vádemelés;

2018-08-15 12:15:00

Részegen többször is elmondta, hogy megölte lakótársát, de nem hittek neki

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt vele szemben.

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki 2012. novemberében baltával agyonütötte, majd a kertjében elásta lakótársát Csongrádon – írja közleményben az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2011-ben ismerte meg sértettet, akit azután szívességből a csongrádi házába engedett, hogy egy szobát használva ott lakjon. A sértett italozó életmódot folytatott, a lakhatási költségekhez pedig felszólításra sem volt hajlandó hozzájárulni, ezért több alkalommal is vita alakult ki közöttük.

Az utolsó vita során a vádlott közölte a sértettel, hogy ha nem fizet, el kell költöznie, mire a sértett a szobájába ment azzal a felkiáltással, hogy az az ő szobája, oda a férfi nem mehet be. A vádlott ezt követően az udvaron fát hasogatott, ahol rövid időn belül a sértett is megjelent, a vita pedig tovább folytatódott. A vita során végig a vádlott kezében volt a baltája, amellyel már a házba visszakeveredve a sértettet legalább 14 alkalommal fejen ütötte. A férfi próbálta kivédeni az ütéseket, de a földre kerülve a felsőtestén is több ütés érte és a koponyát ért csapások következtében kialakult agyroncsolódás miatt a helyszínen életét vesztette.

A vádlott néhány nap múlva fóliába tekerte a holttestet majd a kerti WC mellett elásta. Ezt követően ittas állapotban több alkalommal is hangoztatta, hogy „kinyírta a lakótársát” , de mivel nagyot mondó embernek ismerték, senki nem hitte el neki.

A sértett hozzátartozói 2017. tavaszán tettek bejelentést a férfi eltűnése miatt. A bejelentés alapján elrendelt rendőrségi eljárás során a vádlott 2017. márciusában, több mint 4 évvel a cselekmény elkövetése után elismerte a rendőröknek a sértett megölését, majd megmutatta, hogy hova ásta el a holttestet. A főügyészség a vádlottat emberölés bűntettével vádolja.