, a testnevelés órák fájdalmas kötélmászásai, és soká sorolhatnánk a gyakorlatokat – után sem adták fel.

A tizenkilenc fiatal művész elementáris erejű, RENGETEG – Looking Out című előadása egy öthetes próbafolyamat eredményeképp a Fővárosi Nagycirkusz, és a világhírű The 7 Fingers kanadai újcirkusz társulat együttműködésében valósult meg a Sziget Fesztiválon.

Előadásuk nem csupán egyéni, közös teljesítményüknek köszönhetően is elképesztő energiákat mozgat meg. Mindehhez persze nem elég önmaguk, és saját testük teljes mértékű ismerete, a másikba vetett bizalom, mozdulataik pontos kiszámíthatósága is szükséges. A gyakran veszélyes gyakorlatok lenyűgöző koncentrációról tesznek tanúságot, a közönség szüntelen ámulatára.

A kanadai Samuel Tétreault és Téri Gáspár rendezte előadás a próbák, feladatok, élethelyzetek nehézségeivel szembesíti a nézőt, rövid, de annál érzékenyebb történetet mondva a kitartásról, valamint test és lélek határairól.