Törökország;Amnesty Inernational;

2018-08-15 15:33:03

14 hónap börtön után szabadult az Amnesty török elnöke

Egy isztambuli bíróság ma úgy döntött, hogy 14 hónap börtön után szabadon engedik az Amnesty International törökországi tiszteletbeli elnökét, Taner Kilicet - írja közleményében a szervezet.

"Több mint egy éve küzdünk a szabadságáért, de úgy tűnik, hogy sikerült: Taner szabad!" – mondta Kumi Naidoo, az Amnesty International főtitkára. Mint fogalmazott, az "aljas és megalapozatlan" vádakat azonban nem ejtették sem Kilic, sem az Isztambuli Tízekként emlegetett bebörtönzött civilek ellen.

A török hatóságok tavaly júniusban tartóztatták le a tíz jogvédőt, akik egy kiberbiztonsági tanácskozáson vettek részt. A török Amnesty munkatársain kívül két külföldi trénert is őrizetbe vettek, valamint annak a szállodának az igazgatóját, amelyben megszálltak. Mindnyájukat azzal vádolják, hogy terrorszervezetekkel működtek együtt. Bebörtönözték továbbá Idil Eserneket, az Amnesty törökországi igazgatóját. Az Amnesty jogvédők azért kerültek az ankarai rezsim célkeresztjébe, mert a tavaly júliusi puccs után kibontakozott tisztogatási és letartóztatás hullám áldozatainak megpróbáltak jogi segítséget nyújtani.

"Folytatni fogjuk a küzdelmet az emberi jogokért Törökországban, és azon leszünk, hogy minden jogvédőt, újságírót és ártatlanul bebörtönzött embert kiszabadítsunk" - tette hozzá Naidoo.